Mennyire nehéz a latin nyelvet elsajátítani?

Én tanultam latinul meg ógörögül. Azt mondta a tanárunk, hogy a középfokú nyelvvizsga szintjéig kellő szorgalommal, munkával bárki el tud jutni, tehetség igazán csak attól feljebb kell hozzá. (Minthogy egész életében latint tanított, még jóval nyugdíj után is, elhiszem neki.)

Nem mondanám, hogy könnyebb vagy nehezebb, mint bármelyik élő nyelv. Más. Másként kell vele bánni. De nekem rengeteget segített az élő nyelvek tanulásában is, egész egyszerűen azért, mert tulajdonképpen a latinon keresztül tanultam meg a nyelvekről -- a nyelvek rendszeréről -- gondolkodni.

Szóval nem tudom, mik a céljaid vele, de hajrá!

Azt a hibát is elkövetik, hogy nem érteni tanítanak, hanem fordítani. Pedig a latin nyelvű irodalom élvezetéből jócskán levon, ha mindig mindent fordítani kell, mert így nem alakul ki a szövegértés. Nálunk mindig mondatelemzés és fordítás volt órán. Aztán megpróbáltam megérteni a szövegeket, mostanra többé-kevésbé már megy is.

Erősen szintetikus nyelv, sok ragozási táblázattal és kevés kivétellel.

Alapvetően itt az a kérdés, hogy milyen szintig és mire.

Általában az a baj a nyelvvel, hogy amióta latinra nincs szükség, mint lingua francára (ezt pontosan a 1850-es évektől kell datálni), azóta a "filológia" karmai közé került a latin. Ők meg kitalálták azt akkoriban, hogy a latint nem kell élő nyelvként oktatni, mert nem élő, de azért maradjon benn az oktatásban, mer' hát "mi az hogy nem fog tudni a tanuló okoskodni később római közmondásokkal"? Mert ennyit ér a középiskola/szakmai latinoktatás.

Csakhogy az még most 200 év után se esett le (hiába mondja bárki nekik, ezt nem értik meg), hogy a latint nem azért kéne élő nyelvként oktatni, mert élő nyelv, és használni fogja a tanuló, hanem azért, mert ha élő nyelvként oktatjuk, - teljesen mindegy milyen célból -, akkor egyszerűbb azt elsajátítani.

Tény viszont, hogy a másik végletbe sem lehet esni. Az ember megszokta az angolt és az újlatin nyelveket, és ahhoz viszonyítanak. Még az annyira a nehézsége miatt utált németben sincs olyan sok egyszerre hirtelen megtanulnivaló, mint a latinban.

Míg egy angol könyv 4 alfejezeten keresztül elszórakozik azzal (N.E.File-ra gondolok), hogy most a tanuló E/3-ban az ige elé "-s"-t vagy "-es" rakjon-e, vagy egy főnévnek (az összesen 4-5 lehetőség közül) milyen a többes száma, addig a latinban az 1. leckétől fogva tudni kell a 4 igetőnek, és a létigének a ragozását, a főnév I.-II. tőcsoportjának a ragozását, és a melléknév kopuláris egyeztetését az alannyal. Jobb tanárok megtanítják a latin szavak hangmértékét is. És ez még mindig kevés arra, hogy bármilyen szót megtanítsunk, hisz még mindig nem ismerünk legalább 3 főnévi (+1 melléknévi) tőcsoportot, azon belül is többszörösen elágazó alkategóriákat és kivételeket is. Tehát valahol az arany középútnál kell keresni a megoldást.

De ha párhuzamosan tanulod azt valamelyik általad tanult idegen nyelvvel, akkor nem nehéz annyira.

Ha latin eredeti szöveget kell lefordítani, az ember magára van hagyatva: se mondatszerkesztést, se magyarról-latinra fordítást, se frázisgyűjteményt (na jó, 2 db. van, de az is csak a könyvtárban) nem nyújt a latin nyelvoktatás irodalma, csak úgy beledobják a mély vízbe, amikor odanyomnak nekik egy szemelvényt, azt mondva, hogy csak tanulj "fordítástechnikát".

Míg egy többszörösen összetett mondatot akár 1. évben is össze tud eszkábálni egy angol tanuló, addig magát a mondattant csak 2. évben kezdik venni - teljesen elszeparált részként, mintha nem az lenne a nyelvtanulásban leglényegesebb. És amikor tanítják, akkor is nem különítik el azt, ami a rómaiaknál is csak elvétve fordult elő, attól, amit tényleg tudni kéne. Ott is dobálóznak nyelvészeti szakkifejezésekkel, néha anélkül, hogy tudná az ember, mit is jelentenek azok.