Régóta írok novellákat. Elolvasnátok az egyiket és leírnátok mit gondoltok róla?

Nagyon rövid lett, de remélem elég anyag a véleményezéshez. :) Előre köszönöm!

If you have a life - live!

Egy-egy pillanat olykor mindent tudat veled, amire szükséged van.

Az ősz.

Fáradt barna színekkel keveredett narancsos levelek tarkította lombkoronák álltak szerte a parkban. Az egyik hatalmas lombhullatóhoz tartozó elszáradt falevél levált az ágáról, s a szél játékává lett. Könnyedén ringatózott a levegőben, és hirtelen mintha lassulni látszott volna az idő, hogy a világ megszemlélhesse ezt a jelentéktelen folyamatot űző levelet - az elmúlást. A falevél pedig hangtalanul, nyugodtan hullott le, közvetlenül a járda egyik apró tócsájába, s pihent meg egy időre.

A tél.

A vékony hóréteg kezdte elfedni a föld felszínét, s vele/ezzel együtt a kerítéseket, a házak tetejét, a fák csupasz ágait. A rideg havas tájat azonban felélénkítette a főutcák színes díszei, a fényes, vidám égőkkel teleaggatott villanypóznák. Esteledett, a tél velejárójaként hamar sötétedett, így a kószáló, majd csaknem didergő emberek képesek voltak gyönyörködni a fényben úszó sétányokon, melyeket a karácsonyt hirdető boltok öveztek végig.

Egy kislány orrát az ablaküvegnek tapasztva leste, amint a kirakat megtelik a számára oly' felbecsülhetetlen játékokkal.

Másvalaki viszont - egy tizenéves korai közepén járó fiú - épp letakarított egy - a nedves csapadékkal elfedett - fapadot, amire később le is telepedett. Kedvtelenül nézte, ahogyan a hópihék lassan lehullanak az égből, s megpihennek a különböző tárgyakon. Nem talált bennük semmi különöset. Nem tartotta ezeket az apró momentumokat elég jelentőségteljesnek ahhoz, hogy értékelni tudja őket. Talán sohasem lesz rá képes.