Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Fog menni így az egyetemi matek?

Fog menni így az egyetemi matek?

Figyelt kérdés

Iskolás éveimben azt hittem, sík hülye vagyok matekból, utáltam, azt hittem, hogy a matekérettségi az majd valami halálos dolog lesz, ahol csak a 2-esért fogok majd küzdeni. Gimnáziumban már nagyrészt jártam matektanárhoz (9. végétől 11. végéig), akkor jobban megértettem a dolgokat, behoztuk a lemaradásom, jobban ráállt az agyam, már nem az volt, hogy azt sem tudtam, hogy kezdjek neki. Így középsuliban már 4-es voltam matekból, 11.-ben valahogy sikerült összehozni az 5-öst is. A matekérettségim 4-es lett középszinten, pontosan most nem emlékszem, de 60 valahány százalék lett, közelebb a 70-hez. Akkor már nem féltem a matekból, nem gyűlöltem, de úgy voltam vele, hogy az egyetemen én már nem akarok matekot tanulni.

Azonban rájöttem, hogy másik szakra szeretnék majd menni és tényleg be kellett látnom, hogy a matek valamilyen szinten szinte majdnem minden szakon ott van, nem úszom meg. 2024 őszén kezdeném az új szakot, gazdasági terület, ezért lesznek matekos tárgyak. Szorgalmas vagyok, van motivációm, illetve azért még időm is, szeretném kicsit felzárkóztatni magam, átnézni a középiskolás matekot, esetleg valami egyetemi alapozót (matekoázison láttam ilyet, jónak tűnik), de még mindig vannak kétségeim, hogy fogom-e bírni, meg fogom-e tudni csinálni. Meg hát fura nekem is, hogy ahhoz képest, hogy gyűlöltem a matekot és szenvedtem vele, most olyan szakra készülök, ahol a matek azért fontos szerepet játszik és matekozgatni fogok addig "szabadidőmben", amíg el nem kezdem az adott szakot.

Szerintetek? Akinek van ebben tapasztalata, mit ajánlotok? Mit nézzek át, hogyan csináljam?



2022. okt. 25. 21:21
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Azt konkrétan nem tudom, fog-e menni neked a matek, de talán egy kis megnyugtatást tudok írni. Nekem viszonylag jól ment a matek középiskolában, de tök más, nagyon humán szakra mentem tovább, ahol 3 évig nem foglalkoztam vele. Most szeptembertől gazdasági szakra járok, és eddig teljesen fogyasztható az anyag, nyilván gyakorolok, videókat nézek, de alapvetően nem okozott akkora fennakadást bennem, még úgy se, hogy az oktató sokszor a középiskolai anyagra épít.

markmyprofessoron nagyon nézd meg, kihez veszed fel a gyakorlatokat, az is sokat számít.

2022. okt. 25. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Sosem voltam jó matekból de meglett a bev.matek is és a kalkulus is, mostanra úgy elfelejtettem, hogy hozzá nem tudnék kezdeni egy feladathoz sem. A valószínűségszámításon viszont eltaknyoltam.

Csak rajtad áll minden.

2022. okt. 25. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Az egyetemi matematika pontosan azoknak húzós, akiknek jobban ment középiskolában, gyakorlás nélkül is, ez ritkán működik már az egyetemen.

Véleményem szerint a szorgalmas diák is remek eredményeket tud itt elérni affinitástól majdhogynem függetlenül, hiszen ugyan 'magasabb' a matematika, de kevesebb típusfeladat van, illetve kisebb területekre kell koncentrálni, így aki leül elé, az összes előforduló típusfeladatból megcsinál jó sokat, hogy a menete benne legyen a kezében, az megbukni már nagyon nem fog.


Nehezítő tényezők lehet az, ha nem használhattok számológépet, ha nagyon szerteágazó a tárgy tematikája. Egyáltalán nem kell félni tőle, de a zh-k nem úgy lesznek meg, hogy előtte két nappal leülsz feladatokat oldogatni.

2022. okt. 25. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Én is gazdasági szakon vagyok, és habár sosem voltam olyan rossz matekból, de azért egy kissé tartottam tőle, de igazából nem vészes. Igazából a hármas válaszolóval egyetértek, hogy általában meg vannak a típusfeladatok, szóval ha valaki nem is egy matek zseni, begyakorolja azokat a típusfeladatokat, megpróbálja azokat megérteni, és akkor nem lesz baj a vizsgán. A lényeg, hogy gyakorolj, és ne egy nappal előtte. Én a matekos tantárgyakból hétről-hétre mindig szoktam azért gyakorolni, ahogy az időm engedi, és szerintem ez egy jó módszer, ne hagyd az utolsó percre. Sokkal könnyebb, ha nem a vizsga előtt jössz rá arra, hogy ez neked full kínai. Hétről-hétre nézegesd át az órai feladatokat, nekünk sok tantárgyból van/volt példatár, a feladatok megoldása is közzé volt téve, szóval nálunk elég sokat segítenek a tanárok abban, hogy rendesen gyakorolhassunk otthon. Amúgy nekünk első félévben volt egy olyan tantárgyunk, hogy "matematikai alapok", és ott tényleg a nagyon alap dolgoktól kezdve át lett véve minden, szóval na, minket nem dobtak be rögtön a mélyvízbe, de nem tudom, hogy ez máshogy hogy működik.
2022. okt. 26. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm.

Persze nem az utolsó pillanatban kezdenék el a zh-ra gyakorolni.

2022. okt. 26. 08:30
 6/8 anonim ***** válasza:

Pont akkor szívás, ha úgy volt valaki jó matekból, hogy nem kelett magát mellé odatennie és gyakorolni már középiskolában. Nincs meg erre a rutin, hogy leülsz gyakorlolni időről időre, aztán zh-nál meg pislogsz, mint hal a szatyorban. Legalábbis velem ez volt. Elhittem, hogy értem, a házikat nem írtam meg, mert minek, úgysincs retorzió. Aztán csodálkoztam, hogy nem ment. És még a házi megoldásra kapott pluszpont sincs ott mentőövnek, hogy na majd ez kihúz a bukástól. :D

Sokkal jobban teljesített minden szaktársam, aki azt szokta meg, hogy gyakorolni kell.

2022. okt. 26. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Én is sokat gyakoroltam. A matektanárom rengeteg házit adott, kedves volt, de nagyon szigorú, addig “kínzott”, amíg biztosan nem ment valami, addig nem mentünk tovább. Volt, hogy valamit rosszul csináltam meg, amit már elvileg tudnom kéne, akkor nem mondta meg a megoldást, hanem feladta házinak, hogy jöjjek rá, mi a hiba és csináljam meg újra.
2022. okt. 26. 15:10
 8/8 anonim ***** válasza:
12%
Nem fog menni
2022. okt. 27. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!