A magyar katolikus egyház miért nem szakad el az egyre jobban hanyatló római egyháztól?

A Római Katolikus Egyház nem követi Krisztus tanítását! Ő Pál apostolon keresztül azt parancsolta a keresztény elöljáróknak, hogy egy feleségű férfiak legyenek, akik a gyermekeiket jól igazgatják, nem pedig meleg emberek.

Egy nemrégiben magyarul is megjelent kutatás eredménye szerint a Vatikán bíborosai többségükben egy közös titkot hordoznak: a gay közösség tagjai. A kutatás végzője szerint a Vatikánban van a világ legnépesebb gay közössége. Ez lenne Krisztus követése? Ugyan már! Ez inkább Szodoma!

"A kutatás végzője szerint"

Mások szerint meg egyáltalán nem ez a helyzet, akármennyire is erolkodsz minden kérdésnél, ami tartalmazza a katolikus kulcsszot.

A kutatást a kutatás vezetője négy évig végezte a Vatikánvárosban, plusz 30 különböző országban. 64 darab segítő újságíró segítette a munkáját. Több, mint 1500 vatikáni pappal, kardinálissal, bíborossal, pápai nunciussal végzett személyes beszélgetést (nem e-mailen, nem telefonon), sokszor diktafonnal is rögzítette a beszélgetéseket.

Egy részlet a könyvből:

"

Francesco Lepore volt az egyik első meleg pap, akivel találkoztam.

...

Első találkozásunkkor, amelyet egy közös barátunk, Pasquale Quaranta, a La Repubblica újságírója szervezett, Lepore az épp esedékes közlekedési sztrájk miatt kissé késve érkezett meg a római piazza della Repubblicán található Eataly étterem második emeletére, ahová a találkozónkat megbeszéltük. Azért az Eataly-ra esett a választásom, túl azon, hogy a konyhája a slow food divatot meglovagolva tisztességes ételeket ls "made in Italy" nemzeti érzést kínál, mivel az étterem a Vatikántól távolabb eső helyen húzódik meg, ahol az ember szabadon beszélhet mindenféléről. Az étlap tízféle tésztát kínál, ez némiképp csalódás, és 73 fajta pizzát - a választék bajosan egyeztethető össze low carb diétámmal. Mindazonáltal gyakran találkoztunk itt Leporéval, hogy hosszú beszélgetéseket folytassunk, szinte havi rendszerességgel, egy tál all'amatriciana spagetti felett, ami a kedvencem. És a hajdani papba hirtelen elevenség költözött, amikor leült az asztalom mellé.

A régi fotó, amit magáról mutat, kissé már megsárgult, a fekete reverendából kirí a krétafehér papi gallér: Francesco Lepore, közvetlenül a pappá szentelése után. Jól fésült, rövid haj, simára borotvált arc, a fordítottja annak, ahogyan ma kinéz: bozontos szakálla van és teljesen kopasz. Vajon ugyanaz az ember? Az elfojtásos pap és a vállaltan homoszexuális férfi - két arca ugyanannak a valóságnak.

Beneventóban születtem, egy campaniai városkában, Nápolytól kissé északra - meséli Lepore. - A szüleim katolikusok voltak, de nem nagyon jártak templomba. Én viszont már igen korán mély vonzalmat éreztem a vallás iránt. Szerettem a templomokat.

Számos homoszexuális pap, akivel beszélgettem, leírta ezt a "vonzalmat".

...

- Huszonnégy éven koromban lettem pap, 2000 május 13-án, a szentév és a World Gay Pride idején- foglalja össze frappánsan Francesco Lepore.

A fiatalember hamar megértette, hogy a papi hivatás és a homoszexualitás viszonya nem ellentmondásos, de nem is véletlenszerű, ahogy kezdetben gondolta.

- Mindig tudtam, hogy homoszexuális vagyok. Ugyanakkor egyszerre éreztem vonzást és taszítást az effajta vágyak kapcsán. Olyan környezetben nőttem fel, amely a homoszexualitást eleve rossznak tekinti. Olyan teológiai könyveket olvastam, amelyek bűnként határozzák meg, ezért sokáig bűntudatom volt. A szüzességet és a szemináriumot azért választottam, hogy megszabaduljak tőle: szexuális vonzalmam áttevődjék a vallásos kötődésre. Papnak menni egyfajta megoldást jelentett: vezeklést egy olyan hibáért, amelyet nem követtem el. Miközben Rómában az Opus Dei egyetemén tanultam, teljes erőmmel az imádságnak szenteltem magam, önmegtartóztató életet éltem, még sanyargattam is a testemet, megpróbáltam belépni a ferencesekhez, hogy szerzetesként még intenzívebb vallásos életet éljek. Sikerült is öt éven keresztül megőriznem a tisztaságot, még csak nem is maszturbáltam.

Francesco Lepore bűn és önsanyargatás között kanyargó életútja, a mardosó belső késztetés, hogy vágyaitól a legnagyobb megpróbáltatások és kényszerek árán is megszabaduljon, majdhogynem átlagosnak mondható a 20. századi Olaszországban. Az egyházi karrier ideális megoldás volt sok olyan ember számára, akik nem vállalták föl belső hajlamaikat. Olasz papok ezrei hitték őszintén, hogy a vallási elhivatottság jelenti "a" megoldást problémájukra. Ez Szodoma első szabálya: A papi hivatás hosszú időn keresztül ideális menstvára volt a fiatal homoszexuálisoknak. A homoszexualitás elhivatottságuk egyik kulcsa.

"