Hogyan legyen boldog bárki is a mennyben ha tudja hogy közben a szerettei a végtelenségig szenvednek a pokolban?

25-ösnek

Tehát akkor ott vannak a bűnös szeretteim körülöttem a mennypokolban. Azonban mivel én jó voltam ezért nekem boldognak kell lennem tehát a szeretteim nem szenvedhetnek. (itt nem elég az hogy ha szomja akkor adok neki vizet és egyebek, neki is ugyan olyan boldognak kell ott lennie mert nekem az a jó ha ő boldog és nem az ha nem annyira rossz neki)

Azonban ők bűnösök tehát nekik szenvedniük kell. De hogy szenvednek ha az én boldogságom érdekében boldognak kell lenniük és nem szenvedhetnek?

Mindegy hogy 1 vagy 2 helyen van megoldva vagy akár 100-on. Ez így sem működik.

Én úgy gondolom, a valóságban nem a jó és a rossz dichotómiája uralkodik, ezt csak a jó és rossz tudása hiteti el velünk. A pokol tüzének szimbolikus lángjai ugyanaz a tűz, ami Pünkösdkor megjelent a tanítványoknál, mint Szentlélek. Isten szeretetének heve gyújtja be a pokol lángjait.

Szerintem van abszolút jó, de nincs abszolút gonosz. Mert a jóság jellege a létezés és az igaszság, és a gonoszság jellege a nemlét és a hamisság. Ezért pusztul el a gonosz. Ha valaki azonosul a hamissággal, azt megsemmisíti az igazság, épp úgy ahogy egy hazugság is valójában mindig csak káprázat, tünemény, ami legfeljebb csak elfedi az igazságot, ami viszont mindig abszolút és valóságos.

Azzal kezdeném, hogy a kérdés jó, van megvilágosító ereje. Bemutatja, hogy a mennyország nem lehet egy összkomfortos nyugdíjasotthon, ahol pl. időben, első szóra cserélik a pelenkát. Mert ha ilyesfajta összkomfortként gondolunk rá, akkor nem követelhetjük csak magunknak, jótetteink jutalmaképpen.

A mennyország egy hely, ahol együtt leszünk a föltámadt Jézussal. A pokol pedig egy hely, ahová elzárkózhatunk előle.

Szeretteinket, akik - tegyük föl - nem túl vallásosak,a mi imádságunk viheti Jézus elé. Ha annyira megátalkodottak, hogy nem akarják a barátságot Jézussal, nem akarják majd velünk sem.

Mi temetői fákat növesztünk belőlük.

Az mennyivel jobb?

#34-eshez, avagy a kérdezőhöz: Hogy szakirodalom alapján beszélgessünk, a témához fontos szentírási vers ez:

1Kor 7,14 Mert a hitetlen férjet megszenteli hívő felesége, a hitetlen feleséget pedig hívő férje; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.

Nem gondolom, hogy ez kizárólagosan a házasságra vonatkozik, bár egyértelmű, hogy ez az emberi kapcsolat az, ami jó esetben lényegi átalakulás nélkül életre szól. Úgy értem, a szülőkkel való kapcsolat a felnövéskor lényegi átalakuláson megy át, ahogy a gyermeknek saját felnőtt kapcsolatai és életfeladatai támadnak.

Szóval ha Szent Pál szerint a házasságban a hitetlen felet megszenteli a hívő, akkor nyilván a valódi szeretet az megmarad az örökkévalóságban, és a hívő fél érdemei miatt a hitetlen is üdvözülhet.