Írtam egy filmkritikát, és ki szeretném kérni a véleményeteket, hogy nektek hogy tetszik az írásom?

Álom doktor(Doctor Sleep) kritika

Vissza a gyökerekhez

Ki ne ismerné a zseniális direktort, Stanley Kubrickot, ki maximalizmusával sok színészét és munkatársát az őrületbe kergetett, és ki a világ legnagyobb filmjeit tette le az asztalra, gondoljunk csak a látnoki erejű, brutálisan erős Mechanikus Narancsra, a káprázatos látványvilágú és filozófikus vonulattal is bíró 2001:Űrodüsszeiára, vagy a horror filmek úttörőjére, a Ragyogás című kiváló alkotásra. Kubrick Ragyogása a legjobb példa arra, hogy feszültséget nem csak jumpscarekkel, meg mindenféle más, a szó rossz értelmében vett hatásvadászattal lehet elérni, hanem a dialógusok erejével, a színészek játékával, a kamerakezelés művészetével és magával a legfontosabb hozzávalóval, a rendező megfelelő instrukciójaival és úgy egészben a rendezéssel. Nem hiába emlékszik vissza hatalmas tisztelettel és elismeréssel a filmakadémia Kubrick munkáira, melyeknek a maga idejében nem adták meg a kellő tiszteletet és figyelmet, amit megérdemeltek volna. Stanley Kubrick filmográfiájáról eposzokat lehetne írni, most azonban arról a filmről szeretnék beszélni, mely a Ragyogás film és könyv változatának a rajongóit is meg akarta győzni, és ez a mű nem más, mint a Stephen King által írt Ragyogás folytatása, az Álom doktor.

A történet középpontjában Dan Torrance áll, ki az előző filmben megismert Jack Torrance gyermeke. Dan nehezen képes feldolgozni gyermekkori traumáit, melyeket az elátkozott hotel és apja alkoholizmusa miatt szenvedett el. Danny, akárcsak apja, az alkoholba menekül. Mindezek mellett nincsen munkahelye, se biztos megélhetése. Mondhatjuk, hogy élete romokban. Azonban később, hosszú évek munkájával sikerül kilábalnia alkoholizmusából és munkahelyet is talál magának, élete kezd rendbejönni. Ekkor viszont története kereszteződik egy kislányéval, ki hasonló képességek birtokában áll, mint Dan. Ezeket a képességeket összefoglalónéven Danny csak ragyogásnak hívja. Mindeközben a világban olyan lények ütik fel a fejüket, melyek pont az ilyen képességű emberekre vadásznak.

Mike Flanagannnak hihetetlenül nehéz dolga volt, hiszen azt tűzte ki magának célul, hogy elkészítésen egy klasszikus film folytatását úgy, hogy mindkét tábornak megfeleljen a végeredmény. Ez kiváltképpen hatalmas kihívás, hiszen a könyv írója, Stephen King nem nagyon szerette a Kubrick féle megvalósítást. Flanaganról mondhatjuk egyébként, hogy még nem nagyon vezényelt le nagyobb filmeket, inkább kisebb alkotások dirigálásáért volt eddig felelős, köztük egy King adaptációval. A rendezőnek főleg a horror zsánerében voltak szárnypróbálgatásai, mint az Oculus vagy az Ouija, melyek nem a megszokott és unalomig ismert filmes köszhelyekkel operáltak, hanem mertek atmoszférát teremteni, melyeket nem a percenként beugró jumpscarekkel értek el. Ilyen alapokkal nem véletlen, hogy egy ilyen ember kapta meg a dirigálás jogát.

A film szépen továbbvitte Dan Torrance történetét, kinek szerepében nem kisebb név, mint Ewan McGregor játékát láthatjuk a vásznon. Hatalmas szerencse, hogy egy ilyen kiválóságot sikerült megnyerniük erre a szerepre, hiszen ezen rengeteg múlt. Ha a színész rossz lett volna, akkor valószínűleg a film se működne ennyire. McGregor játékát élmény nézni, szóval a főszereplő castingja nagyon jól el lett találva, amit az összes szereplő castingjáról is elmondhatunk. Egyszerűen minden színész jól működik a neki szánt szerepében, még a fiatal Kyliegh Curran is, kinek játéka szintén nem hagy kivetnivalót. A szereplőgárdából még ki kell emelnem Rebecca Fergusont is, ki különösen el lett találva Rose szerepére. A rendezés pazar lett, a talán indokolatlan hosszúsága ellenére sem untam az alkotás egészét. Az operatőri munka szintén mesés lett, ebben sincs semmi kivetnivaló. A fényképezés nagyon nagy szerepet játszik a mű atmoszféra-teremtésében, mivel nagy szerencsénkre a film mellőzi a sallangokat és magára a hangulatteremtésre játszik mindenféle gáz hatásvadászat nélkül. A forgatókönyv semmi különlegeset nem tartalmaz, se nem mesteri, de messze nem is rossz, ami a mű egészéről is elmondható. Az igaz, hogy a mostani filmekhez képest kiemelkedő, de nem ér az előd nyomába, ami azonban nem is a célja Flanagan munkájának. Mivel mindenkinek próbált megfelelni, ezért semmi forradalmit nem tudott felmutatni, ami klasszikus státuszba emelné a nagy egészet.

Flanagan kellő tisztelettel és értőséggel nyúlt az alapanyaghoz és mindenki elvárását teljesíteni tudta, ennek ellenére óriási meglepetésre nem kell számítani. Egy kiemelkedő film, ami jó szórakozást nyújthat mindenki számára, így az értékelésem:6/10