Melyik európai nyelvben mit utáltok legjobban, amit jobb lett volna, ha kihagytak volna belőle?

Én a németben semmi felesleges túlbonyolítást nem találok.

Az igaz, hogy egy nagyon komplex nyelvtani struktúrával rendelkező nyelv, de részben ettől annyira kifejező.

Amúgy nekem az angolban ez a 12 igeidő sok. Sőt, állítólag vannak még extrák is. Ezt tényleg feleslegesnek érzem. Egy anyanyelvi beszélő sem hiszem, hogy mind a 12-őt használná.

Én a spanyolról tudok nyilatkozni leginkább. Mivel eléggé szubjektív, hogy kinek mi számít "felesleges ökörségnek": pl. egy spanyol (vagy német, olasz, orosz stb.) anyanyelvűnek éppen az az ökörség, hogy a magyarban nincsenek nemek, így nem tudják pl. kifejezni, hogy az "ő" az nő-e vagy férfi, tehát ebbe is gondoljatok bele (és ez valamikor nagyon is jól jönne). De akkor sorolom, tételesen:

1. A spanyolban a főnevek hím- és nőneműek lehetnek, a semlegesnemet csak a konkrét főnévvel meg nem nevezett dologra használják. A végződés sok esetben utal a főnév nemére, ill. a némethez hasonlóan megvan az is, hogy pl. a folyók nevei mindig hímneműek, a betegségek nevei nőneműek, a -ción/-sión/-xión, -dad/-tad, -tud/-dumbre, -ez(a)/-icie stb. végződésű főnevek mindig nőneműek stb. A névelők és mutató névmások, melléknevek nemben és számban egyeznek a jelzett főnévvel, a melléknevet önmagában semlegesnemű determinánssal kell egyeztetni.

2. 16 igeidő van, de ebből ma már 2-3-at nem használnak. A legnagyobb problémát a háromféle múlt idő jelenti (nem számítva ide a régmúltat), mint fui 'voltam/lettem' (befejezett), era 'akkor éppen voltam' (befejezetlen/folyamatos) és he sido 'épp most ~ már voltam/lettem' (befejezett jelen).

3. A 'van' jelentést 4 különböző igével fejezik ki: es (ser) létige/kopula (állandó, eleve adott dolog/tulajdonság esetén) está 'valahol/valahogy van, elhelyezkedik', hay 'előfordul, létezik' és tiene 'neki van (birtokolja)'.

4. A kötőmód nevű igemód használatának megtanulása elég kínszenvedés általában a tanulók részére, mert nincs pontos magyar megfelelője (valamikor a felszólító módnak, valamikor a feltételes módnak, valamikor jövőre utaló kijelentő módnak felel meg, lényeg, hogy a főmondat cselekményének időpontjában nem megvalósuló/bizonytalan eseméyt fejeznek ki vele).

5. Mivel a szórend (a részes és tárgyesetű hangsúlytalan személyes névmások kivételével) gyakorlatilag teljesen szabad, néha problémás lehet (főleg az irodalmi, költői nyelvben, dalokban stb.), hogy egy mondatban melyik a tárgy és melyik az alany (ha nem jelölik éppen a tárgyesetet), de ezt általában logikai alapon el lehet dönteni.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.

A németben nekem is meggyűlt a bajom a főnevekkel, meg a nemükkel. Egyszerűen pokol volt számomra.

A különböző eseteket se nagyon tudtam megjegyezni. Nyilván azt igen, hogy mikor, mit használunk, de a ragozás az valami borzadály volt.

Aztán van 1-2 olyan szó, amire elég ránéznem, és már rasztásodik a hajam. Pl. Lebensmittelgeschäft, csak hogy egyet mondjak...

Hozzáteszem, hogy nekem nem volt éppenséggel elég jó némettanárom, úgyhogy a fentieket senki ne vegye magára.