Keresztények, ti ima közben ezt hogy szoktátok?
Amikor imádkoztok Jézushoz (már aki szokott), hogyan szólítjátok meg? Hogyan szabad és nem szabad szólítani?
Én szoktam hozzá imádkozni, görög katolikus vagyok. Az egy külön kérdést érne meg, hogy lehet-e egyáltalán hozzá is vagy nem szabad, de most ettől tekintsünk el. (Egyébként meg szokott hallgatni, ezt biztosra tudom, úgyhogy csak nem haragszik ezért a szokásomért.)
Két dolog érdekel valójában.
Hogy hogyan kezditek az imát.
És az is, hogy hogyan szólítjátok meg őt magát.
Én úgy szoktam mintha egy baráthoz beszélnék.
Régebben a mi atyánkot mondtam el de testvérek mondták hogy egy baráttal sem úgy szoktunk beszélgetni hogy el mondunk egy mondókát és ràjöttem hogy jé, tényleg. :)
Beszélj szívből, és ne feledd tudja az Atya hogy mire van szükségünk mi előtt kérnénk tőle.
Nyugodtan Jézushoz imádkozz mert ő a legfőbb közben járó az Atyánál.
Nekem az az ige jutott eszembe hogy miért mondjàtok hogy uram uram ha nem teszitek azt amit parancsolok?
Én azt csak úgy megjegyeztem, hogy egyébként az vagyok. A görög katolikus templomban a szent liturgián előfordul, hogy jézushoz imádkozunk. Szóval többek között ezért merek én is imádkozni hozzá. De vannak, akik szerint hozzá nem lehet.
Meg azért is említettem, mert gondoltam, ki tudja, lehet felekezettől függ, ki hogyan imádkozik vagy szólítja meg Jézust.
Egyébként tudtommal zsidó volt. Bár nekem olyan fura azt mondani Jézusra, hogy ilyen vagy olyan vallású volt, mert ő Isten fia.
De azt hiszem ez egy külön kérdés is lehetne, eléggé más téma.
en nem szoktam, de talaltam most neked egy gorogkatolikus imagyujtemenyt a neten:
Jézus ima: "Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!"
Isten fia, Isten báránya, az Atyának fia, egyszülött Fiú, Úr Jézus Krisztus - ilyen megszolitasok vannak
találsz még itt
de simán azzal is kezdheted, hogy "Jézus Krisztus", vagy "Jézus"
7: 6 os vagyok ezt hogy érted? Mentálisan sérült?
Isten igazságos mindenkit képességei alapján fog megítélni. Mondok egy példát, ha valakinek van két keze akkor ne arra használja hogy lopjon vele vagy verekedjen hanem végezzen inkább két kezű munkát az Isten szemében tetszik ellenben a másikat utálja.
Ugyanígy ha valaki testileg visszamaradott vagy baleset miatt nincs keze ő nem fog tudni se lopni sem dolgozni, tehàt egy mentálisan sérült embertől sem lehet elvárni olyat amire képtelen.
#9 és aki sérült de nem tud dolgozni mert nem érti amit mondasz neki és csak összevissza betüket szol a száján.
DE ez nem igazságtalan az egészségesekkel szemben akiknek belüket ki kell dlgozni hogy mennybe jussanak de a sérültek meg ingyen oda jutnk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!