Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi,miből és honnan...

Effre kérdése:

Jehova Tanúi,miből és honnan ered az a gondolat,hogy nem vagytok részei a világnak?

Figyelt kérdés

2021. jan. 14. 22:33
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
36%

Szervusz!


Jehova kiválaszt néhány hűséges keresztényt, akik miután meghaltak, az égben fognak feltámadni (1Péter 1:3, 4). Miután kiválasztották őket, mindvégig szilárdan meg kell őrizniük a keresztény hitüket és a szent viselkedésüket, hogy ne veszítsék el az égi örökségüket (Efézus 5:5; Filippi 3:12–14).


Mit fognak csinálni az égben?

Jézussal együtt királyként és papként fognak szolgálni 1000 évig (Jelenések 5:9, 10; 20:6). Ők alkotják majd az „új egeket”, vagyis az égi kormányzatot, mely irányítani fogja az „új földet”, vagyis a földön élő emberiséget. Segíteni fognak az embereknek, hogy igazságos körülmények között élhessenek, Isten eredeti szándéka szerint (Ézsaiás 65:17; 2Péter 3:13).


Hányan fognak feltámadni a mennybe?

A Biblia szerint 144000 ember lesz feltámasztva égi életre (Jelenések 7:4). A Jelenések 14:1–3-ban feljegyzettek szerint János apostol látomásban a következőt látta: „a Bárány ott állt a Sion-hegyen, és vele száznegyvennégyezren”. A „bárány” jelképezi a feltámasztott Jézust (János 1:29; 1Péter 1:19). A Sion-hegy pedig Jézusnak és a vele együtt uralkodó 144000-nek a kiemelkedő helyzetére utal (Zsoltárok 2:6; Héberek 12:22).


A Biblia azt írja, hogy az „elhívottak” és „választottak”, akik Krisztussal uralkodnak majd az égi királyságban, egy „kicsiny nyáj” (Jelenések 17:14; Lukács 12:32). Eszerint viszonylag kevesen vannak, összevetve Jézus juhainak a teljes számával (János 10:16).


Tévhitek arról, hogy kik mennek a mennybe

Tévhit: Minden jó ember a mennybe megy.


Tény: Isten a legtöbb jó embernek földi örök életet ígér (Zsoltárok 37:11, 29, 34).


Jézus ezt mondta: „egy ember sem ment fel az égbe” (János 3:13). Szavaiból kiderül, hogy azok a jó emberek, akik előtte haltak meg, nem mentek fel az égbe. Ilyenek voltak például Ábrahám, Mózes, Jób és Dávid (Cselekedetek 2:29, 34). Ehelyett ők abban reménykedtek, hogy földi életre lesznek feltámasztva (Jób 14:13–15).


Az égi életre való feltámadást „az első” feltámadásnak nevezik (Jelenések 20:6). Ez arra enged következtetni, hogy lesz egy másik feltámadás is, mégpedig a földön.


A Biblia azt tanítja, hogy Isten királyságának uralma alatt „nem lesz többé halál” (Jelenések 21:3, 4). Ez az ígéret csakis a földön teljesedhet be, mivel az égben sosem volt halál.


Tévhit: Mindenki maga döntheti el, hogy az égben vagy a földön él majd.


Tény: Isten határozza meg, hogy melyik hűséges keresztény kapja meg a felülről való elhívás „díját”, vagyis az égi élet reményét (Filippi 3:14). Nem az egyén személyes vágyain vagy törekvésein múlik a kiválasztása (Máté 20:20–23).


Tévhit: A földi örök élet reménye alacsonyabb rendű, azok kapják meg, akik nem méltók az égi életre.


Tény: Isten úgy beszél azokról, akik a földön fognak örökké élni, mint a „népem”, „választottaim” és „Jehovától megáldott” emberek (Ézsaiás 65:21–23). Az lesz a kiváltságuk, hogy tökéletes, örökké tartó életük lehet egy paradicsomi földön, és ezzel megvalósítják Isten eredeti szándékát (1Mózes 1:28; Zsoltárok 115:16; Ézsaiás 45:18).


Tévhit: A Jelenések könyvében a 144000-es szám jelképes értelmű.


Tény: A Jelenések könyvében vannak jelképesen értendő számok, de némelyik szó szerinti. Például a következőt olvashatjuk: „a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve” (Jelenések 21:14). Miért következtethetünk úgy, hogy a 144000-et szó szerint kell érteni?


