Mire törekszik az ember valójában?

"a testi vágyak leküzdése a cél"

És amikor jön a szükség, a testi vágy kényszerít a sor elejére. :) Konkrétan a létszükséglet.

"Történt már valaha olyan, hogy valaki beállt a sor végére, távolságot tartva a verekedő tömegtől és azt mondta, inkább éhen hal, de nem fog állat módjára viselkedni?"

Lehetséges, bár én nem emelném piedesztálra a szerencsétlennek az emlékét. Az ilyen "áldozzuk fel magunkat másokért" elveket társadalmi csapdának gondolom, szerintem fontos az önzés egészséges szinten. Sőt, ha úgy vagyok önző, hogy mások javait veszem el, akkor igazából tőlük teszem magam függővé, az okot ad az aggodalomra, és mivel ennek ők a forrásai, úgy okot ad a gyűlöletre, hogy belemarjak a nekem enni adó kézbe. Ez már nem is önzés, mert nem magammal törődöm, hanem a másikkal, hogy mikor tudok elcsenni tőle valamit (nem csak anyagi értelemben).

Önzés nélküli békét nehezen tudok elképzelni. Egészséges önzéssel már esélyesebbnek látom a dolgot: "segítek neked, de nem a saját káromra". Lehet ez a kár az elvesztegetett idő is, tehát segítek, ha megkapom érte a fizetséget. Adott esetben ez a fizetség lehet a másik fél puszta öröme is, de én döntöm el, hogy ez nekem elég-e, vagy sem.

"Sajnos én sem tudom megmondani, hogy mennyire lennék állat, ha ránk köszöntene a szükség. És ez rémít a legjobban."

Megértelek.

"Mire törekszik az ember valójában?"

Szerintem ez nem egyetemes, bár sok közös vonás van, a törekvések egyediek.

Nem hiszem, hogy az önző hozzáállás vakít el. Szorult helyzetben már az ösztönök dolgoznak, ott inkább az a kérdés, az ösztönökön mennyire tudok uralkodni (ami nem azonos azok elfojtásával).

A példádnál maradva: eltiprom a gyereket, növelem a kockázatát, hogy a többiek is nekiindulnak és engem tipornak el, vagy az erkölcsösségük szövetkezve az ösztönlényükkel arra sarkallja őket, hogy meglincseljenek (eggyel kevesebb éhes száj + igazságot szolgáltattunk). Az egészséges önzés logikája nem indokolja, hogy átgázoljak az előttem lévőn. Hogy az ösztön mit parancsol, az már más tészta. Talán ezért rémít, hogy mit tennél szükség helyzetben: tudatában vagy, hogy létezik az ösztönlényed, de tapasztalat híján nem tudod, hogyan viselkedne.

A mostani társadalomban nagy a versenyszellem, és ezt plántálják az emberekbe. Elég megnézni a vetélkedőket ("a végén csak egy maradhat") - második helyezéssel semmit sem érsz el, muszáj elsőnek lenned. A munka világában is hasonló a helyzet, kevés a fóka, sok az eszkimó.