Mit tennél, ha egy nem rokon nálad főzne be paradicsomot és utána rád hagyná a mosogatnivalót?

Először fel akartam hívni és lehordani a sárga földig és megmondani, hogy vigye el a paradicsomleveit és többé látni se akarom, de vártam estig, hátha elnézést kér telefonon, és csak azért nem telefonál, mert dolgozik. Estére meg elpárolgott az a fajta hirtelen haragom, amivel ki szoktam hajítani az embereket az életemből. Csak fáradtságot érzek, ha rágondolok, azt hogy még annyit se ér az egész, hogy felhívjam és megkérdezzem, mégis ezt hogy gondolta? Megvárom, hogy ő hívjon és akkor nem fogja megúszni, felvilágosítom róla, hogy ugye tudja hogy először és utoljára használta a konyhámat. Azt, hogy végleg megszakítom-e vele a kapcsolatot, még nem tudom. Az a baj, hogy itt van vagy 30 üveg paradicsomlé, amit kocsi híján nem fog egyszerre elvinni, és ha most felvilágosítom róla, hogy többé látni se bírom, elég kellemetlen lesz amikor majd jövöget az üvegekért. Páromat fűztem, vigyük el neki egy az egybe a munkásszállóra, de párom szerint messze van, ő nem autózik miatta ennyit. De így meg hogy szabaduljak meg tőle? Nem vagyok az a fajta, aki szívesen felhasználja más paradicsomlevét, főleg hogy tudom, milyen szegény sorból való ez a srác.

Nem ez az első és egyetlen eset ami miatt elegem van belőle.

Meg fogom oldani, csak nagyon rossz érzés, mert valaha olyan volt nekem, mint a testvérem. Nem tudom, hogy deformálódhatott így el a személyisége. Mintha nem lenne teljesen normális. Egyszerűen nincsenek antennái arra, hogy már nem látjuk szívesen. Apám, aki azelőtt fiaként szerette, még vizsgákra is felkészítette, most ki se jön a szobájából, ha a srác felbukkan nálunk. Nehéz nem látni benne azt a régi kedves, intelligens fiút, aki volt. Biztos vagyok benne, hogy régen nem volt ilyen.