Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Megerőszakoltak. Soha a büdös...

Megerőszakoltak. Soha a büdös életbe nem fogom tudni ezt feldolgozni? Meddig kell még visszatérnie?

Figyelt kérdés

Több mint másfél éve történt, 7hónap után tudtam róla beszélni, azt is csak úgy, hogy leittam magam, előtte nem ittam, azután kezdtem el, mert semmibe vettem magam. Azt már szerencsére elértem, hogy ne gyűlöljem magamat, bár azért még most se viszem túlzásba az önszeretet...

Utána rá 8hónapra lett szexuális kapcsolatom, de el is sírtam magam, mert eszembe jutott. Már nagyon sok alkalommal voltam pasival, tehát nem kéne hogy fájjon, de annyira szűk leszek, ha közeledik valaki, hogy még 2ujj is alig megy be. Hiába lazulok el, hiába akármi, automatikusan szűk leszek, és így minden egyes alkalom fáj.

Ha meg úgy vagyok valakivel együtt, hogy iszok egy kicsit, akkor még jobban előjönnek az érzelmek, olyankor újra gyűlölöm magam, amiért olyan szerencsétlen voltam, hogy ez megtörténhetett velem. És akkor hiába kérdezik, hogy mi a bajom meg se tudok szólalni. Amég nem tette meg velem én szűz voltam, tehát nem tudom előtte milyen lett volna. De még orgazmusom se volt, pedig ennyi idő után lenni kéne..de fáj az elején, aztán van hogy kicsit jó, majd újra fáj.

Valaki segítsen már nekem, hogy mit csináljak hogy ez elmúljon. Már kezdek azon gondolkozni, hogy lehet ehhez szakember kell, de hát én nem tudok még megnyílni, ahhoz innom kell, vagy csak leírom, mert leírni már letudom, de mondani...


2010. júl. 12. 23:28
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
32%
Asziszed mi itt fogunk tudni segiteni?Pszihologus ez fog rajtad segitenni senki más...
2010. júl. 12. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén sajnállak Kedves Kérdező, de ehhez tényleg szakember kéne, és nem vadidegenek véleménye! :(
2010. júl. 12. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon rossz lehetett sajnálom,hogy megtörtént Veled! Ehhez leginkább egy pszichológus kell,hogy feltudd dolgozni.JObb minél előbb felkeresni egyet.Én szurkolok Neked,hogy feltudd dolgozni!
2010. júl. 12. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

köszi 2.

hát tudod eddig vártam hogy elfelejtsem..de kezdem úgy érezni, hogy az összes probléma emiatt van. Értem ezalatt azt hogy fáj a szex, hogy el se megyek.

2010. júl. 12. 23:37
 5/18 A kérdező kommentje:
köszönöm Neked is 3. én is nagyon remélem, mert már tényleg annyira kiborít, hogy ez van. Nem volt elég akkor átélnem, még most is jelen van.
2010. júl. 12. 23:38
 6/18 anonim ***** válasza:
100%
Szia. www.vaginizmus.hu (menj el orvoshoz feltétlenül). Figyelj, ebben sajnos semmi ciki nincs, az orvosnak Te "csak" egy eset leszel a sok közül, hidd el nincs okod félni felkeresni egyet. Egyébként roppantul sajnálom a történteket. De van rá megoldás.
2010. júl. 12. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm, nagyon hasznos ez az oldal.

Most már belátom, ez el nem múlik magától.

Utána járok merre van egy ilyen orvos, összeszedem a bátorságom és elmegyek, nem lesz könnyű beszélni róla.

2010. júl. 12. 23:48
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Sajnálom, ami veled történt, nálam ugyanez a helyzet:(

Nekem ugyan fizikailag cska nagyon ritkán okoz fájdalmat a szex, e szinte minden egyes aktus közben, után sírok... A párommal kiabálok, hogy miért nem érti meg, hogy én nem akarok többet soha szexelni, aztán mégis belemegyek, aztán leblokkolok... Aztán gyűlölöm érte magam, hogy nem tudom boldoggá tenni a párom, vagy hogy miért nem lehet orgazmusom, mért én szívok évekig...

Bocsánat, cska kitört belőlem is.


Menj el orvoshoz. Pszichológus, nőgyógyász. Segíteni fognak.

Tudom, hogy nehéz róla beszélned, de kényszerítsd magad. Amikor elkezdesz leblokkolni, amikor menekülnél, csak ne kelljen róla beszélned, vagy rá gondolnod, akkor kényszerítsd magad, gondolja arra, hogy így fogsz meggyógyulni.

De mindenképpen kérd szakember segítségét.

2010. júl. 13. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

www.megeroszakoltak.blog.hu


Van a szerkesztők között pszichológus is.

2010. júl. 13. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Nagyon sajnállak Téged, velem is majdnem megtörtént, de hál' Isten, mivel egy parkolóban voltunk valaki arra jött és segített. Ráadásul egy pedofillal volt dolgom, (ez 10 éves koromban történt, most 15 vagyok, de az arcát, ahogy nézett rám, azóta sem tudom elfelejteni) én ezt most írtam le először, senkinek sem mertem szólni. Nem tudom, milyen lesz az első alkalom, barátommal még nem pettingeltünk, de nagyon félek tőle.
2010. júl. 13. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!