Novellákat írok 21/F. Ti mit gondoltok erről?

Ez egy novellafüzér egyik darabja (szerintem a legjobb), ami klisés de ebből fakadóan általános érvényű bemutatásokból áll. Mindegyik a korábbi történetek egyik szereplőjét veszi elő és makrokozmoszként épül fel a történetek láncolata. Ez a vadakról szóló rész és a szomszédról szóló rész közt helyezkedik el. A szomszédról szóló részt a lányról szóló követi majd.

A vadászról

A vadász elindult eddigi sokadik évi vadászó túrájára, amelyeket rendre minden évben ugyanarra a sémára épített fel. Lejárta a lábát, sok órát töltött otthonán kívül, megvágta, megsebezte magát, várt, várt, megfázott egy eső után, megizzadt, mire végre nyomra bukkant. A nyomot követte, napokon át gyalogolt. Éles kövek következtek, hóvihar, kerülőutak, pocsolyából ivás, éjszaka ébren tartó kísérteties állathangok, mire elérte a zsákmányállatot. Az a családja társaságában sétált gyanútlan. A vadász lelőtte, hátára vette, és hegyeken át vezetett vissza az út, és más népek állták útját, és a kiöntött folyóban és annak sodrásában sétált át, és a hidegben, fedetlen helyen aludt, pedig órákat töltött azzal, hogy tüzet csiholjon valahogy, és a fa termése potyogott rá, és farkasok vették körbe, és ha meghalt volna se tudott volna senki se segíteni. Aztán hazaért, senkihez egy szót nem szólt, legfeljebb köszönt, nem is ért volna rá, a vadat fel kellett dolgozni, jól kellett lakni annyi idő óta. Összepakolt, eltett annyit a vadból, ami legközelebbi útjára elég, pont kitelt úgy, ha a szomszédnak is ad, mint egyfajta ajándékot. A szomszéd behívta, megitatta valami erőssel, amit annak a lánya szolgált fel. Másnap a vadász újra útra kelt, hosszú, hosszú útra, mivel a vadak messzebb menekültek, mint legutóbb. Sok fáradtság, fájdalom után, már a virágzó növényektől beteg szervezettel újabb vadat lőtt le a családból, hátára vette, most a hegyeken és az olvadástól mocsaras tundrán kellett átgyalogolnia, és egy kőomlás az egyik lábában kárt tett, így nehezen viselte az utat nyakában a súlyos vad testével. Hazaért, köszönt, majd feldolgozta az állat húsát, majd ajándékot adott a szomszédnak, akinek a lánya megitatta. Nyáron, mikor legperzselőbben sütött a nap, és a patakok is kiapadtak, és a vihar felfújja a port is, és napszúrást kap, és más népek közti háborúban elkapják, megverik, és a vadak soha eddig lakhelyétől messze nem voltak is elment és vaddal hátán, szúrós gazokon, abban rejtőző mérges pókokon, hegyeken, szikár pusztákon át tért vissza. Ez volt az eddig követett állatfamília utolsó tagja. Beköszönt a faluba, feldolgozta az állatot, átadta ajándékát a szomszédnak, felhajtott egy pár korty erőset. Mikor hazatért és előkészült a másnapi indulásra. A szomszédlány belépett ajtaján, és sírt. A vadász lefektette ágyára, majd elaludt az ágy mellett a hideg kövön. Másnap élete utolsó vadászatára indult, messze, messze, oda ahol már az éles köveknek, fagyos szeleknek, betegségeknek, kiszáradásnak, vad népeknek, farkasoknak, és mocsarak mélységének, hegyomlásoknak a veszélye is egyszerű előjáték volt. A vadász bele is halt az útba.