Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztények! Ti hogy tanultat...

Keresztények! Ti hogy tanultatok meg Istenben bízni?

Figyelt kérdés
Egyrészt mennyi idő volt, másrészt történnie kellett valaminek, vagy csak úgy.. szóval hogy volt? Nekem néha kicsit nehézkes.

2019. aug. 23. 19:10
 1/9 KZitus ***** válasza:

Szia


Hát úgy, hogy bennem is sok kérdés merült fel Istennel kapcsolatosan is, kutatni kezdtem, és amint egyre többet tudtam meg róla, úgy alakult ki lassan, a bizalmam benne. Nekem hónapok, talán egy év is kellett.

A Bibliában rengeteg olyan mondat van, amely a kezdetekkel kapcsolatban lett leírva, de az én életemet is érinti, ezért nagyon hasznos a számomra is. Ez is hozzájárul az Istenbe vetett bizalmamnak. Pl. azt mondta Sátán az asszonynak (ami hazugság volt, de ma is hasonló módon szeretné félrevezetni az embert): "„Felnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten” (1Móz 3:5). Sátán, az Ördög kétségbe vonta Jehova uralkodási jogát. Azt állította, hogy rossz uralkodó, mivel visszatart valami jót a teremtményeitől. Szerinte az emberek sikeresebbek és boldogabbak lennének Isten vezetése nélkül (részletesebben itt:1Móz 3:1–4). Sátán arra is célzott, hogy nagy nyomás alatt egyetlen ember sem hajlandó alárendelni magát Jehovának (itt a hazug vád:Jób 2:4, 5). Jehova most időt hagy rá, hogy mindenki tapasztalhassa, milyen siralmas következményekkel jár az, ha az emberek elutasítják az ő igazságos uralmát. Természetesen Jehova tisztában van vele, hogy az Ördög vádjai hamisak. De akkor miért ad időt Sátánnak a bizonyításra ahelyett, hogy lezárná ezt a kérdést? Azért, mert a válasz minden értelmes teremtményt érint :Zsolt 83:18(19). Ádám és Éva elutasította Jehova vezetését, és azóta nagyon sokan ugyanígy döntöttek. Ezért bárkiben felmerülhet, hogy az Ördögnek talán jogosak a vádjai.

Ezekről a dolgokról részletesen ír a Biblia. Ha Isten nem szeretne, akkor miért íratta le ezeket nekünk, és őrizte meg évezredeken keresztül? Mi okom lenne nem nizni Benne?

2019. aug. 23. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2019. aug. 23. 19:57
 3/9 anonim ***** válasza:
76%

"Nekem néha kicsit nehézkes."


Minden hívő így van ezzel, szóval emiatt ne aggódj. Azért nehézkes, mert van hited, és az bizony nehéz tud lenni.


Jézus háromszor esett el a kereszt súlya alatt. A mi utunk sem lesz mentes a botlásoktól és bukásoktól.

2019. aug. 23. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
60%

Érzem, hogy elönti a szívem, érzem, hogy rajtam kívül van, felfoghatatlan, tökéletességet "sugároz".

Nem vagyok keresztény, se hívő. Amint megértettem, minimálisan is, bíztam benne.

2019. aug. 23. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
60%

Nekem egyszerűbb a dolog, mert én Isten gyermeke vagyok. Ahogy anyámban, apámban alap bizalmat éreztem úgy vagyok Isten felé is, vagyis belém született.

Sajnálom, hogy valakinek ezt tanulnia kell!

2019. aug. 23. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
60%

Tapasztaltam az igéreteit. Azonban ez nem egyszerű, mert bizony sokszor másként gondolkodunk mint Életadónk. DE ezzel megtanulunk alázatosan türelmet gyakorolni.

Jézus egy szemléltetésben elmondta, hogy az ég madarai, akik semmit nem tesznek, még sem aggódnak, Isten gondoskodik róluk. Az ember pedig sokkal értékesebb, miért ne törődne kedvesen velünk. Ha Isten szándékával összhangban élünk, és bizonyitjuk, hogy kitartunk mellette, és végezzük a keresztény feladatainkat is, az egyéb dolgokat, vagy is az élethez szüksége alapokat megkapjuk.

2019. aug. 24. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Krisztus atomjai vagyunk mi a világ.
2023. ápr. 13. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
olyanok vagyunk, mint testünk
2023. ápr. 13. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Békesség Nektek!

sőt testünk egy szívének egy sejtjének, egy víz molekulájának, egy atomjának egy legkisebb alkotója. Melyben egy egész végtelen univerzum található annak, aki keresi.

Isten pedig mindennek istene és mindenek szolgálnak neki. A legkissebb univerzumtól a legnagyobbik.

De hinni benne, vagy igaznak nem létezni csak az ember képes.


Isten eme kifejeződése pedig Jézus Krisztus, aki kifejeződésvel minden is volt.


Dicsőség az Úrnak!

2023. ápr. 13. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!