Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Mennyire érdemes megpróbálni...

Mennyire érdemes megpróbálni az orvosit ilyen körülmények között?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Szerintem eléggé hosszú lesz, úgyhogy szeretnék elnézést kérni ezért előre is.

Szóval az a helyzet, hogy csúszva érettségiztem, mert beteg vagyok. Nagyon-nagy álmom az orvosi egyetem, mindennél jobban szeretném, ez az életcélom. Végül is aztán lemondtam róla, hogy úgyis gyenge vagyok hozzá, sok pénzbe van, el kell költözni itthonról, és maradtam itt mérnökin. Megy ez is, de ambivalens érzéseim vannak. Egyszerre szeretem, egyszerre utálom. Inkább néhány személynek, meg pár alapozó tárgynak szól, mintsem a szaknak. Túlzottan hiányzik a biológia, nem vagyok én igazán műszaki ember. Egyszerűen nem tud nyugodni a lelkem itt, most úgy érzem, hogy így is túl sok mindent vett már el tőlem a betegségem, nem hagyom, hogy a két életcélomból a másikat is elszedje. Arra gondoltam, hogy 2 évig most erősödöm, dolgozok, tanulok és megpróbálkozom az orvosival. Sajnos muszáj így, mert nyugdíjakból él a család, én magam nem is tudom, hogy hogyan találok munkát, de végre fel akarok állni, és azt csinálni, amire születtem. Nincs túl sok önbizalmam, de ebben teljesen biztos vagyok, hogy orvosnak születtem. Csak félek, hogy a betegségek miatt gyenge leszek az egyetemhez, mert tudom, hogy borzasztóan nehéz. De egyszerűen semmiben nem hagyott eddig kibontakozni az, hogy ilyen állapotban vagyok, sokkal többre vagyok képes, mint amit engednek a bajaim.


Szóval, summa summarum szerintetek egy gyenge szervezetű, több krónikus betegséggel rendelkező, izombeteg, 4/4 végtaggal kisebb-nagyobb problémás embernek van ott esélye? Számíthatok bármi elnézésre a tanároktól, hogy így vagyok (nem akarok erre építeni, de annak sem örülnék, hogy ha emiatt még inkább rám lennének szállva, hogy páciens ne akarjon beszállni közénk, vagy ilyesmi)? Vannak olyan tárgyak, amikkel nem olyan nagy baj, ha csúszunk? A tantervet nézve igencsak épülnek egymásra a dolgok.

Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszokat, és a türelmet, hogy végigolvastad!


2014. aug. 10. 20:11
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Alapesetben azt írnám , hogy ha ennyire tudod mi az álmod, erre vágysz akkor uzsgyi! ne engedd hogy visszatartsanak!

De az orvosi nehéz, te pedig mint írtad több betegségben is szenvedsz. Van más is az egyetemen ( konkrétan egyik évfolyamtársamnak van valamilyen végtag bénulása és nehezen közlekedik). Viszont, ha olyan betegséged van ami miatt sokszor kéne kimaradnod egyetemről, vagy esetleg nem tudnál hosszú időn át tanulni, az sajnos csúszással fenyeget. Itt főleg az első években nem lehet sokáig kimaradni / kiesni a mókuskerékből. A tanárokkal szerintem nem lenne baj egyik irányban sem ( érts: se túl élnézőek, se szemetebbek nem lennének, kb ugyanazokkal az esélyekkel indulsz mint bárki más)

A tantárgyak itt nagyrészt egymásra épülnek ergo, egymásnak előkövetelményei szóval ha valami nem sikerül előbb utóbb úgyis csúszás a vége. De ezzel még alapból nincs gond , de ha sokat betegeskedsz az ellen nem nagyon tudsz mit tenni .

Remélem segítettem :)

2014. aug. 10. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod!


Igen, én is ettől félek, hogy túl sokat maradnék ki. A gimit a végén már csak magántanulóként bírtam, viszont itt az első félévet meglepően kevés hiányzással vettem.

Inkább az a gond nálam, hogy könnyen kimerülök meg összeszedek dolgokat, nehezen múlik el egy-egy fertőzés.


Abban spekulálok egyébként, hogy keresni kéne olyan orvost, aki végre vállalja a kezelésem (2008 óta nincs állandó orvosom, mert senki nem ért hozzá, nem vállalják) és egy kicsit rendbe szedem magam mind testileg mind pedig lelkileg (eléggé rámentem az utóbbi évekre sajnos, ezt mindenképp helyre kell hozni, mielőtt ilyen lelkileg megterhelő egyetemet választok). Csak tényleg azt érzem, hogy mindent elvett tőlem, amit csak szerettem volna, és ezt most már nem akarom hagyni.

Ha esetleg nem megy, akkor átvesznek vajon simán a laboranalitikára? Az is tetszene valamennyire, arra már tavaly is felvettek volna, ha nem 3. helyre írom.

2014. aug. 10. 22:15
 3/7 anonim ***** válasza:

Szia! Megtudhatom (akár privátban) hogy pontosan milyen betegséged van, és miben hátráltat téged?

Mi az, amit nem tudnál megcsinálni?

2014. aug. 11. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Szia!


Írok Neked!

2014. aug. 11. 20:04
 5/7 anonim ***** válasza:
Rendben, várom:)
2014. aug. 11. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Szia!

Amit legelsőnek szeretnék neked mondani, hogy ha most egyetemre jársz akkor ha orvosira szeretnél menni akkor azt abba kell hagynod, ugyanis ha tovább még egy évet akkor elfogsz használni még 2 támogatott fél évet és ha jelentkezel orvosira és felvesznek jövőre akkor viszont csak 10 támogatott féléved marad, tehát ha nem is csúszol akkor is 2 féléved még hátravan ami félévenként 1 millió forint. ( persze ez csak akkor ha eddig még csak 1 évet jártál felsőoktatásba )

Viszont ha laboranalitikára jelentkezel akkor ott az alapképzés az bőven benne van a támogatott félévekbe. Gyógyszerészeten nem gondolkoztál?

Én azt tudom ajánlani hogy ha el szeretnél menni dolgozni hogy keress pénzt, akkor vannak elég jó otthoni munkák amiket tudsz csinálni és az nem annyira meg erőltető lenne számodra.

2014. aug. 19. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Szia!

Köszönöm, hogy válaszoltál! :)

Igen, tudom. Én is pont ezt számoltam, hogy már csak 12 félévem maradt. Mondjuk az a szerencse, hogy a rokkantságra elvileg adnak pluszban 2 vagy 4 félévet (már nem emlékszem, hogy 2 év, avagy 2 félév volt odaírva).

De, a gyógyszerészetin is gondolkodtam anno. Úgy volt a sorrend, hogy orvosi, utána nem tudtam dönteni, hogy labor, vagy gyógyszerészet legyen-e (aztán az asztmám miatt lebeszéltek a gyógyszerészről, meg én is gondoltam, hogy a vegyszerekhez stabilabb kéz kéne), utána meg biológia szak, azon belül genetika.


Közben folyamatosan keresek, tegnap volt éppen egy itthoni telefonos-gépes melóhoz állásinterjú, szerintem jól sikerült. Csak az a baj, hogy sokan jelentkeztünk, majd eldől. De remélem sikerül :)

2014. aug. 19. 18:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!