Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Számomra nem teljesen egyértel...

Számomra nem teljesen egyértelmű, Jézus valójában Isten földi megnyilvánulása lenne?

Figyelt kérdés

Sziasztok,

keresztény neveltetésben részesültem, de nem igazán éltem a vallást. Közben belefolytam a new age-be, keleti tanokba, meditációkba, de sok rossz dolgot hoztak az életembe. Ezért egy belső sugallat útján elkezdtem tanulmányozni a keresztény tanokat, és a Bibliát. Számomra nem egyértelmű viszont, hogy Jézus csak Istennek a legfőbb "tanítványa" volt, aki által megváltást nyerünk vissza igaz Istenünkhöz, vagy pedig ennek az Isteni természetnek a legelső manifesztációja?


[link]


Ezt olvasva Jézust Istennel egyenlővé teszik.

Mikor imádkozom, úgy érzem Istenhez szóló imám ( nem betanult imákat mondok, hanem beszélgetés szerűen imádkozom hozzá ) olykor célba ér és meghallgatásra talál. Viszont mikor már Jézushoz imádkoznék, vagy ő felé fordulnék, hogy is mondjam: nem jön szívből, nem érzem azt a nagybetűs Erőt és Kegyelmet, amit akkor érzek, mikor csak és kizárólag Istenben mélyen hívőként hozzá fordulok segítségért, vagy neki adok hálát.


Segítsetek pontosítani, hogy a ti megélésetek és tapasztalataitok által valójában ki Jézus Krisztus?


Köszönöm!


36/F



2022. ápr. 2. 14:24
A kérdező szavazást indított:
Igen, ő Isten emberi megnyilvánulása
Nem, csak lelkének letisztultságában azonos Istennel
11 szavazat
1 2 3 4
 1/32 anonim válasza:
62%
Ez egy nagyon bonyolult téma. Talán Szent Patrik magyarázata a legjobb. Ő azt mondta a Szentháromság olyan mint egy lóhere, három külön levele van, de mégis egy növény. Jézus csak egy része istennek (aki nem egyenlő az Atyával, ezt sokan összekeverik).
2022. ápr. 2. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm a gyors választ. Tehát Isten három megnyilvánulási formával rendelkezne a tér-idő világában? Atya: Teremtő, Fiú: Átrendező, Szentlélek: Isten kegyelme?
2022. ápr. 2. 14:45
 3/32 anonim ***** válasza:
65%

"Valóságos Isten és valóságos ember."

"Az Atyától született"

Isten fia, Isten Igéje


Ezek mind igazak rá.

Imádkozhatsz hozzá, mivel isteni személy.

2022. ápr. 2. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim válasza:

Nem, ezek nem megjelenési formák.

Ezek isten részei. Ők hárman alkotják. Mégis egy. Ez az a dolog amit nem lehet felfogni.

2022. ápr. 2. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:
Viszont ha a Fiú és az Atya valóban Egy, akkor Júdás árulása előtt az Olajfák hegyén miért imádkozott az Atyához? És keresztre feszítésekor is Atyát kérte, azt mondta neki: "Nem tudják mit tesznek." Az apostolokat is mikor imádkozni tanította, a Mi Atyánk-ot adta át nekik forrás imaként. Sokszor Jézus is földi életében Atyának szólította Istent. Ez olyan így, mintha az én személyiségem több részre osztódna ( diszasszociatív személyiségzavar ), és magamat kérném, hogy segítsek magamon. Ez a része az, ami teljesen megkuszálja az értelmemet.
2022. ápr. 2. 15:00
 6/32 anonim ***** válasza:
100%

Jézus és az Atya nem ugyanaz a személy. Az Atya benne van és ő az Atyában van. Az Atya tanította és küldte. Egylényegű vele.


Igen, ez nehezen felfogható, ezért erről dogmák szólnak, a hasonlatok nem minősülnek hivatalos tanításnak.

2022. ápr. 2. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
100%

Nem igazán... Igazán pontosan nem lehet ezt szerintem elmagyarázni, se befogadni, mivel Isten teljes mértékben felfoghatatlan korlátolt emberi tudatunk számára, nincs más olyan, mint Ő, ezért minden hasonlat is valahol hibázni fog.

Jézus az Atya egyszülött Fia, aki Szűz Mária által megtestesült, benne Isten emberré lett. Tehát Jézus nem teremtmény, hanem az Atya egyszülöttje. Az Atya megosztotta Fiával mindenét, minden hatalmát, dicsőségét és így istenségét is. Ez talán még így könnyen is érthető.

A Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, egymás kölcsönös és tökéletes szeretetéből jött létre. A Szentlélek is rendelkezik Isten minden tulajdonságával, ráadásul saját akarata van, meg lehet örvendeztetni, de meg is lehet bántani, tehát külön személy.

Így a három személy birtokol egy Isteni lényeget.


"Ez olyan így, mintha az én személyiségem több részre osztódna ( diszasszociatív személyiségzavar ), és magamat kérném, hogy segítsek magamon."

Nem. Ez inkább olyan, mintha egy tested lenne és abban három különböző személy. Szokták a háromfejű sárkány példáját is felhozni ehhez, ami talán még látványosabban rámutat erre.

2022. ápr. 2. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
25%

Csak szólok. Ha a kereszténységet tanulmányozod, valami mindig nem fog stimmelni. Addig oké hogy van isten. És még addig is hogy aki hisz benne, az erőt merít belőle és erősebb lesz tőle.

De a többi...

Találd meg az igazságot ami teljesen működik. Vagy használd azt ami működik abból amit eddig találtál.

2022. ápr. 2. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 KZitus ***** válasza:
38%

Szia


Nem tudhatom mennyire számítod tekintélynek a Bibliát. A kérdéseddel kapcsolatosan onnan szeretnék idézni neked, aztán személyesen ítélheted meg.

„Íme, hang is hallatszott a mennyből, amely ezt mondta: ʼEz az én szeretett Fiam, akit helyeselek’” MÁTÉ 3:17. - Ki szólt kihez?

Ez a hang Isten hangja volt. Egy másik alkalommal, Istenhez imádkozva, ezt mondta Jézus: „Atyám, dicsőítsd meg nevedet.” Miután Jézus ezt mondta, Isten „hangja hallatszott a mennyből: ʼMegdicsőítettem és ismét megdicsőítemʼ” János 12:28.

Ezekből a beszámolókból még egy gyermek is megértheti, hogy a mindenható Isten és Jézus Krisztus közt levő viszony az apa és a szeretett fia közötti, tehát két különálló egyén közötti kapcsolat.

A János 3:16-ban például, Jézus ezt mondja: „Mert Isten oly nagyon szerette a világot, hogy az ő egyetlen-nemzett Fiát adta.” Pontosan két verssel ezután Jézus újra azt mondja, hogy ő „Isten egyetlen-nemzett Fia” János 3:18. Amikor a zsidók istenkáromlással vádolták Jézust, ő így válaszolt: „Azt mondjátok nekem, akit az Atya elküldött a világba: ʼKáromlást szólszʼ, mivel azt mondtam, az Isten Fia vagyok” János 10:36. Jézus nem azt mondta, hogy ő a ʼFiúistenʼ, hanem azt, hogy ő az „Isten Fia”.

2022. ápr. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 A kérdező kommentje:
9-es válaszoló köszönöm a részletes kifejtést. Én is pont ezen elmélkedtem, és inkább úgy jött át, hogy Isten erőit birtokolja Jézus, viszont nem Egy Ő Vele. Viszont akkor honnan jött ez a Szentháromság fogalom a kereszténységbe?
2022. ápr. 2. 16:25
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!