Mit gondoltok, éreztek ha valaki az utcán nem köszön nektek vissza?

Hogy nem vett észre, nem hallotta.

Nekem nagyon rossz a látásom, sokszor nem vagyok benne biztos hogy ismerem-e azt aki szembe jön vagy csak hasonlít.

Magamból kiindulva az az első gondolatom, hogy egyszerűen el van mélyedve a gondolataiban, és csak nem vett észre.

Más tészta, ha láthatóan észrevett, felismert, de nem köszönt.

Fú, ezt egyszer eljátszottam... enyhe prozopagnóziám van (arcvakság, nehezen ismerem fel az arcok közti különbséget, pár mimikát, és még nehezebben jegyzem meg őket) és nem ismertem fel egy ritkán látott - de sajnos közeli - rokont. Én hülye még jól meg is néztem, de még az a pici vészcsengő (hé, mintha ismerős lenne!) se szólt a fejemben, és továbbmentem. Lett belőle kiakadás, ment a szüleimhez, meg más rokonokhoz, kész cirkusz.

Sokkal egyszerűbb lett volna, ha odajön hozzám vagy felhív, hogy "szia, Márta néni vagyok, X és Y fia-borja, haragszol rám valamiért?" vagy valami. Akkor elmondtam volna, hogy jaj, dehogyis, csak nem ismertem meg. Nem, ő inkább panaszkodott mindenkinek is.

Azóta inkább legalább biccentek azoknak, akik kicsit is jobban megnéznek (megismernek?) és azzal a libával juszt se állok szóba.

Mivel magam is irtó bamba vagyok, meg összekeverek embereket, ebből csak arra következtetnék, hogy ő is olyan mint én, vagy hogy ráköszöntem egy ismeretlenre.

Eddigi életemben ( 60 múltam) csak két olyan ember volt, akiről bizonyosan tudtam, hogy direkt nem köszön. Úgy vélem, fejben kicsi gond van nekik, nem érdekelnek.

Engem meg nem erdekel hogy ki koszon vissza vagy ki nem, az az o dolga. En koszontem ahogy illik, megtettem amit megkovetelt a haza, az en lelkiismeretem tiszta.

(De elcsepeltte kezdenek valni ezek az idiomak...)