Miért van az, hogy a lecsúszott embereket akkor is elkerülik, ha nem önhibájuk miatt, vagy hibás látszat miatt tűnnek lecsúszottnak?

Hasonlót én is észrevettem már. Önhibámon kívül nincs munkám. Nagyon, de nagyon szeretnék dolgozni! És érzem, amikor nincs munkám, nem szeretnek úgy az emberek... Pedig én sosem kértem még senkitől ismerőstől, hogy segítsen munkát találni, és nem is panaszkodom. De ilyenkor undokabb mindenki, vagy ha nem is, akkor sem fogja fel ennek jelentőségét.

Mindegy, ilyenkor az ember átlátja a kapcsolatait, tudja, kiben bízhat, kiben nem.

Általában az ilyen helyzetekben derül ki, ki is az igazi barát. Aki csak azért volt veled, hogy elmondhassa, hogy barátok vagytok, vagy hogy együtt múlassátok az időt, az nehéz helyzetben nem akar részt venni mást gondjában, mert talán fél, hogy vele rántod. Akár úgy is, hogy majd az ő ál-barátai fognak elfordulni tőle. Sokan nem is akarnak tudomást venni a gondokról, mert akkor elvész a könnyű élet illóziója. Sokkal jobb becsukni a szemüket (elfordulni tőled). A távolabbi ismerősökre ez pláne igaz.

:(

"Pedig én sosem kértem még senkitől ismerőstől, hogy segítsen munkát találni"

Miért nem? Én is, a legtöbb barátom is ismerős által szerzett munkát, nincs ebben semmi szégyen.

Tudjatok ez a vilag szelleme,egyfajta gondolkodas mod ,hogy mindenki csak akkor valaki ha elert valamit,sok a penze,es masok nyalnak nekik.

Nem gondolnak bele ,hogy barki eleshet,hibazhat,mert tokeletlenek vagyunk.

Am ha megfigyeljuk ezeket az embereket ,nem annyira mi vagyunk kitaszitva,vagy szanalmasak,hanem inkabb ok,mert nem latjak ,vagy nem is akarjak atlatni a dolgokat.

A munka teren pedig nagy harc folyik,az egesz vilagon,sok az ember keves a munka,ezert vagyunk igy kihasznalva barhol is eljunk.

"Miért nem? Én is, a legtöbb barátom is ismerős által szerzett munkát, nincs ebben semmi szégyen."

Alapvetőnek tartom, hogyha egy ismerősömnek nincs munkája, és tudomást szerzek neki passzoló álláslehetőségről, akkor szólok neki. Ehhez nem kell engem nyaggatnia külön.

Ha viszont egy akármilyen kedves ismerősöm folyton a nyakamra jár, hogy szerezzek neki munkát, azt nagyon utálom... Ha épp én sem hallok semmi neki való lehetőségről, akkor úgysem fogok tudni szerezni neki. És ha csak erősködik, akkor nekem is elegem lesz belőle.

Tudják az ismerőseim, hogy nincs munkám, nem fogok a nyakukra járni, mert egyszerűen gusztustalan dolognak tartom ezt oda-vissza...

És a legtöbben hasonlóan vannak ezzel. Sajnos vannak azonban olyanok, akik átesnek a ló túloldalára, és túlzásba viszik. Ők azok, akiket nem csak az zavar, ha a nyakukra járnak munkáért kuncsorogni, hanem ha már meghallják, hogy xy-nak megszűnt a munkahelye, akkor nem is beszélnek vele, mert olyan irigyek, hogy ha tudnának sem segítenének neki munkához jutni...

Na ők rosszindulatúak és nem barátok...