Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Debrecen vagy Budapest az...

Debrecen vagy Budapest az élhetőbb város?

Figyelt kérdés
Mindennel együtt, hol jobb élni?

2013. szept. 26. 14:52
 1/8 anonim ***** válasza:
70%

Budapest élhetőbb, és szinte minden téren, talán a tömegközlekedés, és valamennyire a tisztaság kivételével, bár az utóbbi erősen városrész függő.


Debreceni vagyok, és három éve tanulok Pesten. Az albim, a József Attila lakótelepen van, amit imádok, mert halál nyugis, a lakók pedig kulturáltak, kedvesek, ráadásul egy egész szoba rezsivel együtt 35 ezer, ami abszolút nem drága. Bevallom, előtte rezeltem kicsit a fővárostól, mert mindenki nyomta a tipikus, paranoiás, süket szöveget, hogy ott aztán mennyire ébernek kell lenni, mert nappal is simán szétszabdalhatnak egy 500-as miatt, meg egyedül ne menjek sehova, és mennyire bunkók, és így tovább… ÓRIÁSI HÜLYESÉG!!! Életem legnagyobb kellemes csalódása volt Budapest! Imádom ezt a várost!


Ha leszámítom azt a néhány, valóban gázos környéket, a VI, VII, VIII, és IX. kerületek körúton túli részén (és ott se mindenütt!), akkor, azt kell írjam, hogy még közbiztonság terén is jóval emberibb képet ad Budapest, mint Debrecen! Pesten van néhány gettó, amit ha elkerül az ember, akkor oda, akkor, és úgy megy, ahogy akar! Most, hogy nyáron két hetet a szülőknél töltöttem Debrecenben, esküszöm több lepukkant, lehúzós, beszólogatós alakot láttam, szinte mindenütt a városban, mint Pesten összesen három év alatt.


Emellett sokkal több az életunt, nyomott, megkeseredett, türelmetlen, bunkó ember Debrecenben, mint a fővárosban, és a környékén, és ez nem vicc! Nyílván egy tömött metrón vagy aluljáróban nem fog mindenki, mindenkit maga elé engedni mosolyogva az ajtónál, ez evidens, de milliószor segítettek már nekem kedvesen és készségesen az utcán, ha kérdeztem, hogy hol van XY hely, többször láttam, hogy a fiatalabbak át adták a helyet a buszon, az idősebb néniknek. És egyszer szemtanúja voltam, hogy egy lánynak, aki elszédült a villamosan, azonnal hárman is helyet adtak, cukorkával és vízzel kínálták.

Ugyanezt Debrecenben, főleg a háklis, begyepesedett, buta, nem tudom melyik korszakban leragadt, konzervatív vénasszonyok, akikkel tele vannak a buszok, és ugyanolyan részei a városnak, mint a Nagytemplom, le tudták volna annyival, hogy: „Nézd már a m*cskos, narkós fiatalt, hogy imbolyog!”, ez Debben, olyan tipikus reakció!


Újabb kellemes jelenség, amivel Budapesten rendszeresen találkozok, de 19 év alatt Debrecenben egyszer nem láttam: az emberek olvasnak a tömegközlekedési eszközökön! Úgy bizony! Még a sok „bunkó” tizenéves pesti fiatal kezében is látni a metrón néha egy Tolsztojt, vagy egy Thomas Mannt-t! Debrecenben pedig néha fizikai rosszullétek gyötörtek a buszon, a nyifogó-nyafogó, buta plázap*cs@k vinnyogásától, a „kapa kiesik a szájból” típusú átlag Loki szurkoló kölykök „bőgésétől”, amint épp azt dumálták ki, hogy a múltkor mennyire berugtak, és ez milyen rohadtjó!


