Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ilyenről még életemben nem...

Ilyenről még életemben nem hallottam. Valaki hogy lehet ekkora bunkó?

Figyelt kérdés

Szóval az a szitu, hogy volt egy énekes, akit eredetileg nagyon nem bírtam, de láttam róla egy videót, amelyben arról beszélt hogy mennyire szereti a barátait és hogy mennyire fontos neki az otthoni légkör meg ehhez hasonlók és én marha bedőltem neki a végén.Gondolkodtam magamban, hogy menjek-e vagy sem koncertjére, otthon ezen bíbelődtem magamban egy hétig ,de végül rábeszéltem magam és elmentem. És nagyon jól éreztem magamat. Tényleg.

Aztán egy hónappal később is elmentem arra a koncertre egy másik városban, de az már távolról sem sikerült olyan jól mint az első, habár tőlem független okok miatt. Igazándiból már ott kezdett gyanús lenni a dolog, mert pont azzal az osztálytársammal kezdett el dumálni aki többször is kimutatta a foga fehérjét és éreztem hogy valami nagyon nem OK, de gondoltam biztos az a baj, hogy nem én vagyok az esete. Hát istenem, van ilyen, csak túl fogom majd valahogy élni.

Aztán gondoltam magamban, mások is odamentek hozzá ,én is megpróbálom majd, max nem lesz semmi, de attól még barátok lehetünk nem?

És most a jön a poén. Elmegyek a 3. koncertre, de sehol egy árva lélek, De tényleg a hangosítókon és a szervező-takarítókon kívül alig van valaki.És kérdem én, mi történt mégis, elvégre mindig nagy tömeg szokott lenni.

Azt elmesélte nekem a biztonsági őr, (akit először megkérdeztem hogy mi történt)Szóval a gyerek elénekelte a maga félórás számait, kiosztott pár autogramot a menedzserével együtt beültek a kocsiba, mint akik jól végezték a dolgukat és igen, ezek ketten ki tudja mióta kavarnak egymással, (és ki tudja talán együtt is élnek?)csak ugye abban nincs pénz, ezért ketten összeálltak és így hülyítik a jónépet, hogy a csaj szervezi a bulikat a pasi előadja ott magányos trabadúrt, aki keresi a nagy szerelmet és nem találja meg.Megkapják a pénzt, jót röhögnek markukban, és azokon akik ezt elhiszik, otthon meg ki tudja mit csinálnak egymással...

Ja és nem vagyok gyerek, de látszott hogy így is próbálja diszkréten megfogalmazni az őr az egészet....Ne értse félre senki , tényleg jól telt az estém meg ilyenek, szóval én tök OK vagyok, de azért ez elég durva szerintem.

Komolyan hallott már valaki ilyet?



2013. aug. 20. 23:42
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
igen, simán lehet. a médiában mutatott személyiség sokszor iszonyatosan messze áll a valóságtól. SŐT, nagyon ritka, amikor nem így van. ha megtudsz egy-két belsős infót rájössz, hogy te valójában semmit sem tudsz arról a személyről, mert az interjúkban és a színpadon szó szerint csak "előad" valamit. hidd el, tapasztaltam.
2013. aug. 21. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
köszönöm! mesélnél nekem erről egy kicsit részletesebben? akár privibe is? megköszönném az infót!
2013. aug. 21. 00:11
 3/12 anonim ***** válasza:
64%
Ki itt a bunkó? Mit akarsz, sértődj már meg, mert koncert után az énekes nem kért meg, hogy legyél a barátnője! Pontosan az ilyen hülyelibák miatt kell a műsort csinálni, mert nekitek nem elég, hogy jó volt a koncert, táncoltál, énekeltél, buliztál, ezután nem bírsz hazamenni és élni tovább a saját életedet, nem, neked-nektek oda kell menni, "barátkozni", fotót kérni, meg autogramot a csöcseidre... Bemagyarázzátok magatoknak, hogy odavagytok érte, közben nem is ismeritek, semmit nem tudtok róla, hogy mit érez, mit gondol. mi volt a jele az oviban, milyen a kapcsolata a szüleivel, semmit... de ő a bunkó, ha nem randizik veltek, persze!
2013. aug. 21. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

ember nyugodj már le kérlek!


ki mondta hogy járni akarok vele? kb. 4x hangsúlyoztam, hogy nem kell azért mindenáron a gyerek, így is van kiből választani!

igaz, ezek után végképp nem kell a gyerek.Legalábbis nekem nem.

Arra akartam volna rávilágítani, hogy van egy csávó meg egy csaj és milyen nagy szürreális álomvilágba ringatják mindenféle mesével és hazugsággal a jónépet a pénz reményébe. Hamis illuziókat adnak el nap mint nap a tinédzsereknek és a magányos felnőtteknek.

Értve vagyok?

