Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Német középszintű szóbeli...

Csacsi1 kérdése:

Német középszintű szóbeli érettségi tétel címeket hol találom meg?

Figyelt kérdés

Most ősszel fogok németből középszinten érettségizni.

A tavaszi helyzet és egyéb okok miatt halasztottam.


A kormányhivatalnál jelentkeztem még szeptember elején a vizsgára.


Rá is kérdeztem, hogy a német tételeket hol tudom majd esetlegesen elérni.

Azt a választ kaptam, hogy az Oktatási Hivatal honlapján teszik közzé a tételsort vagy érdeklődhetek az adott iskolában, ahol minden évben hasonló a tételsor.

Fel is kerestem ezután az iskolát, ahol érettségizni fogok, viszont a válasz az volt, hogy mivel a kormányhivatalnál adtam be a jelentkezésemet, így az iskola csak a helyszínt biztosítja számomra, a vizsga szervezéséért a kormányhivatal felel, így a tételeket a nyilvánosságra hozott anyagok közt fogom megtalálni.


Kerestem mindenhol, de sajnos sehol nem találtam meg.

Már kezdek nagyon stresszes lenni, mert nem tudom, hogy miből is kellene jobban felkészülnöm:/.

Utána néztem a többi tantárgynak középszinten és azokból az anyagok mind publikálva vannak, egyedül a németet nem találom sehol sem.


( [link]


Vagy esetleg ez olyan tantárgy, amelyből nem hozhatják nyilvánosságra az anyagokat?

Ha ez az opció áll fenn, akkor nagyrészt milyen témakörökből kezdjek el jobban felkészülni?


Ha esetleg valahol mégis elérhetőek a témakör címek, akkor esetleg eltudnátok nekem küldeni?


Köszönöm szépen a segítséget!:)



2020. okt. 22. 13:08
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

[link]

Nyilván a német ugyan ez. Kicsit tekerj lejjebb majd. Keddre is sok sikert!:)

2020. okt. 22. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Akkor ezek a témakörök várhatóak majd a szóbeli érettségin?:)


Köszönöm szépen!!:))

2020. okt. 22. 14:20
 3/4 anonim ***** válasza:
Igen
2020. okt. 22. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm!:)
2020. okt. 22. 17:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!