Az átlag fővárosi ember nyitott, jó értelemben véve laza, rugalmas, sokkal többet mosolyog, és még 60 évesen is kész a változásokra, ellenben az átlag debreceni, kivagyi-mivagyi, prosztó, minden új dolognak ellenáll, az orrát mindig élesen fent hordja, karót nyelt! Én egy reggae imádó, rastahajú srác vagyok, és olyan megszokott dolog, hogy akárhol sétálok Debrecenben, mindig akadnak, egy egysejtű mentális képességeivel megáldott, zselésfejű páwák, akik jobbik esetben összedugva a fejüket, de fél szemmel, vigyorogva rám nézve, valamit susmotolnak, rosszabbik esetben be is szólnak, hogy: „Jaj, nézzed má he, milyen fejed van má, g*chiii!” Milliószor meg esett már velem ilyen és hasonló eset Debrecenben, Pesten egyszer sem! Pesten magad lehetsz, eltűnhetsz, felszabadulhatsz, egy szál lepedőben ki mehetsz az utcára, és senkit nem fog izgatni! Debrecenben meg legyél diszkós páwa, vagy legfeljebb rocker, de ne különbözz, mert azonnal ki néznek!


Ahol lakom a tisztaság teljesen príma! Nyugodt, csendes, zöld lakótelep, csak ajánlani tudom! A belváros, tehát Pesten az V. ker, és általában a nagykörúton belüli rész, és egész Buda, talán az óbudai lakótelep kivételével, sokkal tisztább, mint Debrecen. Azon kívül a gettók, és itt főleg a külső Józsefváros, azok lepratelepek, de mint említettem, el lehet őket kerülni, senkit nem kényszerítenek, hogy, mondjuk, a Dankó Pista utcában sétálgasson, ha nincs ott semmi dolga, és minden igazi nagyvárosban vannak lepukkant részek, ez ezzel jár. A maradék helyek, mondjuk Kőbánya, vagy Soroksár változatosak, néha egy hosszabb utcán belül is (itt meg kell jegyeznem, hogy Kőbányán a Hős utcát, azt egy marha nagy ívvel kerüld el!). Itt sok múlik a lakóközösségen, de annyira nem vészesek, összességében átlagos és élhető helyek. Debrecenben rendben van tartva a Kossuth tér, és valamennyire a szűkebb környéke. És azon kívül??? A házfalak mindenhol össze vannak firkálva, graffitik terén Pest a nyomába nem érhet Debrecennek! Aztán rengeteg a szemét, a csikk, a por! A Nagyállomásra és a környékére hányni lehet! Segner, Árpád tér, Benedek Elek tér és környékük… ótvar helyek! A Füredi úton, Malompark környékén este 8-9 után rengeteg a lehúzós, balhés alak! A Nagyerdőben, pláne péntek vagy szombat esténként rendszeresen tűnnek el fiatalok! A Kassai út és a környéke esténként a fő helye a k*rv@ business-nek, tele van „dakota” lányokkal, illetve a futtatóikkal, de a Szoboszlói úton sem szívesen csavargok estefelé! Ezen kívül mi is marad Debrecenből??? Hol is van az a tiszta, cívis, vidéki városka? Ugyan is én már nem nagyon látom, hogy, hol!

Pesten vannak sokkal gázabb részek, mint Debrecenben, de nagy részben biztonságos, és vannak helyek, mint pl. a Deák tér, ami az éjszaka közepén és egyedül, akár nőként is teljesen biztonságosak, tehetség kell hozzá, hogy kirabolják az embert. Ezek a helyek turistacsomópontok, a hét minden napján élnek, és vibrálnak, és ez elriassza a balhés emberkéket, viszont Debrecennek nincs ilyen teljesen biztonságos pontja, bárhol beléd köthetnek, ki rabolhatnak, és agyonverhetnek!


Szórakozás? Erre nem is térek komolyabban ki, de nem kérdés, hogy csak is Budapest, de klasszisokkal! Sziget, ZP, Hajógyári, millió romkocsma, millió jazz club, art mozi, színház, stb. Egész évben pezseg és él a város, még vasárnap éjszaka is dübörög az élet! Debrecen? Ne nevetess! Meg kell hagyni, hogy most lett egy egész jó romkocsmája, és ennyi! Ha nem vagy tucc-tucc kedvelő, diszkóp*tkány akkor marad a kocsma! Néha van egy-egy jobb koncert a Lovardában, de semmi több! Még péntek este is teljesen csendes és ingerszegény a belváros!


