Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit tehetnék 17 évesen, totál...

Mit tehetnék 17 évesen, totál egyedül az életben? Totál összetörtem.

Figyelt kérdés

Hol is kezdjem... Először is apa nélkül nőttem fel, 3 éves korom óta nem láttam. A mai napon gondoltam, megnézem az én kedves apukámat. Láttam képen, ahogy együtt ünnepel az unokájával (3.születésnap). Anyu elvált a nevelőapámtól is, tőle van 3 gyereke. Szeretem őket nagyon, ám sokszor nehezen jövünk ki anyagilag, ugyanis anyu eddig takarítónő volt (szakmája van, most érettségizik). Vizsgája előtt 1 héttel bejelentették hogy júliustól nem dolgozik a cégnél. Nekem 3 munkahelyem van, 1 állandó, a többi nyári munka csak, de ez is bőven leszívja az energiámat (napi 8 óra, hétvégével együtt).

Anyu is feszült úgy az egész élet miatt. Én totál antiszocnak érzem magam, pedig egy évvel ezelőtt még közösségiembernek mondtam magam. Marátom nincs, amit nehéz megszokni 1 éves kapcsi után. Folyamatosan kihasználnak érzelmileg, legtöbbször összetörök, nem érzem magam elég jónak. Nem vagyok ronda, szép lánynak mondanak, és tartom is magam annak, de még is egymás után ez a kb 5. srác, aki fogja a kezemet, ölelget és közben nem is szeretne tőlem semmit. Értékes, okos ember vagyok és még is.


Valaki tudna jótanácsot adni hogy ennyi idősen hogy tudnám magam jól érezni? Pozitívan próbálok mindenhez hozzáállni, de nagyon nehéz. 3 napja folyamatosan csak bőgök, és nem tudom, miért jó ez az egész élet.



2012. jún. 25. 10:48
 1/9 A kérdező kommentje:
*Barátom
2012. jún. 25. 10:53
 2/9 anonim ***** válasza:
Próbálj szerencsét külföldön.Ezen a szemétdombon csak tönkremegy az ember testileg, idegileg.Az utolsó cseppig kiszívják a véred.
2012. jún. 25. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:
100%

Nyugi lesz még sokkal nehezebb lecke az életedben.

17-évesen nincs pasid nagy kunszt, és jegyezd meg ha hamar összetörsz neked lesz rosszabb. Én is megtanultam hogy csak magamat teszem tönkre te jösz ,

Barátokra meg támaszkodhatsz .

ui : kifogják használni hogy pasira van szükséged..

2012. jún. 25. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim válasza:
Prozac, Válium, Xanax, Zoloft, Rivo, Frontin MENTES ÉLETET KÍVÁNOK!!!
2012. jún. 25. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim válasza:
Ne add fel, az élet nem is olyan rossz. http://www.youtube.com/watch?v=YJVmu6yttiw táncolj!:))) kitartást bébi
2012. jún. 25. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim válasza:
írd ki az érzéseidet!
2012. jún. 25. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:

minden problémádra igyál egy pohár vizet:

1) szar élet pohár víz

2) nincs barát pohár víz

3) nem megy semmi pohár víz

ezt egy kineziológus mondta nekem, és még a bőröd is szép lesz.

2012. jún. 25. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
ilyen állapotban a legfontosabb ha hanyagolod a pasikat!! ne tőlük várd a boldogságodat, mert annak nem lesz jó vége... a legtöbben kihasználnak... Hogy érezheted jól magad? Foglalkozz egy kicsit magaddal! Sokat tud segíteni ha naplót írsz, egyedül vagy és gondolkodsz egy kicsit, doppingolod az önbizalmad, barátokkal mész mindenfelé..stb de ne bonyolítsd a helyzetedet kaotikus szerelmi viszonyokkal!! ha túlesel ezen a szakaszon, akkor jöhetnek a pasik! :) remélem tudtam segíteni
2012. jún. 26. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi tanácsokat, próbálom elfelejteni a múltat, és kicsit pozitívabban állni a dolgokhoz! :)
2012. jún. 26. 16:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!