Mit tegyek, ha szerintem TÚL értelmes vagyok? 14/l

Furcsa kérdés lesz, nem tudom, hogy mennyien fogják megérteni...

Nem arról van szó, hogy művelt vagyok. Gőzöm sincs, hogy mikor született Mátyás király, nyelveket sem beszélek.

Hanem egyszerűen a meglátásom, a gondolkodásom szerintem teljesen más.

Ránézek az emberekre, és egyszerűen azt látom, hogy nem értenek, és soha nem is fogják azt érezni, mint én.

Úgy érzem, hogy bennem túl sok érzés van.

Amikor a legjobb barátnőmmel beszélek, az nekem nagyon furcsa. Ő egy nagyon kedves lány, jófej is, és néha "le tudok süllyedni a szintjére", amikor is nem foglalkozok a világgal, hanem csak a ruhákkal és a szerelemmel. Ilyenkor boldog vagyok.

Egyébként is próbálok menekülni ebbe a mai világba, a zenékbe, a filmekbe, és a hasonlókba...

De néha nem bírom magamban tartani ezt az érzést. Ezt az érzést, hogy sokkal TÖBB vagyok, mint bárki más. Az egyetlen ember, aki szerintem velem egy szinten van, az az édesapám. De rengeteget gondolkozok rajta, hogy vajon tényleg meg-e ért. Ő azt mondta, hogy 30 évesen jött arra rá, amit én mindig is tudtam. És valahogy bennem is ez van. Furcsa mód most is sírok, de ezt nem tudom elmagyarázni. :')

Nem tudom kiönteni a lelkem senkinek, de tényleg senkinek. Van egy bátyám, ő is értelmes, tényleg... Az átlag fölött van bőven. De ő nem olyan, mint én. Egyszerűen más, én úgy érzem, hogy egyszerűen már annyi minden van bennem, amennyi soha senkiben nem lesz.

Nem tudom, hogy érthető-e amiről beszélek, hiszen én sem tudom szavakba önteni.

Az agyam... Egyszerűen csak hihetetlen. A világon, az érzéseken, az embereken, annyira más a meglátása. Szeretnék én is nagyon egy átlagos ember lenni, mert így kívülállónak érzem magam. Sokan mondják hogy "én értelmes vagyok, velem lehet beszélgetni", de az nem az. Apukámon is néha elgondolkozok, hogy vajon tényleg igaz-e amit érez.

Ilyenkor ÖNGYILKOS akarok lenni! Belegondolok, hogy van-e számomra világ a jövőben. Lesz-e férjem? Őszintén hiszem, hogy sosem lesz olyan férfi, aki megért. Mert körülnézek, és mindenki sokkal alacsonyabb tőlem. Lehet, hogy politizálnak, könyvet írnak, regélnek a világról. De akkor is mások. Ugyan azt írom le folyton folyvást: tudom. :) Csak reménykedek benne, hogy van aki érti.

"Mosolyogj és minden rendben lesz". Nem, nekem ez nem működik. Jobb lenne tényleg, ha meghalnék. Az embereket lehetetlen tanítani, egyszerűen úgy sem fogják felfogni, amit mondok. Bűnözést, ilyeneket hagyjuk... Én most teljesen másról beszélek. Ha mindenki nagyon kedves és odaadó lenne, én akkor is így éreznék.

Sokat gondolkozok rajta, hogy mit kéne tennem. Talán ha mindennek vége lenne, ha a világ megsemmisülni, az lenne a legjobb. Csak az olyan emberekre gondolok, akik élvezik ezt...

BETEG VAGYOK! Kezdek megőrülni, de komolyan... Ha így folytatom, én komolyan elvesztem a fejem, és minden megszűnik. Jobb lenne, ha most vége lenne?

Félre ne értsetek: sosem ölném meg magam. A családomra gondolok, sosem tennék velük ilyet. Végig kell szenvednem az életem, próbálni nem gondolkozni, s boldogon élni. Csak hogy ez nem megy.

Megérti ezt valaki? Komolyan?

Tudom, hogy sokan csak egy beképzelt tinilányt képzelnek el, és nem hisznek nekem, vagy nem tudnak megérteni. De ez teljesen komoly.

Örülök, hogy "kiadhattam" ezt magamból, bár nem tudtam leírni az érzéseimet (és szerintem sosem fogom bírni).

Őszintén szólva nem hiszem, hogy lesz valaki aki megért.

De ha mégis, akkor végre tényleg boldog lennék! :') 14/l