Kinek van igaza?

Mindenkinek nagyon nagyon köszönöm a választ! Sokat segítettetek!

A történet úgy fejeződik be, hogy elküldött, de nem voltam hajlandó eljönni. Egyszerűen nem hittem el, hogy elküldött :)

Amikor megláttam, hogy annak ellenére hogy elmondtam nem akarok a nyelvtannal tökölni, és leállt nekem pontról pontra leírni papírra rózsaszín tollal az igeidők használatát, kikerekedett a szemem. Ő észrevette, megkérdezte mi a baj, elmondtam neki, h nekem ez lassú.

Elküldött, mert ő érzi h feszült vagyok és ő is feszült lett, ez neki nem kell. Mondom ha már itt vagyok, tegyünk egy próbát... Tényleg kár volt. Igen kifizettem, mert én maradtam. És azért bőgtem el magam, mert rettentő rosszul esett, hogy elküldött, mert szóltam mi a bajom. Persze a munkahelyi problémáim is szóba kerültek és a vége az lett, hogy amiatt vagyok feszült és ezért vagyok olyan amilyen. Még azt is mondta, hogy gondolkodjak pszichológuson. Teljesen kikészültem. Én csak angolul szerettem volna tanulni. El se hinnétek milyen lelkesedéssel indultam el. Az elmúlt fél évem másról sem szól csak az angolról (pici gyerek mellett). Most van időm tanulni, és kell majd a jövőben a munkahelyemre, legrosszabb esetben állásinterjúra. Ezt az órát is annyira vártam, hogy számoltam a napokat, kedden beszéltük meg a pénteket, azt hittem soha nem jön el a péntek. Aztán ez lett a vége.

Mondtam, hogy a tudásomra is kívánics lennék. Azt mondta nem csinál soha szintfelmérőt, menetközben úgyis kiderül. Meg hogy mindig azt mondják, hogy tudják a nyelvtant és a végén kiderül, hogy nem tudják...

Meg ami még nagyon ütött, hogy "talán ezért van az, hogy 20 éve tanuljuk a nyelvet és nem tudjuk".

Azóta csak ezen pörög az agyam, a párom már biztos unja a témát :) Megbeszéltünk egy új alkalmat, mondta, hogy akkor majd csinálhatjuk úgy hogy egyszer általános angollal foglalkozunk, egyszer állásinterjúra készülünk. És küldött házit. Azt hittem megmamrom magam. "50 mondat, ilyenek: Hol teniszezik? Ő most ül vagy áll? Sohase mos kezet." :)

Azt elárulom itt mindenkinek 10 hónapot voltam külföldön, ezt neki is mondtam. Nulla tudással mentem ki, középfokú nyelvvizsgával jöttem haza. Beszélni elég pörgősen tudok még akkor is, ha nem is választékosan. Fél éve itthon tolom az angolt, cikkeket olvastam, hangos könyv, nyelvtanoztam is, filmeket is néztem.

Semmennyire se volt kíváncsi rám :(

Hihetetlen lelkes voltam életemben először a nyelvtanulást illetően.

Hosszú lett, de gondoltam megírom a teljes sztorit, jól esett "kiírnom magamból", jól esnek a szavaitok.

Ezen a héten is mennék hozzá, mert elhittem neki, hogy itt kell kezdenem, és értékelem, hogy azután hogy bunkó voltam és elbőgtem magam, sajnálatból mégis maradhattam. Ő mondta, sajnálatból...

Felhívom, többet nem megyek.

Ja és nincs tapasztalatom magán tanárt illetően. Sokszor jártam tanfolyamra, magamtól is és munkahely által is. Magántanárral kapcsolatban nem tudtam/nem tudom mit várhatok el a pénzemért. Egyáltalán jogom van-e elvárni.

Még egy dolog eszembe jutott...

Mondtam hogy akkor beszéljük át mire számítsak. Oké, átnézzük a nyelvtant, ami a szemem láttára íródik le a papírra, magyarul pontról pontra és aztán??? Erre ő: Én ne vizsgáztassam :D :D :D

Kicsit olyan mintha ő lenne beteg.

De mivel ő valami pedagógus akármit is elvégzett, aminek az alapja pszichológia, ezt meg azt érzi rajtam, valami belülről jön, valami régről, vagy akár szülés utáni depresszió... Ilyeneket mondott. Nem is értem miért maradtam. Megmakacsoltam magam.