Német nyelvben a főnevek előtt a dér, die, das-ot fontos még jegyezni? A németek használnak a mondataikban?

Használják, és még rosszabb, hogy mindig igyekeznek megjelölni az illető főnév nemét és esetét, csak ritkán lehet a determinánst elhagyni.

Címkézd fel a tárgyakat, és tanuld meg a szabályokat!

#6

"Hát aki beszélt már némettel az pontosan tudja, hogy ők sem mindig használnak névelőt. Otthon emlékszem német órán mindig azt mondták, hogy mennyire fontos. Lószart. Az egyik német anyuka is megmondta, hogy sokszor kihagyják."

Persze, mikor kenyeret kérnek a pékségben vagy Hans a napi történéseket meséli el Wolfgangnak a harmadik sör után a kertben ücsörögve. Ilyenkor nyilván nem tartanak be minden nyelvtani szabályt, mint ahogyan mi (és más nyelvek) sem.

De mikor bemennek az önkormányzathoz letárgyalni valamit vagy segítséget kérni, vagy orvoshoz mennek, vagy az iskolában beszélik meg a tanárral a gyerek dolgait, vagy telefonon beszélnek a biztosítóval vagy ilyesmi, akkor ők is megpróbálnak a lehető leghelyesebben beszélni az anyanyelvükön. Nyilván, hogy minél pontosabb információkkal rendelkezzenek, minél kevesebb félreértésre adjanak lehetőséget.

Szóval valóban nem tartanak be a németek sem mindig minden nyelvtani szabályt, de amikor szükség van rá, akkor nagyrészt azért tudnak helyesen, jó nyelvtannal beszélni. Ne akard, hogy a kérdező erre ne legyen képes, és funkcionális analfabétának nézzék mindenhol, ahol csak egy kicsit is számít a megjelenés.

Ráadásul könnyebb helyesen megtanulni a nyelvtant, mint a helytelenül megtanult nyelvtant később helyesre pofozni. Így ha most eldöntöd, hogy téged nem érdekel a nyelvtan, és később mégis szükséged lesz rá, akkor sokkal nagyobb szívás lesz a már megszokott, de helytelen formákat kigyomlálni, mint most eleve a helyes formát megtanulni.

Abban nagyon sok igazság van, amit #8) ír. De hadd tegyek hozzá ehhez az újból és újból előkerülő témához még egy gondolatot, mert úgy tűnik, hogy erre itt a fórumon még senki nem tért ki igazán.

Igen, anyanyelvi beszélőként is követünk el nyelvtani és szóhasználati hibákat. De hiba és hiba között nagy különbségek lehetnek.... Vegyünk a magyart: még művelt, választékosan beszélő emberek is néha –ba/-be-t mondanak ott, ahol –ban/-ban kéne. Viszont nincs egyetlen olyan magyar anyanyelvű, aki olyat mondana, hogy "étteremban voltam", vagy "kenyert vettem". Nyilvánvaló, hogy egy német száján is kicsúszhatnak pongyolaságok, mint pl. "ich habe mein Handy fallen gelassen" (helyesen: "ich habe mein Handy fallen lassen", vagy "mein Handy ist runtergefallen" – ez pont téma volt itt a fórumon), de egyetlen német sem mondana olyat, hogy "ich habe in Hamburg gefahren" (helyesen: "ich bin nach Hamburg gefahren").

Az, hogy egy német anyanyelvi beszélő névelőket hagyjon ki (függetlenül az elfogyasztott sör mennyiségétől :), az ugyanolyan képtelenség, mint ahogy egy magyar anyanyelvi beszélővel sem fordulna ez elő. Vagy hallottatok valaha is valakit úgy beszélni – akár egy nem túl iskolázott egyszerű melós embert - , hogy „Délre kész lett ebéd. Én már ültem asztalnál, anyám pedig odahozta levest asztalra” ? Pedig a magyar kevésbé használ névelőt a némethez képest. Magyarul azt mondjuk – hogy az előbbi ebédes példánál maradjuk - „Van kanalad?”. Ezt aztán sok németül tanuló magyar tükörfordítja arra, hogy „Hast du Löffel?”, pedig ez fülbántóan szörnyűséges Türkendeutsch (helyesen: „Hast du einen Löffel?”).