A Jelenések 7:4 ezt írja: „hallottam az elpecsételtek [az égi életre elhívottak] számát: száznegyvennégyezer”. Ennek a versnek a közvetlen szövegkörnyezetében a 144000 egy másik csoporttal van szembeállítva, melynek tagjai szintén Istennek köszönhetik a megmentésüket. Róluk ezt olvashatjuk: „egy nagy sokaság, melyet senki nem volt képes megszámolni” (Jelenések 7:9, 10). Ha a 144000 jelképes szám lenne, és egy meghatározatlan létszámú csoportra utalna, elveszne a két csoport közötti ellentét. *


Továbbá azt olvashatjuk a 144000-ről, hogy őket „az emberek közül vették meg zsengéül” (Jelenések 14:4). A „zsenge” kifejezés az egésznek egy válogatott, kisebb részét jelenti. Ez a szó találóan utal azokra, akik egy meghatározatlan számú csoport fölött fognak uralkodni Krisztussal az égben (Jelenések 5:10).

2021. jan. 14. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
24%

Mert nem avatkozunk bele, és nem veszünk részt semmilyen emberi törekvésben, nem támogatunk egyetlen emberi hatalmat, de nem is szitunk lázadást ellenük, hanem viszonylagosan tartozunk az emberi hatalmaknak engedelmeskedni.

Nem folyunk bele nacionalista eszmék, ünnepek megtartásába, minden politikai ügytől, távol állunk. Isten országát, vagy királyságát támogatjuk, amiért Jézus a követőit tanította imádkozni.

Támogatásunkat azzal fejezzük ki, hogy elmondjuk az embereknek, hogy Isten uralma jobb lesz, és hívjuk Őket, hogy ennek a hatalomnak legyenek a részesei, mert ez fog mindent megoldani, nem az emberi hatalmak.


Krisztus testvérei, tanítványai úgy viselkednek egy adott országban, mint a nagykövetek. Élnek egy bizonyos országban, de nem avatkoznak bele annak az országnak a dolgaiba, csak képviseli azt a hatalmat, aminek Ő is a részese.

Jézus nem azt mondta, hogy a keresztények nem a világban élnek, hanem hogy távol tartják a világ dolgaitól magukat. Nem működnek mindenben egyet a világgal.

Csak addig engedelmesek, amig Isten törvényébe ütközőt nem kérnek Tőlük.

Más vallások részt vesznek ezekben, még ha hallgatólagosan is.


Jézus azt mondta, hogy aki nem mellette van, az ellene. Ezért ha nem támogatja valaki a világot, de Isten kinevezett királyát sem, akkor hallgatólagosan a világnak a része.

2021. jan. 15. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Vidiripi


Jehova tanúi nem része a világnak de azért élnek polgári jogaikkal! Sőt ha kell bíróságra is mennek!

És Jehova tanúi azt hiszik hogy csak ők nem mennek katonának ők nem csatlakoznak politikai párthoz és azt is hiszik hogy csak ők beszélnek Isten királyságáról.

- Ez természetesen nem így van csak ezt Jehova tanúi valahogy nem akarják tudomásul venni. Ennek egyik oka az hogy ilyen tanítást kapnak!

2021. jan. 15. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 KZitus ***** válasza:

Szia

Honnan ered? Krisztustól. Ő mondta:"„A világ gyűlölte őket, mert ők nem része a világnak” János 17:14.

Mit jelent ez? Jézus nem volt része a világnak, vagyis nem folyt bele korának társadalmi és politikai konfliktusaiba. Ezt mondta: „Ha a királyságom része volna e világnak, szolgáim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. Így azonban a királyságom nem innen való” János 18:36. Továbbá arra kérte a követőit, hogy kerüljék az Isten Szavában helytelennek tartott viselkedést és beszédet .

Máté 20:25–27

"De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy a nemzetek uralkodói hatalmaskodnak az emberek felett, és a nagyjaik hatalmuk alatt tartják őket. De köztetek ennek nem szabad így lennie. Ehelyett aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a rabszolgátok."

A korai keresztények nem voltak hajlandók részt venni háborúban, bármi volt is ennek a következménye, akár szégyen, bebörtönzés vagy halál. Inkább a szenvedést választották, mintsem hogy feladják a semlegességüket. Az erkölcsi elveik is elkülönítették őket. A keresztényeknek Péter apostol ezt írta: „Mivel nem futtok már velük ezen a pályán a kicsapongás ugyanazon posványába, össze vannak zavarodva, és folyton becsmérlően beszélnek rólatok” 1Péter 4:4

2021. jan. 15. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
46%

Vidiripi


"A korai keresztények nem voltak hajlandók részt venni háborúban, bármi volt is ennek a következménye, akár szégyen, bebörtönzés vagy halál. Inkább a szenvedést választották, mintsem hogy feladják a semlegességüket."


A legfontosabb kiegészítésre szorul KZitus válasza!

A korai vagyis az első századi keresztények gondolsz! Akik már a Római császárság idejében lettek keresztények! Ebben az időben már nem volt szokás a besorozás hanem a toborzás lépett a helyébe! Ami azt jelentette hogy zsoldos hadsereg volt a Római birodalomban a császárság idején!

