Csak én érzem úgy hogy ennek a mai társadalomnak képtelenség megfelelni, mert bármit teszel és bárhogy mindig lesz olyan aki bele fog kötni?

"Az meg ugye lehetetlen hogy ne foglalkozz senki véleményével,"

Miért is lehetetlen. Én lesz@rom hogy másnak tetszik e az életem vagy sem. Nekem jó, és ez érdekel.

"mert előbb útobb úgyis lesz valaki aki annyira felidegesít hogy robban a bomba."

Nem hagyom magam idegesíteni, 2 éve nem idegeskedtem, 1 hangos, erősebb szó se hagyta el a számat. Ez csak rajtam múlik. reggel elképzelem hogy nekem bizony ma jó napom lesz, és senki sem fogja tudni elrontani. És ez így is van. Pedig akad próbálkozó szép számmal, de nincs rajtam fogás.

"ennek a mai társadalomnak képtelenség megfelelni2

Nem is kell megfelelni. Annak felelj meg aki az életed párja, a többieket meg zs@rd le magasról.

én meg szarok a társadalomra. Amikor gimibe jártam, a családom állandóan szekált, hogy ilyen vagyok, olyan vagyok, ezt kéne csinálnom, azt kéne csinálnom, ezt kell majd tanulnom, azt kell majd tanulnom, menjek orvosira, menjek jogi karra, menjek el mérnöknek, mert nem lesz belőlem semmi. Különösen a nagynénémék, mert ők el vannak eresztve anyagilag, aput pedig lenézték, mert szegény családból származott. Nem voltam boldog, mert egészen 18 éves koromig a családom (leginkább a nagynénémék) irányított. 18 évesen kihúztam Sopronba költöztem és Ausztriába húztam át dolgozni, míg szakmát itthon tettem le. Azóta Európa számos pontján megfordultam, jelenleg Hollandiában vagyok... A nagynénémék még mindig teszik a megjegyzéseket, én meg szarok rájuk. És tudod mit? Eszméletlenül boldog vagyok.

29N