Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Mit tanácsolnátok, merre tovább?

Mit tanácsolnátok, merre tovább?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy most szeptemberben kezdtem az egyetemet Debrecenben, a töri szakon. Felső tagozat óta érdekelt a történelem, végül itt is kötöttem ki. Csak az a baj, hogy most elbizonytalanodtam. Ugyanis egyre tisztábban látom azt, hogy ezzel semmire nem fogok menni. (Szerintem még egy éve nem is volt erre rálátásom, nekem korai volt még ez a gyors egyetemi választás) Az egyetemi tanárok azt mondják, hogy innen a legkecsegtetőbb lehetőség az, ha tanár leszek (töri és még valamilyen szakos). De ugye egy tanár eleve nem sokat keres, és csökken a népesség is, egyre kevesebb gyerek lesz és mire odaérnék, hogy esetleg taníthatnék, már nem biztos, hogy lenne rám igény.

Én meg nem akarom, hogy a minimálbérért dolgozzak (persze egy egyetemi tanár több pénzt kap valamennyivel, de nagyon nehéz ilyen pozícióba kerülni). Rendesen akarnék keresni, amivel magamat, családomat is el tudom majdan tartani. Ez egy töri-XY szakos tanárnak nem feltétlenül sikerülhet (még ha különórát is ad).

Ezért most gondolkodóba estem. Három hónap múlva kell megneveznem azt a minor-szakot, amit a töri mellé fel akarok venni. De már nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom. Még mindig imádom a törit persze, de lehet, hogy hobbiként többet adhat nekem.

Más szakirány felé azért nem tudok húzni, mert mint látszik, én humános beállítottságú vagyok, a reál tárgyak nem fekszenek nekem. Így még nehezebb a döntés. Hiszen ha jó lennék matekból, bioszból, kémiából, stb., akkor könnyebb lenne a választás (mérnök, informatikus, orvos...). Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mi legyen. Ti mit tennétek a helyemben? Maradnátok? Nem akarom azért megutálni a törit, mert majd cserben hagy. Szerintetek mi lenne a legjobb. Bocsi a hosszú szövegért és előre is köszönöm annak, aki válaszol! :)


2012. jan. 11. 22:27
 1/3 anonim ***** válasza:

Nehéz....

Nyelvekkel hogy állsz? Ha legalább egy jól megy és szereted akkor inkább válts nyelvszakra, onnan lehetsz tolmács, (magán) tanár, vállalhatsz fordítást, lehetsz idegenvezető is pl, ahhoz még jól jön a töri is.

2012. jan. 11. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Én maradnék a helyedben.

Az összes mérnöki ugyebár kilőve (kivéve az építészt, oda nem kell nagy matek-fizika tudás, de azzal is munkanélküli leszel).

Még elmehetnél esetleg jogásznak vagy közgazdásznak, de ezek a pályák is rohadtul telítettek.


Ha már egyszer elkezdted, akkor szerintem csináld meg ezt. A lényeg hogy érdekel a dolog, és olyat csinálsz, amit szeretsz. Elhelyezkedni más szóba jöhető szakokkal is ugyanolyan nehéz lenne.


Én megpróbálnék ottmaradni az egyetemen oktatni. Kiválasztanék egy szűk szakterületet, amire specializálódnék, abból kigyúrnám magam, már az egyetem alatt kutatnám, TDK-t írnék belőle, stb, és ha minden jól megy, a kutatásodat diploma után is tovább folytathatod.

Írhatsz belőle doktorit, stb. Persze jó témát kell választani.

2012. jan. 12. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

1. válaszoló: Angolból egy középfokú nyelvvizsgám van, de 1 - 1,5 éven belül szeretném letenni a felsőfokot. Szeretnék nyelveket tanulni, ez egyik fő célom is. Én is gondoltam arra, hogy esetleg tolmács legyek, de nem tudom, bele merjek -e fogni.


2. válaszoló: Pár hónapja még én is úgy voltam vele, hogy esetleg megpróbálok az egyetemen maradni. Annyi bajom van ezzel a specializációval, hogy nem tudom, képes vagyok -e ennyire belemélyedni egy-egy témába. Nagyon szeretem a törit, de nem fanatikus módon, ezért nem vagyok benne biztos, hogy egy szűkebb témában eltölteni éveket mondjuk kifizetődő lenne számomra (még ha kedvenc témáim közül való is). Ráadásul ha ezt teszem és belevetném magam egy témakörbe, aztán pedig hoppon maradnék valamilyen úton-módon (elkerülök egyetemről, leépítések, bármi ami elképzelhető), akkor ezután nemigen fogok tudni elhelyezkedni máshol, maximum más egyetemeknél, de annyira sok egyetem nem áll rendelkezésre. Tehát ez roppant mód behatárolná a lehetőségeimet.


Köszönöm a válaszokat!

2012. jan. 12. 10:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!