A japánok puszta megszokásból mellőzik a módosított katakana jelekkel való ejtést, ha megtehetik?

Ez az elharapás (a tanárom szerint) úgy működik, hogy ha két zöngétlen mássalhangzó közé kerül egy magánhangzó, azt általában nem ejtik, vagy nem nagyon ejtik.

pl: shiteimasu [shteimász] (de egy kicsit hallatszik, hogy ott van egy i

vagy kutsushita [kucushtá] (ennél szinte egyáltalán nem hallatszik az i)

Szerintem a szó végi su-t általában sima sz-nek ejtik. pl: desu, masu, kurisumasu [kriszmász] (karácsony) DE az igék végén szótári alakban nem pl: osu (nyom, tol)

De egyébként szerintem a katakanával írt szavak úgy kell ejteni, ahogy mi használjuk, pl: (nekem a tanárom azt mondja, hogy) a baraajyu -t (バラージュ) ejthetem Balázsnak.

A "fe" és a "ti" jeleket ki tudják ejteni, mert van benne magánhangzó. Az f és a t mássalhangzót önmagában viszont nem tudja kiejteni az átlag japán, így a torlódott mássalhangzókat sem.

Ennek fő oka, hogy számukra a hiragana jelek a nyelv legelemibb egységei, amelyeket nem lehet tovább bontani. Mondhatni, hogy számukra ezek az atomok, mielőtt a protonokat, elektronokat felfedezték volna.

Például ha mondasz egy japán szót, pl "kuro" (fekete). Majd megkérsz valakit, hogy ismételje el visszafele.

A magyar így ismétli:

kuro - oruk

A japán viszont így:

kuro - roku

Vannak a japánban is olyan nyelvi játékok, ahol visszafelé olvasva ugyanaz a jelentése a szavaknak. Pl.

"mizuiro izumi" (világoskék forrás)

Magyarként ez visszafelé olvasva teljesen más lenne, de a japánok rögtön értik (mi-zu-i-ro-i-zu-mi).

De volt olyan is, hogy japán ismerősöm megkérdezte, hogy van magyarul a tojás. Mondom neki "tojás". Erre meglepődött, hogy "ilyen hosszú szó?" Én meg visszakérdeztem, hogy mi ebben a hosszú, hiszen ez csak 5 betű, amig a japán "tamago" (tojás) szó 6 betű.

Erre ő: "Az nem úgy van, a japán tamago csak 3 betű (ta-ma-go), amíg a "toyashu" 4 (to-ya-shi-yu).

Ezt jelenti, ha valaki hiraganában gondolkodik. Európaiként nehéz ezt elképzelni. Szóval artikuláció szempontjából ki tudnák ejteni a mássalhangzókat önmagukban, de az agyuk automatikusan a hiraganára ugrik. Sok gyakorlással és odafigyeléssel meg tudják tanulni a természetes kiejtést is, de kevesen fektetnek bele ennyi energiát.

Visszatérve a fe és ti jelekre, ezeket sem úgy ejtik ki, hogy gondolatban szétbontják a fu jelet "f+u"-ra, majd az u-t lecserélik egy másikra. (Ha erre képesek lennének, a f önmagában sem lenne gond, ugyebár). Hanem amint az előző kérdésre írt válaszomban írtam, ezek a jelek beépültek a nyelvükbe, olyan szavakban, mint "tisshu" (papírzsebkendő), "kafe" (kávéház). Ezeket a szavakat már egy óvodás gyerek is használja, érti, vagyis készen tanulja a kiejtés alapján a többiektől. Nem utólag alkotja újra.

Ezért is jellemző, hogy amíg a fa, fe, ti jelekkel nincsen gond, a tu és szi jeleket nem tudják jól ejteni. Mivel ezek nincsenek benne a külön táblázatban, tsu és si lesz belőlük (hacsak külön nem figyelmezteti valaki őket), hiába ismerik amúgy a t és sz hangokat.