Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Útkereséshez, szeretnék...

Útkereséshez, szeretnék segítséget kérni?!

Figyelt kérdés
21 éves vagyok, az érettségit követően 1 év kihagyással jelentkeztem egyetemre. Mivel kiemelkedően jól sikerültek a magyar és történelem érettségiim, és relatíve ezek azok a tárgyak amikben jó vagyok jogásznak felvételiztem. Az első évem kudarc volt az egyetemen sok bukott tárggyal és rögtön 1 év csúszással. Most sikerült behoznom a lemaradt tárgyakat, minden vizsgám meglett elsőre mégsem érzek semmiféle kielégülést, sőt annak ellenére, hogy vannak bizonyos részek amik érdekelnek a jog területén, úgy érzem nem ez az én pályám. Tudom, hogy 21 évesen nem késő váltani és azt is, hogy nekem kell eldöntenem mit szeretnék csinálni, viszont a családi elvárások egyértelműen a diplomaszerzésre irányulnak.( egyébként nem kevés pénzt is beleöltem már a suliba ) Azt kérdezném, hogy van e valaki aki mondjuk 20-as évei elején hasonlóan kilátástalan volt mihez is szeretne kezdeni, és ha igen, hogy sikerült döntenie vagy mi segített ? Szeretek olvasni, edzeni és általánosságban érdekel a sport, viszont ezek annyira klisés hobbik amikre nehezen tudok olyan egzisztenciát építeni amit külsőleg elvárnak tőlem, és amit én is elvárnék magamtól. Válaszokat előre is köszönöm !
2017. jan. 31. 17:33
 1/4 A kérdező kommentje:
Ami még megnehezíti a döntést természetesen az, hogy a családom támogatott amikor 1 év szünetet kértem azzal az indokkal " nem tudom mi szeretnék lenni". Ezt követően úgy érzem cserben hagynám a szüleimet, ha aztmondanám nem jól választottam és félbehagyom 1,5 év után.
2017. jan. 31. 17:38
 2/4 anonim ***** válasza:

Én bánom hogy otthagytam az első szakomat, igaz utána még 2 évet elpazaroltam semmittevéssel, mostmár viszont kényszerből is meg kell csinálnom ezt

Kipróbáltam 3 szakot, egyik se tetszett igazán

2017. febr. 3. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim válasza:

Én hasonlóan voltam a Corvinuson gazdálkodási és menedzsment szakon mint te a jogon, ez volt a szűk környezetem és tágabb értelemben is a társadalmi elvárás. Egy percig sem élveztem, felvettem rá csomó diákhitelt, nem érdekelt az egész és rosszul is ment nyilván emiatt. majdnem 22 voltam amikor váltottam, már fél év után éreztem hogy nem találtam meg amit kerestem de előtte nem mertem kiszállni ugyanolyan okoknál fogva mint te (családi nyomás, társadalmi elvárások, potenciálisan jól fizető munka, könnyű elhelyezkedés stb). átmentem a TF-re, és bár egy elég gyenge egyetemnek tartom, itt legalább azzal foglalkozom ami érdekel - ez nálam is a sport, elsősorban a futball. most van ami leköt, Erasmusszal kijöttem Németországba tanulni, most vannak terveim, ambícióim, és fejlődöm mint ember.


nekem az egy dolog amit megbántam hogy 18 évesen abbahagytam a focit és megpróbáltam külső nyomásra teljesen elszakadni a sporttól, ha egyből belevágok abba amibe csak 22 évesen mertem, már jóval előrébb tartanék. most leszek 24 egyébként, és így mondom hogy egyelőre bejött a váltás.

2017. febr. 3. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Örülök, hogy sikerült megtalálnod ami érdekel és sok sikert kívánok :) Én kicsit úgy érzem, hogy azzal hogy végigcsinálom a jogot mindenkinek megfelelnék csak magamnak nem. Hiába sikerült most jó jegyekkel könnyen abszolválni a tárgyakat csak ürességet érzek, annak ellenére, hogy körülöttem mindenki baromira jól érzi magát és örül annak, hogy végre látom mi az ami helyes és, hogy megértettem mit kell tennem azért, hogy sikeres legyek. Baromi kellmetlen helyzet ez így belülről :D
2017. febr. 3. 18:46

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!