Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Műszaki földtudományi, nemzetk...

Műszaki földtudományi, nemzetközi gazdálkodás vagy ipari termék- és formatervező mérnöki? Tapasztalatok a szakokkal kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Tehát elég speciális eset vagyok. Érdekelnek a természettudományok, emelt matekos voltam, fizika fakos.

De emellett szeretem a törit, a nyelveket és az irodalmat is. Sokat gondolkoztam a felvételin, végül a fent felsorolt szakokat jelöltem be. Nagyon kedvelem a biológiát, csak eddig középszinten tanultam, kémiám meg már 2 éve nem volt, bioszos szakoknál a biosz-kémia kéz a kézben járnak, tehát féltem attól, hogy nem tudnám behozni a lemaradásomat. Az osztályból sokan jelentkeztek ilyen irányba, orvos, biomérnök stb. de emelt bioszosok voltak és kémia fakosok, szóval mindkettőből emelt szinten tettek érettségit... Velük, és a hozzá hasonló diákokkal szemben óriási hátrányom lett volna, tehát ezt elvettem.

Sokat gondolkodtam még a pszichológián is, csak ahhoz, hogy tényleg jól keressek 7-8 éves tanulás kellett volna, amit szintén nem akartam bevállalni, mert nem tudom, hogy ez lenne az a hivatás, amit tényleg életem végéig szeretnék csinálni.

Végül a fent felsoroltakat jelöltem be, de egy kissé elbizonytalanodtam. A formatervezőre egyik egyetemi tanár ismerősünk azt mondta, hogy csak oda ne menjek, mert nem ér semmit se (mérnök tanár, rálát a helyzetre, azon az egyetemen tanít ahol a szakot bejelöltem). Nekem a nemzetközi gazdálkodás tetszene, de azzal nem tudom, hogy milyen esélyeim lennének a munkaerő piacon, meg fizetősre mennék, és nekem és a családomnak azért nem lenne mindegy, hogy ingyen tanulok és még ösztöndíjat is kaphatok vagy nincs ösztöndíj és még fizetni is kell a képzésért...

A földtudományit meg valami belső sugallat miatt jelöltem be, ne kérdezzétek, miért... :D Lényeg, hogy érdekes módon azt érzem, ide kell mennem, ha megkérdezi valaki, hogy hova mész tovább akkor mindig ezt válaszolom.

Nos, valaki meg tudná osztani ezekkel a szakokkal kapcsolatban az élményeit, gondolatait egy értékelhető hozzászólás formájában? :)



#nemzetközi gazdálkodás #műszaki földtudományi kar #ipari termék- és formatervezőmérnök
2013. jún. 2. 13:27
 1/4 anonim ***** válasza:
a műszaki földtudományi nagyon szerethető, jó hivatás, és még a magyar piacon is nagyon kelendő a miskolci diploma, csak ajánlani tudom.
2013. jún. 2. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
nem tudtam elolvasni..túl hosszú.. viszont ez két tök különböző terület, én pénzügy számvitelen vagyok és felejtsd el a nemzetközi gazdálkodást, kb wc papírnak jó a diploma:) ha tényleg érdekel a fizika, tervezés, válaszd a mérnökit
2013. jún. 6. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Utolsónak: hát igen, sajnos ez a baj vele, pedig engem érdekelne :(

2013. jún. 7. 16:42
 4/4 anonim ***** válasza:
Hé, ha úgy érzed, hogy a műszaki földtudományira kell menned, ne habozz. ;) De majd írd meg milyen, én is oda készülök, csak még van egy évem, és nagyon hasonló cipőben járok mint te.
2014. jan. 12. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!