Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ebben az esetben Isten hogy...

Ebben az esetben Isten hogy vélekedik rólam? Várható e még a pártfogása? Ha igen, hogyan?

Figyelt kérdés
Szóval az életem teljesen tönkrement. Ennek már, majdnem két éve. Azóta hullámhegy-hullámvölgy az életem, inkább völgy... Eddig mindig mást kerestem, akit hibáztathatok, vádolhatok érte. Úgy éreztem Isten nem segít nekem. Aztán jött a megvilágosodás. Minden gondom és bajom fő okozója én vagyok. Mint egy filmben, úgy peregtek le az események ma a szemem előtt. Amikor vádlón kérdeztem Istent, hol volt, miért nem segített, nem kaptam rá választ. Ma lepergett a szemem előtt, hogy valójában egészen addig a végső pontig, hányszor de hányszor próbált meg segíteni, de én nem tudtam a segítséget értékelni. Itt vagyok, tudom, hogy minden, ami velem és sajnos ez miatt a környezetemmel is megtörtént, az én hibám. Úgy fogalmaznék, hogy megszegtem a szabályt. Áthajthat az ember kétszer, háromszor a piros lámpán, lehet, hogy nem lesz baja, de negyedszer nyomorék maradhat. No velem ez a helyzet most. Itt állok a kilátástalanságommal, és nem tudom, mit gondol rólam most az Úr? Fog még segíteni nekem? És ha igen, hogyan? Igazából egy furcsán kellemes, öröm és nyugodság járja át a szívem, úgy hiszem, ez tőle van. Csak ugye vannak azok a fránya praktikus dolgok az életben, amiket nem becsültem, elvesztettem. Visszakaphatom e őket? Vagy most hogy lesz?
2019. szept. 15. 12:51
 1/10 anonim ***** válasza:
85%
Isten még a legnagyobb bűnösöket is pont úgy szereti, mint a "legnagyobb" szenteket, Jézus azokért is imádkozott, akik keresztre feszítették. Mindig csak az a kérdés, hogy az ember hogy áll Istenhez, elfogadja-e ezt a szeretetet, s viszonozza-e.
2019. szept. 15. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
81%
Isten jobban örűl egy megtért bűnösnek mint száz igaznak.
2019. szept. 15. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
62%

Erre ember aligha válaszolhat, főleg hiányos információk alapján. Az biztis, hogy a megtéréshez szükség van egy megszomorodásra. De két fajta megszomorodás van a Biblia szerint, az egyik, a világ szerinti halált hoz magával, a másik, az Isten szerinti életet. Az egyik Péter szíve, aki meg tudott térni, a másik Júdásé, aki elkárhozott.

Ha elolvasod a 2Kor 7:8-11-et, akkor megtudod, merre van a jó irány.

De ha nem világos, hogy miről szól az idézet, kérj segítséget, mert abban biztos lehetsz, hogy Isten azt szeretné, hogy mindenki üdvözüljön, és azon dolgozik teljes erővel. Mekkora fájdalom lehet neki, hogy legtöbb ember mégis a rossz utat választja, hiába világos előttük, hogy saját maguk leginkább a felelősek az életük tönkremeneteléért.

üdv

Stefán

2019. szept. 15. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Nem tartom magam megtértnek éppen, mivel eddig is imádkoztam hozzá, csak úgy hogy buzgón belevágtam, néhány nap után, már ketelkedve, azután pedig szemrehányóan. Szóval én hittem benne eddig is, csak olyannak láttam, aki nekem nem akar jót. De ma mintha megmutatta volna, hogy igenis mi mindent tett úgy, hogy én észre se vettem vagy nem értékeltem.
2019. szept. 15. 14:31
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Isten végtelenül és ha kéne, örökké segítene.
2019. szept. 15. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
"Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?"
2019. szept. 16. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
2019. szept. 16. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
2019. szept. 16. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Figyelmesen halhasd végi Boros bizonyságtételét.
2019. szept. 16. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Úgy hiszem, hogy a nehézségek az életemben a bűneim miatt vannak és épp vezeklem. Jézussal együtt viszem a keresztet. És így nekem is könnyebb.
2019. szept. 27. 18:04

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!