Ti mit gondoltok?

Figyelt kérdés

16/L.

Mindig az a lány voltam, aki nem tudta, mit akar. Akartam már orvos, hercegnő, pszichológus, bármi lenni, csak hogy ne kelljen gondolkozni ezen. Most kezdem a 11. osztályt, és már itt az ideje. Jó, butaság, sokat gondolkoztam, hogy mi lenne nekem a legjobb. A matekot nagyon vágtam, csupa 5-ös tizedikben is.. A helyzet, hogy építészmérnökin gondolkoztam, de az igazság az, hogy a körzővel való kör rajzolgatásán kívül semmi más nem izgat benne. Más sem érdekelt a többszáz lehetőségből. Viszont amióta jött a barátom, aki az életemre nagy behatást tett, aki nem akart menni egyetemre, mindig fikáztam, hogy semmi nem válik belőle. Tudni kell rólam, nagyon szeretem az állatokat. Ő meg elvitt élménylovaglásra. Azóta folyamatosan járok, imádom, és nagyon úgy érzem, hogy nekem ez kell! Olyan igazi intenzív akarattal, és egyúttal ezt a kényszer egyetemi dolgot is el akarom engedni, mert érzek magamban annyi erőt, hogy megvalósítsam ezt az álmom. A kérdésem a következő: a sulimban a "jó" szervezés miatt nem tudják nekem megoldani a két faktot amit szeretnék választani: matek-angol. Rajz faktra mennék így, meg matekra, ami rajz csak ilyen képzőműv., elfoglalni magam a másik 2 órában, mert nem akarok bioszra, föcire, meg ilyen-olyan marhaságra menni. Kérdés: szerintetek, ha nem érzem úgy, hogy egyetemre fogok menni 2 éven belül, és nem tudják megoldani a 2 faktot amit akartam választani, akkor nem lenne érdemesebb angol-rajzra mennem, hogy többet tudjak még suli időben is azzal foglalkozni amit szeretnék? Mellesleg most lovász okj és TE lovasedzői szak van kilátásban, ahova max alkalmassági kell,-matek nem. Vélemény? Matek-rajz, vagy angol-rajz?



2018. júl. 19. 19:42
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem menj matekra, elvégre jól megy és gondolom, szereted is. Ha hirtelen meggondolod magad a továbbtanulással kapcsolatban (nem lenézésből, de remélem, mert egy ilyen okos lánynál kár lenne, ha nem használná ki a képességeit), akkor simán letehetsz egy emelt érettségit, míg fakt nélkül valószínűleg magántanár kellene. Plusz az alapórai anyag is könnyebb lenne ja és bár nem ismerem az általad említett képzéseket, de olyan helyeken is előfordulhat matek, ahol az ember álmában sem gondolná (pl. pszichológus).

A rajz meg nem hiszem, hogy túl hasznos lenne akár lovasoktatónak, akár építésznek mész, mert a nagy része művtöriből áll meg mindenféle technikák tanulásából, nem műszaki rajzok gyakorlásából.

2018. júl. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Szerintem is menj csak matek faktra egyedül, angolt meg tanulj mellé tanfolyamon vagy magántanártól, ha kevés a sulis. A matek fakt sok mindenre jó, még később jól jöhet. Esetleg egy info faktot tolhatnál még mellé, állítólag az nagyon egyszerű.
2018. júl. 20. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Mintha magamat olvastam volna...:) Nekem anno azt mondták, hogy szedjem össze az összes olyan lehetőséget, ami érdekel és megy is, majd válasszam azt, ami a legnehezebb/legkevesebbeknek megy.


Matek. Nem bántam meg, szerintem ebből húztam a legnagyobb hasznot.

22L

2018. júl. 20. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!