Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Hogyan tanuljak megint nyelvet...

Hogyan tanuljak megint nyelvet? A tanáraim mindent elrontottak!

Figyelt kérdés

Ovis korom óta tanulok angolt. Harmadikig nagyon szar angoltanárunk volt (aki eredetileg könyvtáros -.-) nála nem voltam túl jó, utána harmadikba kaptunk egy nagyon jó tanárt aki segített rajtam és azt mondta, hogy nagyon jó nyelvérzékem van, úgyhogy segített rajtam és én lettem a legjobb angolos az egész osztályban. Mindig ötösöket kaptam. De sajnos ez a tanár ötödikben elköltözött Amerikába.

Jött egy tanár, ötösről hármasra rontottam, nem tudott magyarázni. Nála cirkuszoltam is, hogy milyen szar tanár :D. 1,5 évvel később jött egy másik, nála hármastól kicsit jobb voltam de nem kaptam meg a négyest évvégén.

Következő éven új tanár, nála négyes voltam de elment szülni.

Új tanár, nála majdnem meglett az ötös, de amiket a korábbi tanárok nem magyaráztak el jól azt nem tudtam bepótolni. Veszélyeztetett terhes, ezért ő sem tudott tovább tanítani.

Most nyolcadikban megkaptuk a lehető legszarabb tanárt ami csak létezik! A könyvtárost aki alsóban is tanított. Nála elértem a kettest... pedig az éven még ő is mondta, hogy milyen jó nyelvérzékem van. Régen kedvenc tantárgyam volt az angol, de már nyolcadikban megutáltam. Fúj de nagyon utálom.


Most hogyan pótoljak be ennyi évet? Remélem, hogy középsuliban jó tanárom lesz!

15/L


2012. júl. 20. 21:06
 1/4 rémuralom ***** válasza:
100%
Függetleníteni kell a tanároktól a tanulást. Ne a tanárnak tanuld meg az angol nyelvet (meg a többi tantárgyat), hanem magadnak.
2012. júl. 20. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
A nyelvtanuláshoz nem kell a tanárnak magyaráznia, vegyél olyan nyelvkönyve, ahol le vannak irva a nyelvtani szabályok példákkal, azok alapján egyedül is tudsz haladni, ha szorgalmas vagy.
2012. júl. 20. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Hát,valahogy hasonlóan járt én is,és az osztályom is,csak németből.Mi negyediktől tanultuk a németet,egy nagyon jó némettanárnő volt,volt humora,nagyon rendes volt,nyaranta szervezett Ausztriába tábort,mindig örömmel mentem.Először négyes lettem nála(legbelül éreztem,hogy tudok jobbra is).Ötödikbe már ötös voltam nála,hatodikba pedig dicséretes ötös.Hetedikbe új tanárnőt kaptunk,ő már nem tanított olyan jól mint a régi,de azért meglett az ötös.Félévtől új tanárt kaptunk(a magyartanárunkat,aki némettanár is volt).Nála is meglett az ötös.

Nade...Nyolcadikba kaptunk egy nőszemélyt (és még enyhén fogalmaztam).Igaz,úgy szereztem meg az ötöst félévkor,hogy mentem német versmondóra,így kaptam néhány ötöst.

De ő az volt aki nem tudott rendet tartani.Három éve tanított.Látszott is....ÉS,olyanokat csinált,hogy pl. azt mondta hogy tanuljuk meg a Miatyánkot németül(7 évig állami iskolába jártunk,csak nyolcadikba bejött az egyházi iskola.Előtte pedig enyhén szólva sem voltunk valami vallásosak).Nagy nehezen megtanultuk a Miatyánkat németül...Majd kitalálta,hogy a "Hiszek egy Istenbe" imát is tanuljuk meg németül.Ekkor az egész osztály veszekedett vele,hogy még magyarul sem tudjuk,meghogy inkább a mondatalkotást tanítsa meg,de sz@rt az egészre (már bocsánat).Év végén négyes lettem nála,de nem nagyon érdekelt már.

Most megyek középiskolába,de el kell hogy mondjam,hogy a tudásom egyenlő majdnem a nullával,pedig már öt éve tanulom.

14/L

2012. júl. 20. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 webnyelv ***** válasza:

Szerintem beszélni kéne az igazgatóval, hogy évente új angoltanár, ez nagyon nem kóser. Az angoltanárok eléggé "mozgékonyak", az tény, de ilyet akkor se lehetne csinálni.


De mi az, amit nem értesz, amit el kéne magyarázni?

2012. júl. 20. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!