Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » "Megerőszakoltak. " Vannak...

"Megerőszakoltak. " Vannak itt sorstársak? Hogy tudom feldolgozni ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés
21 éves lány vagyok. Nem rég elköltöztem a szülővárosomból, itt nem nagyon voltak barátaim, de 3 hónapja járok egy társaságba, ahol összebarátkoztam egy lánnyal, nagyon jóban lettünk, szinte legjobb barátok. Teljesen normálisnak tűnt, bár a barátai sokszor mondogatták, hogy perverz, de mindig csak olyan poénkodós hangnemben, nem komolyan, és azt hittem, csak cseszegetik őt. Tegnap felhívott a lakásába azzal az ürüggyel, hogy be akarja mutatni az új barátját. Ott is volt a srác, egy darabig csak beszélgettünk, ittunk egy kis bort, és mivel én nem vagyok az az ivós fajta, pár pohár után már szédültem. Erre a lány elkezdte leönteni a torkomon a bort, hogy teljesen részeg legyek, aztán mindketten rám másztak. Levették a pólómat, kikapcsolták a melltartómat, valamelyikük a mellemet nyalogatta, a másik meg ujjazott nadrágon kereszül, meg vibrátort nyomott a csiklómhoz. Egy idő után kicsit magamhoz tértem, mondtam, hogy elég, hazamegyek. Hagytak felöltözni és elmenni, a srác még ki is nyitotta nekem az ajtót, legalább ennyi gerinc volt bennük. Hazafele végig sírtam, teljesen kiakadtam, annyira megbíztam ebben a lányban, olyan jóban voltunk, és ezt tette velem. A fejéhez is vágtam, hogy megbíztam benne, erre annyit bírt mondani ártatlan fejjel, hogy "bocsi." Hogyan tudnám ezt feldolgozni? Nem mertem még senkinek elmondani.
2011. júl. 15. 20:56
 1/9 anonim ***** válasza:
82%
Mondjuk ne igyál többet, főleg nem újdonsült ismerősök társaságában.
2011. júl. 15. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
93%

"Ami nem öl meg, az megerősít."


Szokták mondani a nagyokosok mindenre. A legtöbbször ez egy hatalmas baromság, de a te esetedben nagyon is igaz. Összekapod magad és kész. Ettől az esettől reméljük megjött az eszed és máskor óvatosabb leszel.


Esetleg menj el a rendőrségre. Nem tudom mennyire komoly a dolog, lehet csak te nagyítottad fel. Ha tényleg komoly a dolog, akkor majd bent a börtönben kapnak a p.icsájukra.


Most szépen pofára estél, de tessék felállni.

2011. júl. 15. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
95%

Szeretettel bátorítalak, hogy ezt a terhet ne akard egyedül hordozni. Jó, ha van igazi barátnőd (nem haver, hanem A BARÁTNŐ), akinek elmondhatod, de ezenfelül keress egy szakembert, aki tud segíteni. Ez nagyon fontos, részben a mostani túlélésed, részben a majdani párkapcsolatod szempontjából. Ez sokkal komolyabb, mint hogy elestél, majd fölkelsz. Merj keresni valakit, ne szégyelld a dolgot.


Néhány ötlet:

Református lelkigondozás: 1/201-0011, [link]

Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 80/505-543 (ez ingyenesen hívható)

[link] ez pedig egy gyűjtőportál


A lelkisegély-szolgálatok anonimak, nem kell felfedned magad, tehát teljes körű diszkréció biztosított.


Szeretettel, együttérzéssel:

egy református lelkipásztor


Ha úgy érzed, bármiben segítségedre lehetek, írj!

2011. júl. 15. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Elsőnek és harmadiknak értőolvasás-lecke: "ittunk egy kis bort, és mivel én NEM VAGYOK AZ AZ IVÓS FAJTA, pár pohár után már szédültem."


Úgy látszik, nem fejtettem ki elég részletesen. Egyáltalán nem szoktam inni. Szilveszterkor egy pohár pezsgőt meg szoktam inni a családdal, de attól sose volt semmi bajom. Életemben először szédültem el alkoholtól, mert nem gondoltam volna, hogy két pohár bor után már ez lesz. Mivel egyes kis tinik olyanokat szoktak írni, hogy 5-6 sört megisznak egy-egy buliban, én meg ugye nem értek hozzá. Bocs, hogy ennyire iszákos vagyok 21 évesen.

2011. júl. 15. 21:26
 5/9 A kérdező kommentje:
Ami pedig az újdonsült "barátnőmet" illeti, merem állítani, hogy az emberek 90%-a egy 3 hónapos párkapcsolatban azért túl van már egyen s máson, ergo megbíznak egymásban annyira, hogy közel engedik magukat a másikhoz minden értelemben. Ugyanígy egy egyszerű barátságban is eléggé össze tud csiszolódni két ember 3 hónap alatt, kialakulhat köztük a bizalom.
2011. júl. 15. 21:32
 6/9 anonim ***** válasza:
43%
Igen, értőolvasással azt találtam kiolvasni a mondandódból, hogy ittál, amit most megerősítettél. Hol a gond?
2011. júl. 15. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Ja, oké, ezek szerint te soha életedben egy korty alkoholos italt sem ittál, még annyit se, mint én egész életemben. Nem gondoltam volna, hogy vannak még ilyen emberek.
2011. júl. 15. 21:44
 8/9 anonim ***** válasza:
89%
Máskor legyél körültekintőbb. Ez egy jó lecke volt neked, hogy nem szabad az ilyen felszínes kapcsolatokban bízni :S
2011. júl. 15. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Én remélem, hogy fel tudod dolgozni ezt az élményt minél előbb! A helyedben mindenképp elmennék a rendőrségre, mert ez azért igenis kimeríti a megerőszakolás fogalmát ami büntetendő. Minél hamarabb tedd meg!

Bízom benne, hogy legközelebb fogsz találni olyanokat, akik normálisak és tényleg barátaid lesznek! :)

2011. júl. 15. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!