Érezte-e már azt valaki, hogy nem idetartozik, idegen számára ez a kor?

Néha társaságra vágyom, néha elszigetelődésre. Arra, hogy valaki megértsen, ugyanakkor az is zavar, ha nem tudok azonosulni mások teljesen más morális értékrendjével, világnézetével, esetleg zenei vagy filmes ízlésével. Ha éltem volna a 30-as, 40-es években, akkor fantasztikus filmek voltak, zenék, életmód. Micsoda sztárok istenem és milyen felhőtlen boldogság áradt ezekből a filmekből, a zenéből. Az már más kérdés, hogy mekkora szegénység volt és a két háború közötti fenyegetettségben éltek. De volt összetartozás érzés, más volt a morál, képesek voltunk tenni egymásért. József Jolán József Attiláról szóló könyvében bemutatja azt a világot, amelyben még az egymással való törődés, az odafigyelés, a szomszédolás milyen nagy divat volt. Ma hová lett ez? Nem is beszélve arról, ha már az imént könyvet említettem, hová lett a kultúra iránit igény, az olvasás, a színház szeretete? Miért mentek tönkre a barátságok? Az emberek egyre kevesebbet beszélnek egymással, alakoskodnak, megjátsszák magukat, törnek előre önnön céljaik megvalósítása érdekében. Szomorúan kell tapasztalnom, hogy mindenki megy előre, néz ki a fejéből és sajnos nem a boldogság az, amit leolvasok az arcokról. Hát elfelejtettünk már boldogok lenni? Kiúttalanság, érzelmi élet elsivárosodása, depresszió mind-mind látszik az embereken.

Továbbá, bár nem tartozik az előző gondolatmenethez, de mostanában érzem, hogy egyre kevesebb dolog fér bele egy napba. Ennyire felgyorsult az idő? Titeket nem zavar az állandó mentőautó és telefoncsörgés ez a rohanás? Megpihenni vágyom néha. Fiatalok élnek mit sem törődve a másikkal, lezseren nem tudva semmit erről a világról. Egymást összetapossák mint a birkák, nyájakba tömörülnek vagy inkább bandáznak, közben fogalmuk sincs arról mi az élet vagy el sem gondolkodtak az élet fontos kérdésein. Morál sehol, közbiztonság a mélypontra süllyedt, bűnözés, alattomosság, erőszak, erőszak, erőszak. Mit tettél velünk, te rohadt civilizáció?

Utolsó tényezőként vagy faktorként említeném meg, hogy hová lettek ma az igazi csillagok a mozivászonról, az igazi zenészek? Helyüket felváltották kétperces sztárok és celebek. Ez hová vezet? A kortársaink között nem találjuk a helyünket, mert más elvek mentén élünk. Mi lesz itt még, mit hoz a jövő? Soha a történelemben szerintem még ilyen furcsa kor nem volt. Hogyan tudnék úgy élni a jelenben, hogy megmaradok az, aki vagyok és nem idegesít fel minden? Tapasztalt már valaki hasonlót az általam leírtakhoz?