Miért szoktak röhögni azon, ha valaki egy bulin elhányja magát, meg általában mindenféle baromságot csinál? Ezen mi olyan vicces?

Én ezt nem értem. Mindig, ha megyünk valahova nagyritkán bulizni, ez az egy, amitől rettegek, hogy rosszul leszek. Utálok hányni, utálom azt a gyomorforgató érzést, ami előtte van, azt a halálfélelmet, azt a gyengeséget, kiszolgáltatottságot. Egy idegen helyen, ahol rengeteg kötekedő ember van, vagy olyanok, akik hasznot húzhatnak abból, hogy a másik magatehetetlen, aztán hazajutni a csikorgató hidegben... mit szeretnek ezen annyira? Van ez a csomó vicc meg mondás, hogy " a barátságot a legjobban a közös hányás erősíti", "az alkohollal semmi bajom, de nélküle...", "másnapos akarok lenni", "iszunk, hányunk, belefekszünk". Mondja már meg valaki nekem: mi a jó ebben? Jó úgy ébredni, hogy valami barom telehányta a táskádat vagy az ágyadat? Jó úgy ébrdeni, hogy egy hányástócsa van alattad? Jó úgy ébrdeni, hogy szétmegy a fejed, mert olyan másnapos vagy és gyengének érzed magad és a legkisebb napsugártól is borzalmasan fáj a fejed? Jó úgy ébredni, hogy elveszett a fél cipőd, vagy mezítláb jöttél haza? Vagy látni azt, hogy lefényképezték a pucér seggedet és mindenki ezen röhög? Egyszer tanúja voltam annak, hogy egy lány annyira "kiütötte magát", hogy elájult és hányt és úgy vonszolták haza. Egy csomóan ött röhögtek körülötte, meg poénkodtak. De mi ezen a poén? Ha majd halálos tüdőgyulladást kap, mert annyira legyengül a szervezete, vagy a detoxikálóban végzi, vagy megerőszakolják az utcán az is poén? A halál is poén?