Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ez igazságos szerintetek?...

Ez igazságos szerintetek? (árvízkárosultas téma)

Figyelt kérdés

A településünket is elérte az árvíz, melynek következtében földcsuszamlások lettek. Van egy telek, amin egy régi öreg ház állott, senki nem lakott ott, a tulajdonosa második telekként tartogatta, hogy majd idővel épít a gyerekének házat oda. Az árvíz ideje alatt meggyengült az egyik fal, kidőlt pár tégla, ezért közveszélyesnek ítélték, és a tulaj lebontotta. Most mikor érkeznek a segélyek, akkor pedig ő is ugyanannyit kap, mint az az ember, akinek újépítésű lakott házát vitte el a víz, és hónapokig nem volt hol lehajtsa a fejét. Arról meg ne is beszéljünk, hogy melyik háznak mennyi volt az értéke. Így az először említett háztulajdonos tulajdonképpen teljesen ingyen, semmit sem vesztve kapott anyagot egy új ház építéséhez, amit majd akár el is adhat (ha úgy dönt, hogy jobban megéri), és profitál az egészből.


Ti ezt igazságosnak látjátok?

(Mielőtt valaki megszólna, nem voltam az árvízkárosultak között, sőt egy rokonom sem, csak nagyon idegesít ha ekkora igazságtalanságot látok...)


2010. okt. 1. 07:53
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Emberek, gondolkozzatok. Van egy rozoga ház, alig ér valamit, de laknak benne, azaz van tető a lakók feje felett. Jön a víz, elviszi. Szerintetek félmillióból mit fog építeni? Sátrat?


Az igazságtalan nem az, hogy gondoskodunk arról, hogy fedél legyen a fejük fölött. Hanem az, hogy nem fizetnek biztosítást, mégis kapnak pénzt. De nem a biztosítótól (ami erre hivatott), hanem az én adómból. Aztán ismét nincs biztosítás, és kezdődik minden elölről. Én meg fizetem a biztosítást meg az adót. Én kötelezővé tenném az ilyen területeken a biztosítást.

Könnyű arra számítaniuk, hogy "majd valaki segít".

2010. okt. 1. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Nem laktak benne, szóval nem a fejük fölül vitte el. Lebontásra váró ház volt. Tehát ennélfogva minden, amit kaptak plusz volt, ingyen építőanyag egy új házhoz.
2010. okt. 1. 10:09
 13/17 anonim ***** válasza:

Amúgy én csak akkor tartom igazságosnak a kártérítést, ha minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a kárukat enyhítsék! Erre példa, amikor az emberek összefogtak és napi 24 órában rakosgatták a zsákokat amikor jött az árvíz....


Az hogy valaki omladozó hegyoldalba él és nem tesz annyit meg saját érdekéből, hogy a háztól legalább 100 méterre ne legyen leomló szikla, vagy hegy, vagy föld vagy bármi más az már nonszensz... Én az ilyen épületeket hivatalosan is lakhatatlanná ítélném (most ez pont jó idő lenne arra), sőt még a HELYET IS, hogy ne tudják eladni! Aztán a kárpótlásból mindenki vagy elmehet városba vagy kereshet egy másik területet magának (ÖK biztosítaná ingyen a régiért cserébe), ahol majd felhúzza az új házát...

2010. okt. 1. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
0%

"Miért kap az éhező cigánygyerek ingyen ebédet, miért adnak a betelepült családoknak ingyen lakást, miért kap plusz pontot, miért ennyit, miért pont ő...? Szimpla irigység."


Te meg szimplán egy i.dióta vagy. Űgy látszik még életedben nem fizettél egy fillér adót sem, ha ilyen b.aromságokat írogatsz. SZÉGYELLD MAGAD, te nagyon sötét!!!

2010. okt. 1. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
Az adódat levonják, akár van éhes cigánygyerek, akár nincs. Nem sok beleszólásod van, mire fogják költeni. Légy szíves vegyél vissza!
2010. okt. 1. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Csak éppen nem mindegy, hogy mire költik! Naplopókra, akiknek lemegy a torkán, vagy bedobálja a játékgépbe, vagy olyanokra, akik évtizedeken keresztül fizettek Tb járulékot és nyugdíjjárulékot. Most meg azt mondják nekik, hogy nincs pénz. Hát az ilyen piócák miatt nincs pénz. Kíváncsi lennék, hogy mit mondanál, ha beteg lenne a gyereked és azt mondaná az orvos, hogy nincs pénz a kezelésre. És ha hőbörögnél, akkor, a képedbe vágná, hogy csak irigy vagy.
2010. okt. 1. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Beteg a gyerekem és sokba kerül a kezelése. Csak, hogy megnyugodj.
2010. okt. 1. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!