Hogy tetszik az írásom?

Vészesen sovány lettem, ez volt a sokadik eset, hogy így lefogytam. Két hétig nem ettem, csak vizet meg kávét, és egy halom cigit… Belenéztem a tükörbe… az arcom viaszfehér volt és ásó formájú, kirajzolódott a koponyám alakja a bőrömön keresztül. A hajam fakó lett és fénytelen, a tekintetem merev, zavarodott, egy rémült vad nézett vissza rám. Ijesztő látványt nyújtottam a magam számára is. Megéreztem a pusztulás szagát, mélységét, ízét, és iszonyatosan féltem. Horror álmok gyötörtek, vér, gyilkolás, menekülés. Egy reggel csurom vizesen ébredtem. Megsimítottam az izzadt testemet, és éreztem a csontjaimat, a bordáimat, a medencecsontomat, ami kiállt a testemből. Ahhoz, hogy kikeljek az ágyból, olyan energiák kellettek, mintha a Himaláját készülnék megmászni. Szó szerint kúsztam a konyháig, megéreztem az étel illatát, és másztam a WC- ig, hogy hányjak egyet, persze nem volt mit. Szédelegtem, kattogott az agyam, egyszerűen nem tudtam leállítani a gondolataimat. Folyamatosan marcangoltam magam, gondolatban téptem a megmaradt húsomat. Mit rontottam el? Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

Tamás rám nézett, és húzott egyet az üvegből. Figyeltem magam, már nem volt bennem harag, nem akartam nevelni, kioktatni újra, hagytam, hogy igyon, és ez egyszer szó nélkül tűrtem. A fejemben csak az a gondolat járt, hogy tudnék ettől a pokoli érzéstől megszabadulni, ami belülről rágja ki a belemet. Azt már rég tudtam, hogy egy részeggel kár vitatkozni, vagy bármit is mondani, úgysem jut el hozzá. Sokkal jobban fájt, minthogy most vele foglalkozzak, hogy újra ezerhatszáznyolvanadszor elmondjam, hogy miért ne igyon. Körbenéztem, és azon tűnődtem, miért van szüksége a piára, hisz mindenünk megvan, amit ember kívánhat. Nem boldog velem? Nem vagyok neki elég jó? Ő csak nyelte a Whiskyt, azt az átkozott Jacket.

Hatalmas, dagadt fejével vizslatott, mint akinek fogalma sincs mi bajom.

- Igyál egyet - szólt - na, kapd össze magad, ne szarozz!

Az áporodott, alkoholos lehelete megcsapott, a gyomrom akaratlanul görcsbe rándult, megfeszült minden izmom. Ahogy rám nézett a tompa tekintetével és nyújtotta felém az üveget, mélységes szomorúság, hányinger és gyűlölet egyvelege kavargott bennem. Abban a pillanatban meg tudtam volna ölni! Még most sem fogta fel, hogy haldoklom mellette, kiölt belőlem minden jóérzést, nőiességet, életet. Ízekre szedte, ami voltam, és én még mindig érte aggódtam. Rettenetesen gyűlöltem magam ezért, hogy hagyhattam egy embernek, hogy semmivé tegyen, hogy többet jelentsen, mint én saját magamnak.”