Oktatás? Ez megint csak nonszenszkérdés! Budapest: Elte, Pázmány, BME, Corvinus, stb. Debrecenben van a refi fősuli, ami néhány oda járó ismerősöm szerint, erősen színvonal alatti, és ugyebár a Debreceni Egyetem, aminek mondjuk az orvostudományi és mondjuk a társadalomtudományi része komolyabb, de azokon kívül szerintem nem sokra mész az ottani diplomával!


Aztán a tömegközlekedés! Na, itt van talán az egyetlen, valamennyicske pozitívuma Debrecennek, Budapesttel szemben. A DKV az utóbbi években tényleg „kitett magáért”! Új, tiszta, légkondis, csendes Volvo buszok, modern trolik és villamosok. Ellenben Pesten ugyebár a kék, 30 éves Ikarusból, amit sokszor a rozsda tart össze, olyan fekete füst jön, mint egy gőzmozdonyból, a villamosok és a metrók meg egyenesen múzeumi darabok (kivéve most már a 2-es metró Alstom-jait), de az viszont jó, hogy ott van éjszakai járat, ami Debrecennek, legalábbis a „bulis” pénteki és szombati napokon szintén el kéne, és lenne rá igény (talán kevesebb fiatal tűnne el a Nagyerdőben, a buliból hazafelé gyalogolva).


Munkahelyek? Magától értetődik, hogy Budapest! Ráadásul a fizetések is jobbak. Egy átlag diákmelós Debben, keres mondjuk 430 körül nettó óránként (ha nyáron egyáltalán talál munkát!), Pesten meg simán meg kapja sok helyen az 550-600-at is (és bőven válogathat, hogy hova menjen!).


Summa-summarum: ha jót akarsz magadnak, felejtsd el Debrecent, és irány Budapest!

2013. szept. 26. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
42%
Számomra egyik sem tartozik az élhető városok közé.
2013. szept. 26. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
42%
Pesten még nem sokat voltam, de pár éve Debrecenben tanulok, és azt hiszem, nyugodt szívvel konstatálhatom, az első kedves hozzászólóval mélységesen egyetértve, hogy borzalom az a hely! Ennyi ijesztő pofával csak Miskolcon szoktam találkozni, ja és olyan az egész "város", mint egy rohadt nagy tanya! Szóval UTÁLOM!
2013. szept. 30. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
90%

Az első tökéletesen leírt mindent! Annyit viszont nem árt megjegyezni, hogy, ha az átlag magyar "csóró" egyetemisták közé tartozol (mint én), akkor lehet jobban jársz Debrecennel az árak miatt. A fizetések bár magasabbak, de jóval drágább minden, főleg a szórakozás terén, és egyébként már Pesten se olyan "hú, de könnyű" munkát találni.


Debrecenben egy ötezresből már lehet egy egész jó kis péntek estéd. A kajáldák olcsóbbak, a pia olcsóbb, a szórakozóhelyekre a beugrók olcsóbbak. Rengeteg helyen még 200 forint alatt van a sör (Fácán, Ibolya, Teniszke, stb.) Pesten ilyen árakat nem találsz, csak a leglerobbantabb, Józsefvárosi "késdobálókban". Pesten 5000 ft meghalni kevés, legalábbis, ha emberi helyeken akarsz bulizni.

2013. okt. 5. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
72%

"Pesten magad lehetsz, eltűnhetsz, felszabadulhatsz, egy szál lepedőben ki mehetsz az utcára, és senkit nem fog izgatni! Debrecenben meg legyél diszkós páwa, vagy legfeljebb rocker, de ne különbözz, mert azonnal ki néznek!"


