Van olyan toldalék, amely a magyarban nem található meg, vagy már kihalt belőle?

Ebből a szempontból igazából csak a ragozó nyelvekkel lehetne összevetni a magyart, mert a toldalékok nyelvtani funkciója ezekben azonos. Mondjuk a flektáló latin nyelvvel összevetve mondhatnánk, hogy a magyarban nincs olyan, mint a latin egyes szám alanyeseti -us végződés, de ennek nem sok értelme lenne, mert teljesen más nyelvtani rendszerről van szó. Ugyanígy az angol is más nyelvtani rendszer, az -ing végződésre végül is mondhatnánk, hogy a magyar -va/-ve toldaléknak felel meg, de nem igazán lehet összevetni a kettőt.

Tehát a ragozó nyelveknél maradva, mondjuk a török igeragozásban van egy jelenidőt jelző -yor toldalék, amit még a személyrag elé beraknak, pl. seviyorum (szeretem) - a szótő itt a sev-, a -yor- a jelen idő jele, az -um pedig a személyrag. Múlt időben pedig sevdim, itt a -d- a múlt idő jele, úgy mint a magyar -t- (szerettem). Tehát a törökben a jelen időnek is külön jele van, a magyarban csak a múlt időnek. Ezenkívül a török még a tagadást is beépíti a szóba sevmiyorum (nem szeretem) - itt az -m- a tagadás jele.

Szóval, aki jobban ismeri a török vagy mondjuk a finn nyelvet, az még biztos sok példát tudna hozni olyan toldalékokra, amik a magyarban nincsenek meg. A távolkeleti nyelvekről (japán, koreai) nem is beszélve, ahol például azt is toldalékkal jelölik, ha egy szó új információként kerül a beszélgetésbe.

Igen, de a nyelvek többnyire nem a logika mentén alakulnak. Szerintem nem érdemes logikus okot keresni arra, hogy a magyarban miért nincs jele a jelen időnek, a törökben pedig miért van. Az sem logikus, hogy pl. a németben miért maradt fenn a nyelvtani nem, miért léteznek még hímnemű, nőnemű vagy semlegesnemű főnevek, mikor ennek már semmi funkciója nincs. Annak, hogy az angolból meg eltűnt a nyelvtani nem, inkább hangtani, mint bármilyen más oka van.

Vagy például logikusnak érezzük, hogy megkülönböztetjük a múlt/jelen/jövő időt. De vannak olyan nyelvek ahol nincs ilyen megkülönböztetés, csak mondjuk befejezett/folyamatos igei aspektust különböztetnek meg.

A japán és koreai nyelvben meg például nincs igei személyragozás. Az igék kaphatnak mindenféle ragot, amik időt, módot, udvariassági viszonyokat, stb. fejeznek ki, csak éppen a cselekvő személyét nem. Az lenne a logikus, hogy akkor biztosan mindig kiteszik az alanyt, mint mondjuk az angolban is, de nem! Az esetek kb. 95%-ában nem teszik ki! Csak sejteni lehet, vagy a szövegösszefüggésből lehet kitalálni, hogy ki csinálja az adott cselekvést.

Szóval, a nyelvekkel kapcsolatban óvatosan a "logikus" következtetésekkel... :)

A kérdésre visszatérve, van olyan toldalék, ami nem csak a magyarban, de a koreain és japánon kívül tudtommal semmilyen más nyelvben nem található meg. Ez az ún. "topic marker" (nem tudom, hogy magyar elnevezése van-e egyáltalán), ami azt jelöli, hogy valami új információként kerül a beszélgetésbe/szövegbe. Koreaiul: -ün/-nün, japánul: -wa.

Koreai példa (magyar átírásban):

Kapi masisszojo. (Finom a kávé) - Ezt akkor lehet mondani, ha éppen a kávéról folyik a beszélgetés, vagy legalább 1-2 mondattal korábban említésre került a kávé.

De ha még nem volt róla szó, akkor:

Kapinün masisszojo. - A mondat így is ugyanazt jelenti, de ha a -nün toldalék jelentését egész pontosan akarjuk visszaadni, akkor az csak ilyen körülírással lehetséges:

"Ami a kávét illeti, amiről ugyan nem volt még eddig szó, az finom."