- De ami igazán fontos és ezt bizony kimaradt pedig ez egy nagyon lényeges dolog és az 1Péter 4:3 olvasható is "...tiltott bálványimádásokban éltetek."

És bizony ez volt az ami miatt az első századi keresztények a legtöbb atrocitást elszenvedték és nem a katonai szolgálat. Hiszen oda önként jelentkeztek az emberek és már nem besorozták őket!

- De ha már következmények az első üldözéseket a zsidó vallási elit miatt szenvedték el a keresztények és semmi de semmi köze nincs a katonai szolgálathoz!

Érdekes is lett volna a Római Birodalom részéről hogy a sokat lázongó zsidókat besorozza és fegyvert ad a kezükbe. Nem életszerű és semmi logika nincs benne!

- A valódi elutasítás az első századi keresztények részéről nem a katonai szolgálat volt hanem az akkori RÓMAI ÁLLAMVALLÁS ELUTASÍTÁSA!

- Na ez miatt szenvedtek el megszégyenítést, bebörtönzést vagy akár halált is. És sajnos nem is akármilyen halált!


Kedves Zitus és más Jehova tanúi ismeritek az a történetet hogy Rómát felgyújtották és a császár a keresztényekre fogta?

De a legfőbb pont az volt hogy elutasították a keresztények a császár kultuszt! Ennek büntetése vagy száműzetés volt vagy halál!

- János apostol is valószínűleg ezért lett száműzve Patmosz szigetére!

2021. jan. 15. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
0%

3

Amit írsz nem igaz. Senki nem mondta, hogy csak mi nem állunk pl katonának. Pl olyan ateistát is ismerek, aki ezt megtagadta. Egyszerűen mi tartózkodunk a világi hatalmaktól és világi hatalmak erősítésétől, támogatásától (pl a katonaság is a világi államot erősíti).

2021. jan. 16. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

Vidiripi


"Amit írsz nem igaz. Senki nem mondta, hogy csak mi nem állunk pl katonának."


Kedves 6. kommentelő!

Tudod Jehova tanúi folyton kihangsúlyozzák hogy ők mennyire semlegesek nem csak hogy nem állnak katonának de nem vesznek részt a politikában stb.

Az én tapasztalatom viszont az hogy bizony Jehova tanúi azt hiszik hogy ilyesmiket csak ők tesznek! Miért sorolják fel ezeket a dolgokat állandóan? Tényleg ezt kell hangsúlyozni? Jézus azt tanította a követőinek hogy ezek hangsúlyozzák ki?


"Egyszerűen mi tartózkodunk a világi hatalmaktól és világi hatalmak erősítésétől, támogatásától (pl a katonaság is a világi államot erősíti)."


Az én testvéreim közül is sokan pontosan elmondhatják ezt! Hogy pl. megtagadták a katonai szolgálatot. Az idősebbek börtönben is voltak de persze voltak polgári szolgálatosak is!

Én nem mondhatom el hogy nem voltam katona. De akkor még nem is voltam hívő ember és nem érdekelt Isten se!

Viszont azt én is elmondhatom hogy nem megyek szavazni, nem veszek részt politikai megmozdulásokon, nem vagyok katona, és nem veszek részt háborúban, stb.


A világi hatalmak erősítése az ha valaki dolgozik. Hiszen akkor adót fizet és az ő adójából is fenntartják pl. a katonaságot! De ha postás az illető akkor is a világi hatalmat erősíti hiszen kiviszi azokat a leveleket amelyeket az állam küld ki az állampolgárainak.

Akik a közigazgatásban dolgoznak ők is az államot erősítik hiszen az államnak dolgoznak! A világi államnak! Tehát ha így nézed akkor szinte minden Jehova tanúja segíti és erősíti az államot vagy így vagy úgy!

Van aki az államnak dolgozik aki meg nem dolgozik államnak az meg adót fizet!

2021. jan. 16. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
66%

"Adjátok meg a császárnak ami a császárné, Istennek pedig ami az Istené". Az, hogy adót fizetünk, természetes dolog.

Ezek közvetett mósok, amelyeken keresztül segíted az államot (tehát valamilyen szinten igazad van). Viszont közvetlenül vagy akarva nem járulunk hozzá.


Katona én sem voltam, úgy volt hogy börtönbe kerülök, csak el tudtuk intézni, hogy ne.


A válaszodat pozitívan értékeltem, mert nagyon tetszett az őszinteséged!

2021. jan. 16. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
81%

Vidiripi


"Viszont közvetlenül vagy akarva nem járulunk hozzá."


Igen én ezt nagyon is jól tudom, mivel én magam is így vagyok ezzel!

2021. jan. 16. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
66%

9-es

Amúgy azt szeretném kérdezni, hogy vallási nézetek, vagy személyes indítékok miatt nem teszed? :)

2021. jan. 16. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!