Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Milyen esetben éri meg énektan...

Milyen esetben éri meg énektanárhoz menni?

Figyelt kérdés

Eddigi életem során mindig is szerettem énekelni, dúdolászni. Mikor jó kedvem volt, azért, ha éppen lehangolt voltam vagy csak unatkoztam, akkor meg azért. Vannak dolgok, amikkel örömmel foglalkozom a szabadidőmben, de az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy öntudatlanul is valamilyen énekhang fejlesztő, how to sing videóknál kötök ki, vagy ilyen-olyan éneklési technikáknak próbálok utánajárni, tehát meglehetősen beszippantott magába ez a művészeti ág. Így annak ellenére, hogy különösebb figyelmet nem fordítottam rá, mégis komolyabban vettem visszagondolva, mint a hobbiként űzött dolgaimat.


Emiatt gondoltam rá, hogy énektanár segítségét kérjem, komolyabb cél nélkül (nem kívánok énekes lenni, tehetségkutatóba menni), csak magam szórakoztatására, hobbiként. Az ismerőseim, akik hallottak már énekelni, azt mondták, jó hangom van. Még anno, általános iskolában az énektanártól is kaptam dicséretet, mondván, hogy szép, tiszta basszushangom van, de azután néhány évvel, már középiskolában az ottani énektanár az "elmegy" szóval minősített. Az akkori, középiskolás osztályfőnököm is dicsért, de mégis, az akkori énektanárom szavára a mai napig jobban adok, már csak azért is, mert szerintem sincs jó hangom, és ha egy szakmabeli is ezen a véleményen van, akkor van alapja az aggodalmamnak. Emiatt pedig bár szívesen mennék énektanárhoz, ahol az csak velem foglalkozna, szégyellnék odamenni ezzel a hanggal.


Ezek alapján mennyire volna gáz, ha elmennék mégis énektanárhoz a fejlődés reményében? Megérné?


24/F



2019. nov. 26. 10:40
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha élvezed az éneklést, akkor menj. Szerintem nincs olyan, hogy rossz hang, a leghamisabból is láttam már, hogy profi énektanárok kihoznak egy elmegy éneklést. Amúgy nem gáz átlagos hanggal odamenni, lehet hogy a helyes technikával már teljesen jól fogsz énekelni.
2019. nov. 26. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Mindenképp érdemes. Az éneklés boldogít, ez köztudott tény és magad is tapasztalhattad. A hangod adott, az énektechnikát viszont meg lehet tanulni. És ez egy olyan dolog, hogy van akinek tetszik, van akinek nem. Lehet olyan aki nem tökéletesen is imádja, míg más akkor is utálja, ha kifogástalan. És az utóbbi tábor a hangosabb, ez személyes tapasztalat. Akinek tetszik az csöndben hallgatja, elmegy a fellépésekre. Akinek meg nem, az beszól, sértő dolgokat mond személyesen és kommentben is. Ez ilyen, ne vedd magadra. Ismerek valakit aki emiatt egy időre abbahagyta, de végül folytatta és azóta személyes meghívottja vagyok a fellépéseire, annyira örül, hogy nekem tetszik a zenéje. Szóval vágj bele és ne félj, biztos lesz aki leszól majd emiatt, de ne érdekeljen.
2019. nov. 26. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Abban az esetben, ha az ember meg akar tanulni énekelni.
2019. nov. 26. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!