Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért vannak olyan vallásellen...

Miért vannak olyan vallásellenesek, akik jobban ellenzik a történelmi vallásokat, felekezeteket, irányzatokat, mint a szektákat?

Figyelt kérdés

Ilyen tényleg létezik. Sok a "gondolkodás elfojtásával" érvel, ugyanakkor nyíltan bevallja, hogy a történelmi vallásokat, felekezeteket, irányzatokat jobban ellenzi, elveti, utálja, mint a szektákat. Ezen az oldalon, illetve más felületeken is találkoztam így gondolkozó emberekkel.


A kereszténységen belül kijelentette, hogy a Jehova tanúi, a mormonok és a többi hasonló irányzat sokkal kevésbé betegek, gyűlölködőek, kártékonyak, mint a r./g. katolikusok, reformátusok, evangélikusok, ortodoxok stb., tehát mint azok az egyházak, amelyek történelmi egyházként határozzák meg magukat. Sokkal kevesebb kár származik belőlük, mégis minden történelmi egyház kereszténye utálja őket. Sőt, szerinte még közelebb is állnak ezen csoportok Jézus eredeti tanításaihoz. Persze ezt is ugyanolyan hülyeségnek tartja, de még mindig kevesebb gyűlölet, rossz származik tőlük.


A másik eset, amikor hagyományos buddhizmust, hinduizmust elveti, ugyanolyan hülyeségnek tartja, mint az ábrahámi vallásokat, azonban Oshot és az ő szektáját nem tartja akkora hülyeségnek, sőt, Osho szerinte mondott bölcs dolgokat. Nagyjából rosszul van a tradicionális buddhista szerzetesektől, lámáktól (szerinte ugyanúgy vágyelfojtás, ami minden jobbkezes vallásra jellemző), egyszerűen mindig viszolygott a nagy szakállú hindu tanítóktól, meg ezen tanoktól, de Osho szerinte teljesen más.


Szekta szó alatt egyébként most a modernebb jelentést, és a régebbi jelentést is értem.


Ez utóbbit konkrétan egy blogbejegyzésben olvastam. A három eset az első példánál ezen az oldalon történt, még a régi fiókomban.


Miért vannak, akik így gondolkodnak? Mi a véleményetek a leírtakról? Ti hogy gondoljátok?



2022. nov. 6. 14:48
 1/2 anonim ***** válasza:
31%

A legtöbb ember azt ellenzi a legjobban, ami jobban zavarja.

Például a buddhisták erőszakos cselekményeit általában azért nem szoktuk ellenezni, mert nem itt követik el.

2022. nov. 6. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
39%

Az a baj kérdező, hogy túl elfogult vagy, feltehetően a saját felekezeted, egy nagy keresztény egyház iránt. Innen közelíted meg a dolgokat. Egyesek nem tudnak leszokni a szektázásról!

De akárhogy is nézzük, a katolikus egyház egész 2000 éves történelme bűzlik, a képmutatásra épült rá. Undorító az egész, akár csak egy világi hatalom története, gyilkosságok, emberek tömeges lemészárlása, erkölcstelenség, dőzsölés, képmutatás, hatalmi játszmák.

Mivel ők rendelkeznek a kereszténységen belül az egyik leghosszabb múlttal, tőlük származik a legtöbb rossz. Én inkább bűnszervezetnek látom ezt az egyházat, mint Isten földi szervezetének.

A többi egyházat most nem kommentálnám, nekik még nem volt ennyi idejük bizonyítani, milyen embertelenségre és mennyi rosszra képesek a saját elvakultságuk miatt.

Olvastam pár Osho-könyvet, meg ismerek jó rakás keresztény könyvet is, de Oshoéból sokkal többet lehet tanulni, mint a keresztények térítő könyveiből.

2022. nov. 6. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!