Miért csak akkor emlegetik Istent, ha valami baj van?

"Nincs Isten, különben nem lenne ennyi rossz a világban."

"Még ennyit sem képes nekem segíteni Isten."

"Hol van Isten, amikor kellene?

Rengeteg ilyen kérdést hallok azoktól, akiknek valamilyen problémája van. Mivel én - vallástól függetlenül - hiszek Istenben, nem kérdőjelezem meg a létét, de nem értem, miért várja mindenki, hogy bármilyen istenség a segge alá rakja az aranypárnát.

Ha valami nem sikerül, az emberek ahelyett hogy elfogadnák a tényt, hogy nem kaphatunk meg mindent, azonnal szitkozódni kezdenek, az égre meresztgetik a szemüket és Isten vádolják a boldogtalanságuk miatt. Még arra sem képes a többség, hogy tegyen magáért, mert könnyebb várni, és mikor elszállnak az esélyek, Istenre kenni az egészet.

De amikor kapnak valamit az élettől, hányan köszönik meg Istennek? Ki mond mindennap hálát az életért, a lehetőségekért, a szeretetért, amit kapott? Ha valami összejön, miért nem jut senki eszébe, hogy esetleg Isten adta?

Szóval egyszerűen nem értem ezt a felfogást. Tudom, hogy könnyebb másra kenni a kudarcainkat és saját magunkat nagyítani a sikerekkel, de miért nem lehet elfogadni, hogy nekünk is meg kel dolgozni a boldogságért?