Miért félek állandóan a legjobb barátom elvesztésétől?

Ne "csicskás" rabszolga legyél, hanem barát.

Igaz barát, nem teszi tönkre az életet és téged is meghallgat.

Tapasztalat: ha valami problémád van vele, megmondod neki, őszintén, nem gorombán, de nem is finomkodva, hogy: ember, ez a problem, ebből van elegem, ezzel és ezzel állj le, mert csak... Ha normális, és, ha csak egy kicsit is fontos vagy neki, akkor megérti, megbeszélitek két intelligens ember módjára, és ennek révén is épül a kapcsolatotok.

Tanács: soha, de SOHA ne engedd meg magadnak, hogy függj valaki mástól, mert csak te sérülhetsz. Mindig állj több lábon, és ne éld bele magad túl mélyen semmibe, ha nem akarsz csalódni.

"Ő az egyetlen igaz barát..." nem inkább csak te szeretnéd annak hinni?

Az egy héttel előre lebeszélős dolgot még megérteném, legalábbis szerintem teljesen logikus, mert külön emberek vagyunk, más-más életet élünk. Diákként nekem is ott vannak a vizsgák, köztük szeretnék kicsit pihenni, de az utóbbi időben felpörgött társasági életben is részt kell vennem, aminek alkalmait legalább egy hétre előre megbeszélljük. PL. nekem már most be van táblázva a vizsgaidőszak utáni két hét (vagyis július közepéig).

Senki nem ér annyit, hogy miatta lemondj önmagadról, vagy akár egy részt is feláldozz belőle. Ha szeret, akkor olyannak szeret és fogad el, amilyen vagy, de itt nem ezt olvasom. Részedről (szerintem) nem teljesen normális, függőség-szerű állapotok alakultak ki az egyén felé, ebből csak úgy törhetsz ki, ha felismered, hogy ez így nincs rendjén. Kezdj el más társaságba járni, ismerj meg új embereket, akik mellett szabad és független lehetsz, találj valami módot, hogy megmutasd a "barátodnak", nem csak belőle áll a világod. Ha ezt látja, vagy jobban odafigyel majd rád, vagy kiderül, mennyire jó és önzetlen barát is valójában.