Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Zsidó vallásban mi a szerepe...

Zsidó vallásban mi a szerepe az állatáldozatnak?

Figyelt kérdés
Hogyan történik és mi célból? Kérem csak zsidó vallást követők válaszoljanak.

2019. szept. 4. 12:49
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:

"Már nem gyakorolják, mert nincs hozzá templomuk, a rómaiak lerombolták Kr.u. 70 körül. Bár már azt megelőzően se annyira nagyon gyakorolták."


Ez igy van, hiszen amikor Jeremiás által bejelentette, hogy új szövetséget köt, a régi bár még nem szünt meg teljesen, de elavulttá vált. A megszünését

Jézus halála jelezte azoknak, akik elfogadták az új elrendezést.

2019. szept. 4. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:

Állatok és termények: Minden elsőszülött hím szarvasmarha, juh és kecske szent volt Jehovának, és nem lehetett megváltani őket. Fel kellett áldozni őket, és egy részüket a felszentelt papok kapták meg

A véres áldozatokat 1. égő, 2. közösségi, 3. bűnért való vagy 4. vétekért való áldozatként mutatták be. Mind a négy áldozatnál három dolog közös volt: az áldozónak magának kellett áldozatát a gyülekezet sátorának a bejárata elé vinni, neki kellett kezét rátennie és azután az állatot levágni. A vér kiengedése után a tetemet az áldozat fajtája szerint kellett kezelni.


1. Az égőáldozatok fiatal bikából, kosból, kecskéből, galambból vagy gerlicéből állhattak, az áldozó anyagi helyzetétől függően. Az állatot darabokra kellett vágni és a bőr kivételével az egészet el kellett égetni az oltáron. Gerlice vagy galamb esetén a fejet kellett lemetszeni, de a madarat nem kellett szétdarabolni, csak a begyét és a tollait eltávolítani

2. A közösségi áldozat egy hím vagy nőstény állat lehetett a szarvasmarhákból vagy a juhnyájból. Csak a kövér részeit kellett az oltáron elhamvasztani, bizonyos része a papé volt, a többi részt pedig az áldozó ette meg. A közösségi áldozat találó elnevezésű, mert az áldozó is részesül a húsból vagy az áldozatból, mintha Jehovával és papjaival közösségben lenne

3. A bűnért való áldozatot a nem szándékos bűnökért vagy a tévedésből elkövetett bűnökért kellett hozni. A felajánlott állat fajtája attól függött, kinek a bűnéért szolgált engesztelésül, a papnak, a népnek mint egésznek, egy vezetőnek vagy egy köznapi embernek a bűnéért. Az önkéntes égő- és közösségi áldozattól eltérően a bűnért való áldozat kötelező volt

4. A vétekért való áldozat hűtlenség, csalás vagy rablás, azaz valamely személyes bűn elfedezése miatt volt szükséges. Egyes esetekben megkövetelte a bűnösség beismerését, és az illető egyén anyagi javainak megfelelő áldozatot. Más esetekben a veszteségnek megfelelő kártérítés plusz húsz százalék megfizetésére kötelezték a vétkest, valamint egy kos feláldozása is szükséges volt. A Leviticusnak az áldozatokkal foglalkozó része a vérevést nyomatékosan és ismételten tiltja

A vér nélküli áldozatok növényi magvakból álltak, amiket egészen pörkölten, durván megőrölve vagy finom lisztként mutattak be, különböző módon elkészítve, például rostélyon vagy zsírban megsütve. Időnként sóval és olajjal, valamint tömjénnel együtt kellett bemutatni, de mindig kovásztalannak és mézmentesnek kellett lennie. Egyes áldozatoknak egy bizonyos részét a papnak adták

2019. szept. 4. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:
# 13 Köszönöm a részletes választ. Tehát lényegében arról van szó hogy ha zsidók bűnt követtek el, állatáldozatot kellett bemutatniuk aminek az volt a célja hogy megbocsátást nyerjenek? Ez minden elkövetett bűn esetében működött, például súlyosabb bűnöknél is?
2019. szept. 4. 14:49
 14/20 anonim ***** válasza:
0%

"Egyébként miért csak volt? Ma már nem gyakorolják?"

mondjuk ez jogos kérdés a kérdezőtől. Még Pál is mondja a törvény alá igyekvő keresztényeknek, hogy akkor köteles mind a 613 törvényt megtartani, és ebben benne van az áldozás is. Érdemes végigolvasni a 2 és 3 Mózest

2019. szept. 4. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

"# 13 Köszönöm a részletes választ."

12-es... és a 8-as is korrekten leírja

2019. szept. 4. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

"Ez minden elkövetett bűn esetében működött, például súlyosabb bűnöknél is?"

Elvileg a nem szándékos bűnökért kellett. A szándékosért Isten le is csapott rájuk. Az elején halálos csapással, utána pl. babiloni fogsággal, stb... Persze eléggé leegyszerűsítettem.

2019. szept. 4. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

"Ez minden elkövetett bűn esetében működött, például súlyosabb bűnöknél is?"

Nem. Az erkölcsi törvények súlyosabb vétkeinél, vagy Jehova elleni lázadásnál, maga Jehova volt az itélet végre hajtó.

Illetve, az Istenhez hűséges emberek azzal bizonyitották, hogy nem értenek egyet a bűnössel, ha részt vettek a kivégzésben ha Isten úgy rendelte.

Pl: Zimri esete, amikor egy Moábita Nőt vitt a sátrába paráználkodásért, és Fineás Főpap végzett velük.

2019. szept. 4. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 KZitus ***** válasza:

Szia


A Mózes 2,3 és 4 könyve részletesen ír arról mikor, miért és milyen állatot kellett bemutatni a jeruzsálemi templomban a bűnökért. Volt egyéni, közösségi és hála áldozat bemutatása is.

Mi a szerepe? Emlékeztette Isten népét, hogy nem képesek tökéletsen betartani a mózesi törvényt, és arra is emlékeztette , hogy szükség van egy nagyobb, tökéletes áldozatra. Ez volt Krisztus.

Krisztus halála megszüntette az állatáldozatot.


Pl. a főpap csak egy évben egyszer mutathatott ne engesztelő áldozatot a zsidó népért.

3Mózes 16:2 "Ezt mondta Jehova Mózesnek: „Beszélj Áronnal, a bátyáddal, hogy ne menjen be akármikor a szent helyre a függönyön belülre, a ládán lévő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben."

3Mózes 16:34 "Legyen ez hosszú időkre szóló rendelet nektek, hogy évente egyszer engesztelést végezzetek az izraelitákért az összes bűnük miatt.” Áron pedig pontosan úgy tett, ahogy Jehova parancsolta Mózesnek."

Miért értékesebb az Isten Fia váltságáldozata? Pál apostol ír erről a Zsidók 9:24-28 verseiben

2019. szept. 4. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

# 17


Azt írtad a templom lerombolása után az állatáldozás megszűnt, ha jól értem. Akkor mi van helyette? Mit tud tenni egy zsidó ember ha bűnt követ el?

2019. szept. 4. 21:31
 20/20 anonim ***** válasza:

#19

Imádkozik és böjtöl.

2019. szept. 6. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!