Egy kis történetet írtam. Mondanátok róla vélemény?

(Ami leginkább érdekelne:

- Milyennek találod a stílusom, mennyire élvezhető?

- Mit gondolsz a történetben szereplő karakterekről?

- Közvetít e számodra valamilyen mondani valót ez a kis mese, és ha igen, mit?

- És ezeken kívül is még bármi egyéb véleményt szívesen olvasok)

A történet:

Amikor az emberek a természetben vándorolnak vihar idején, néha úgy érzik mintha minden támadni akarna. A sáros talaj ravasz kígyóként sompolyog a lábuk között, a fák fenyegetően rázzák magukat, a szél le akarja taszítani őket az útjukról. Megdördül az ég, mint egy földöntúli vészjel. Két utazónak nem akadt szállása, de hogy ne ázzanak bőrig, megszakították útjukat és egy barlangban várták a vihar elvonulását. Egyikük híres tudós a környéken. Sokan tisztelik, a pénz pedig nem probléma neki, mégis gyalog akar átvágni a hegyen, hogy a tájból lásson valamit.

Kényelembe helyezte magát egy tompább sziklán, úgy nézte az esőt. Utazó társa egy bányász, valaha itt dolgozott nem messze, amíg be nem zárták a bányát. Nagyon régről ismerik egymást, ezért is vállalta, hogy átkíséri a hegyen a fiatal tudóst. Ő cseppet sem olyan nyugodt, mint a barátja. Össze-vissza járkált türelmetlenül. Néha kilépett az esőbe, próbálgatta, hogy enyhült e már? Nagyon indulni akart tovább.

- Miért vagy ilyen nyugtalan? - kérdezte a tudós - hisz rá érünk!

- Egyszerűen csak unatkozom. Nem szeretek sokáig tétlenül egy helyben lenni.

- Hát figyeld a tájat, gyönyörű! Felébreszt az emberben minden szeretetet.

- Hagyd ezt a nyálas szeretet dumát! Az emberek minden sarkon ilyen közhelyes odamondogatott szavakkal próbálják bebizonyítani nekem, hogy szerintük mi a fontos és mi a helyes.

- Szájukra vesznek és ítélkeznek? Megértem, hogy ez nagyon rossz lehet.

- Így van. Egyszerű emberek, akárcsak én. Ők sem tudják, hogy mi pontosan a szeretet, mi az, ami értékes, vagy miért helyes az, ami helyes. Folyton ezekre hivatkoznak, ha valakire rosszmájúan mutogatnak, de az egészről fogalmuk sincs. Nekem sincs. Te viszont annyi mindenhez értesz, amihez én sosem fogok. Megtanítod az embereknek, mit hogyan kell megérteni a matek nyelvén, ha be akarják és be tudják fogadni. Én nem tudnám befogadni, sosem fogom ezeket a nagy dolgokat megérteni. Tőled elfogadnám, hogy ha elítélnél, mert te pontosan meg tudod mondani az indokaidat. Ezért is nem szívesen hallok tőled giccses dumákat. Ez nem a te világod.

- Nagyon nehéz úton jársz. Mindent még én sem tudok megindokolni. Nincs miért elítélnem téged, mert megkedveltelek. És lásd, ezt sem tudom megindokolni. - A bányász azonban csak nézett maga elé dühösen. Nem fogadta el, hogy nem képes az ember mindent megérteni. Örökké válaszokat keres, és mindenkit képmutatónak tart, akik, ahogy ő fogalmazná, "órákat képesek ömlengeni a szeretetről".