Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy van ez azoknál, akik...

Hogy van ez azoknál, akik vallásosak?

Figyelt kérdés

Bocsi a túl általános címért, kicsit több magyarázatot igényel a kérdésem. Én nem vagyok vallásos, de most eszembe jutott valami és kíváncsi lettem.


Szóval, tegyük fel, van egy házaspár, akik komolyan veszik a vallásukat, hitüket, olyan életet is folytatnak, hogy az adott vallás szerint minden adott nekik ahhoz hogy a mennyországba kerüljenek, újra találkozzanak, feltámadjanak.

Nyilván most úgy fogalmaztam, mint egy egyházzal kapcsolatban nem álló személy, aki kb.ennyit tud ezekről a dolgokról.


Az egyik tagja a házaspárnak meghal fiatalon. A megmaradt fél természetesen meggyászolja, talán könnyít a szívén, hogy abban bízik, majd újra együtt lehetnek. Eltelik valamennyi idő, feldolgozza a veszteséget (amennyire ezt fel lehet), társat keres, beleszeret valakibe, újra megházasodik. Az új házastárs szintén ilyen értékrendű.


Hogyan kezelik a halálunk után újra együtt leszünk, feltámadunk témát?

Hiszen akkor az özvegynek "két házastársa lesz a mennyben". Ha valakit akit nagyon szeretsz, elveszítesz, gondolom akármennyi idő is telik el, és bármennyire túl vagy rajta, nyilván szeretnéd, ha újra együtt lehetnél vele. Választani fog a két párja közül?

Persze nem tudom pontosan, hogy mit mondanak erről a vallások, de az együtt lehetsz a szeretteiddel a halál után van a köztudatban.


És az új társ, ha valóban komoly hite van, akkor hogyan képes elfogadni azt, hogy az akit szívvel lélekkel, mindörökké szeret, az majd lehet, az előző párját választja az öröklétben?


Megköszönöm, ha valaki elmagyarázza, hogy gondolkoznak erről a hívő emberek.


2021. okt. 23. 15:58
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Hát igen.

Ez az amit nem tudunk pontosan a mennyei életről. Csak azt, hogy ott nincs házasság. Fájdalom és gond sem lesz hanem örökös öröm lesz a fejükön az üdvözülőknek. Szerintem nem lesz szüksége vagy hiányérzete senkinek egy szoros társra úgy mint ebben az életben.

2021. okt. 23. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
73%

Az új világban sem nem házasodnak se férjhez nem mennek, hanem élnek mint angyalok a mennyiben, mondta Jézus. A test feltámadásáról egy elgondolkodtató írás:

Miféle vigasztalásod van a testnek feltámadásából?

[link]


Ez mindenki lelkiismeretére van bízva, hogy újraházasodik e, ha elvesztette a párját.

2021. okt. 23. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Értem, hogy nincs házasság, meg ilyenek, de akkor is ugye azt mondják akik nem vallásosak, (ezért írtam, hogy a köztudatban úgy van), hogy együtt lehetsz majd a szeretteiddel újra.

Ezért gondolkoztam el ezen, hogy akkor tulajdonképpen egy háromszög alakulna ki, persze érthető, hogy nem úgy, mint a földi életben, de valahogy nekem az nem a boldogság jut erről eszembe. De nyilván aki komolyan hisz Istenben, az teljesen másképp gondolkozhat.

2021. okt. 23. 17:02
 4/11 anonim ***** válasza:

Muszlim vagyok, ugyanakkor amit írni fogok az részben mégiscsak az én szubjektív érzéseimet is tartalmazni fogja.


Mi férfiak a Jannahban (ha Allah könyörületéből oda kerülnénk), valószínűleg 2 új feleséget kapnánk régi feleségünk/feleségeink mellé.

Tulajdonképpen ez a tény már nagyrészt meg is válaszolja a kérdésedet.


Ha életünkben több feleségünk is volt, akkor semmi akadálya nincs annak hogy a Paradicsomban mindegyikük a házastársunk legyen In Sha Allah.


Ugyanakkor ha a hölgynek élete során több férje volt, akkor arról megoszlanak a vélemények a vallástudósok között, hogy a Paradicsomban ki lesz majd a házastársa. Egyesek szerint az utolsó férj lesz az, mások szerint az a férj, akit a nő a legjobban szeretett élete során.


A többnejűség intézménye az általad felvázolt dilemma nagy részét tehát megoldja.


Abdullah

2021. okt. 23. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
46%

Engem személyszerint régebben mindig nagyon zavart a kereszténységben, hogy miért van az, hogy szerintük a mennyben elszakadnék a feleségemtől, akit nagyon szeretek. Szerintem ebben semmi "jó" nem lenne, és az egész dolog teljesen absztrakt elképzelés, hogy ilyen jellegű testi-lelki vágyaink nem lehetnének a Paradicsomban.

Én így gondolom, sorry ha valaki megbántódott ezen.


Abdullah

2021. okt. 23. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 Közveszélyes Kontár ***** válasza:
24%

ezert gyarlo az ember, foldhozragadtan gondolkodik a Mennyrol, OrokEletrol


akkor hogyan helyezheti a Kegyelmes Isten ele (felé) magat vagy masokat?

2021. okt. 23. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Ami a földön összeköttetést az az égben is úgy marad, anina földön fekvő tátott az amasvilagon is érvényes. Egy ortodox pap olvasott hasonlót a Bibliaból. Tehát az özvegynek nem helyes újra férjhez menni mert Isten egyszer már összekötötte az előző férjével és az az égben is érvényes.
2021. okt. 23. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
12%
nem tudjuk az ilyen részleteket, de Istenre bízzuk, hogy ő tudja
2021. okt. 24. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
62%

Kérdező, ugyanerről kérdezték Jézust:

[link]

2021. okt. 24. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
24%
Igen, Jézus erre válaszolt, fenn mindenki egyedül lesz és imádja Istent, mint az angyalok.
2021. okt. 24. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!