Amúgy meg elárulom, hogy pont én voltam az a csaj aki tartotta a 3 lépés távolságot, ugyanis sose mentem oda se beszélni se autogrammot kérni se semmi. Komolyan mondom. Ma lett volna az első( és egyben az utolsó is ahogyan látjátok.)

Szóval 1: 0 a javamra.

2013. aug. 21. 00:37
 5/12 anonim ***** válasza:
81%

Te nem vagy normális. Ha valaki a színpadon áll, talán szerepet is játszik. Mi ebben a meglepő? Mi közöd a magánéletéhez? Te azért fizetsz, hogy megnézd, meghallgasd a koncerten, nem azért, hogy számon tartsd, kivel mit csinál? Mi az, hogy tartottad a három lépés távolságot? Talán egy társaságba jártok, vagy mi?

A kérdésednél még azt hittem, hogy ez valami vicc lesz, de a megszólalásaid... Sosem értettem, miből tartja fenn magát annyi búlvárújság, hiszen kit érdekelhet más magánélete, de a személyed mindent megmagyaráz.

2013. aug. 21. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
43%
Én megértem miről beszélsz, valahol pont attól tartok, hogy kiderül valami olyasmi egy-két kedvencemről, ami igazán csalódottá tenne.. Mert nem csak a zenéjüket szeretem, a személyiségüket is. Aztán meg ha rájönnék, hogy milyenek is valójában.. Letörne engem. :)
2013. aug. 21. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

személyem mindent megmagyaráz... kösz, jólesett.

1. Ingyenes koncertek voltak, én személy szerint semmit nem fizettem.

2. Tudom, hogy semmi közöm a magánéletéhez.Tényleg tisztában vagyok vele. Állítólag hülyét kap ha valaki megállás nélkül zaklatja a magánéletét, ezért is tartottam mindig a 3 lépés távolságot, mert nem akartam olyannak tűnni, aki megállás nélkül üldözi a koncerteken vagy bárhol máshol. Viccen kívül tényleg nem. Amúgy meg nem, nem járunk egy társaságba.És nem köteles beszámolni a magánéletéről. De tudod az ember, azt hinné, hogy ha már megállás nélkül ,, ó, én a becsület és a tisztesség" mintaképeként hirdeti magát nap mint nap több ezer ember előtt ( engem is beleértve) akkor elhiszi hogy talán tisztességes az illető.És igen, nyilván rosszul esik mindenkinek, ha kiderül, hogy gyakorlatilag csak a siker és a pénz miatt állít magáról mindenféle kitalált történeteket. Amúgy igazad van, tök fölöslegesen gondolkodom ezen, hisz jól éreztem magamat tegnap este, fölöslegesen egy idiótán ennyit filózni.

De az elmélet kedvéért, tegyük fel a következőt:

Ne mondd, hogy fordított esetben nem ugyanezt gondolnád!

Van egy csaj, akibe nagy nehezen megbízol, többször mész meglátogatni a fellépéseken, aztán egy szép nap egy belső embertől megtudod valami véletlen folytán, hogy az egész kamu úgy ahogy van. Mindent amit mondott vagy gondolt az elmúlt 3 hónapban. Mert ő csak érdekből csinálta az egészet a szervező pasijával együtt, többi arról, hogy rendes, stb. csak mese habbal. Otthon jót röhögnek a pasijával, a sok beteg életunt , nyámnyila fiúcskán akik tényleg elhitték, hogy ez a lány esetleg aranyos vagy ne adj isten becsületes is lehet...

Na milyen?

Utolsó hozzászólónak pedig köszönöm az együttérzést. Csak tudod, nem hittem volna, hogy ekkora kamugép a gyerek. Amúgy jobban belegondolva, sejthettem volna, hogy előbb utóbb lesz valami a levegőben, mert előtte is írták, hogy szavahihetőséget utólag eléggé másképp szokta értelmezni...

2013. aug. 21. 16:26
 8/12 anonim ***** válasza:
az első válaszoló vagyok: írok üzenetet róla, de nem szeretnék nagyon belefolyni, meg nagyon nyíltan beszélni, ezért csak homályosan és nevek nélkül írok le pár dolgot.
2013. aug. 21. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
tudom és megkaptam! köszönöm, nagyon örülök, hogy valaki felvállalja a véleményét és az őszinteséget, nagyon díjazom!
2013. aug. 21. 18:32
 10/12 ceri ***** válasza:
100%

Normális emberek a zene miatt mennek koncertre. Ha mást akartál az a te hibád. Ha nem akartál mást azt meg megkaptad. Csak akkor nem értem miért hoztál egyáltalán szóba ilyeneket.

Amit én ebből leszűrtem, hogy 1 kisstílű sztárocska nem állt szóba 1 kisstílű r.....-al.

2014. dec. 9. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!