Óriási respect az első válaszolónak! (Y) Ez k*rv@ra így van! Imádom Pestben a lazaságot, azt hogy nyáron a hőségben, ha úgy esik jól, félmeztelen járkálhatok a városban, imádok a Szabadság híd pillérjén vízipipázni a haverokkal vagy a citadella oldalában éjszaka sörözni (vagy bárhol a városban, akár a buszon is!), miközben alattunk elterül a fényárban úszó város végtelen látványa, imádom az utcazenészeket az aluljárókban, a Keleti környéki kocsmákban az öreg hobókat, akiknek a történeteit élmény hallgatni, imádom a rengetegféle arcot és stílust. Imádok eltűnni a tömegben és saját magam lenni! Imádom, hogy mindig élet vesz körül, hogy sosem alszik a város.

Debrecen annyira szánalmas hely... egyszer mentünk ki az Ibolyából, közvetlenül a bejárat elé sörösüveggel a kezünkben, hogy rágyújtsunk, és egy perc alatt kiszúrtak és betessékeltek a rendőrök. Debben, ha csúnyán nézel, már azért is beléd kötnek. Utálom Debrecent, mert egy bazi nagy falu, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol sosem lehetsz igazán szabad, sosem kezdhetsz tiszta lappal. Utálom, hogy péntek este is olyan az egész hely, mint egy szellemváros (komolyan nem bírom felfogni, hogy az a k*rv@ sok egyetemista mit csinál olyankor és hol van?!), utálom az ingertelenségét, élettelenségét, sivárságát. Ráadásul se folyója, se hegye, és ami szép benne az csak a Piac utca és a nagyon szűk környéke, azon kívül csak az ocsmány betontömbökkel szembesül az ember mindenhol.

2014. jan. 6. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
69%
Naná, hogy Budapest! Debrecenben semmi nincs! Mondjuk alapból utálom a magyar vidéket (hozzáteszem szoboszlói vagyok), többek között az emberek csiga lassú mentalitása miatt. Tipikus magyar vidéki jelenség, mikor a pénztárnál állnak 20-an, és a pénztáros az egyik vevővel, aki a unokatestvére férjének a menye, leáll kitárgyalni a lecsós tarhonya receptjétől kezdve, a magas vérnyomásáig mindent, miközben engem az idegroham környékez. Újabb vidéki jelenség mikor a hülyegyerek az mp4-el a fülében úgy megy át a zebrán, hogy közben megalszik a tej a szájában, és nagyban f*sik rá, hogy ezzel egy több száz méteres kocsisort tart fel. Pesten öt év alatt soha nem találkoztam egyik dologgal sem! Ott megy flottul, pörgősen minden a medrében. Eleve a pesti emberek sokkal rugalmasabbak és ez a gondolkodásukra is igaz. A pesti haverom 71 éves nagyfaterja rendszeres skype-ol, illetve játszik a neten. Vidéken meg egy átlag ötvenes ember már úgy áll a számítógéphez: "hőő, minek nekem az a hülyeség!"
2014. jan. 9. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 Fingkirály ***** válasza:
76%

"az a k*rv@ sok egyetemista mit csinál olyankor és hol van?!"


Nem nehéz kitalálni, HAZAMEGY hétvégére:) hülyén hangzik, de a debreceni egyetemisták legalább kétharmada szabolcsi vagy békési kisvárosokból/falvakból kerül ide, tekintve hogy a Tiszától keletre gyakorlatilag ez az egyetlen nagy egyetem.


Ezért van ez a szélsőséges rokker/diszkóspáva feeling bármilyen hétvégi bulin - Debrecenben hétvégén nem a huszonévesek, egyetemisták buliznak, hanem a tizenévesek. Ők meg még ilyenek, TE is ilyen voltál (persze tisztelet a kivételnek) :)

2015. jún. 2. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
52%
Pesten nem ciki görkorizni, Debrecenben úgy néznek egy görkorisra mint egy földönkívülire...undorítóan lenézőek, még ha csend van, akkor is érzem azt a negatív valamit az egyetemben, legalábbis azon a karon, ahol még tanulok most.
2017. márc. 8. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!