Hogyan kéne viselkednem olyan helyzetekben, amikor olyan dolgot kérdeznek tőlem, amiről pillanatnyilag nem szívesen beszélek, mert “fáj”?

Úgy érzem, (főleg az erőszakosabb embereknél, akikkel összehoz a sors), hogy ilyenkor konkrétan kizsarolják belőlem, hogy válaszoljak a kérdéseikre, ami azért sem egyszerű, mert általában bonyolult szituációkról és múltbeli történések sorozatáról, élethelyzetekről kéne magyaráznom. Amikor ezt megteszem, utána rettentően rosszul érzem magam, és nem csak azért, mert mély sebeket tépek fel velük, vagy elvarratlan szálakról van szó, még nem vagyok olyan helyzetben, és a történet se tart ott még, hogy beszéljek róla bárkinek.

Az ilyen kérdezők többségében tapintatlan emberek, akik egyáltalán nem vagy alig ismernek, és már az is előfordult, hogy visszaéltek az információkkal, amiket megosztottam velük.

Vannak olyan témák, amik bármilyen hétköznapiak, nem szeretném olyan emberek elé önteni, akikkel nem vagyok, és valószínűleg soha nem leszek bizalmi viszonyban.

Ilyenkor hogyan kéne viselkednem? Mit kéne tennem, hogy ne tűnjek se szerencsétlennek, se “depressziós idiótának, aki csak sz@r dolgokról tud beszélni” (csak nem azokat a kérdéseket szegezik nekem, amiről szívesen társalognék), se lekezelőnek és indulatosnak?