Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Kitilthatnak a templomokból?

Kitilthatnak a templomokból?

Figyelt kérdés

Multhéten édesanyám beteg lett és vigyáznom kellett rá. Ebből adódóan nem tudtam elmenni a vasárnapi misére, amin már évek óta mindennap megjelenek.

Egy aránylag kicsinek mondható faluban élek kevés lakossal (a pap személyazonosságát nem szeretném publikálni, ezért ezt nem részletezem tovább). A lakosság alacsony száma miatt érthető, hogy nem sok ember jelenik meg ezeken az alkalmakon, elég családiasan szoktunk lenni, azaz mindenki ismer mindenkit és szinte mindenki érzékeli ha nem vagy ott.

Mostanában futótűzként terjed az itteniek közt az a pletyka, hogy a helyi pap alkoholista, és a miséken összegyűjtött az egyház támogatására szánt pénzünket alkoholra, és a saját céljait szolgáló különböző dolgokra költi.

Ezt eddig nem hittem el, pedig nekem is volt már szerencsém látni, ahogyan bement különböző szórakozóhelyekre. Viszont ahogy már említettem, a legutóbbi alkalmon nem jelentem meg. Másnap reggel arra keltem, hogy ez a pap kb 25 üzenetet küldött nekem a Facebook-on keresztül. Az üzenetekben ilyesmiket említett:

"én nem akartam pap lenni"

"az a kötelességed, hogy ide elgyere és nekem add a pénzed"

és hasonlóak. Ezek után jött még a rosszabb... Azt írta, hogy hatalmasat csalódott bennem, nem is vagyok vallásos, és hogy nem csak a helyi, de még az összes a megyénkben lévő templomból is kitiltat, mert hogy nem költök eleget arra hogy "ő is mulathasson egy jót".

Ez arra enged következtetni hogy igazak a róla terjengő pletykák.

Nem nagyon volt időm/lehetőségem ennek utánna nézni, és nem is hhiszem hogy ilyet megtehet, de azért megkérdezem, hogy mi ilyenkor a teendő? Illetve, hogy ki tilthat-e az összes környékbeli templomból?

Ui.: Kiskorom óta vallásos vagyok, ha te nem vagy az én is tiszteletben tartom, kérlek te is tégy így! :)



2022. nov. 26. 09:19
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Természetesen nem tilthat ki sehonnan azért mert nem vettél részt a misén, de még akkor sem ha részt vettél de egy fillért sem adtál. Persze azért meg kell gyónnod, hogy nem vettél részt, mert akármennyire érthetőek az okok a vasárnapi szentmise kötelező minden katolikusnak.


Ami a papot illeti szerintem az ilyet jelenteni kell, úgyhogy fényképezd le az üzeneteit, hogy el ne tűnjenek és keress valakit aki tud segítsen ilyen ügyben. Esetleg keress egy másik papot és kérdezd meg őt mi a teendő ilyen esetben. Biztosan többet tud segíteni mint én vagy bárki a gyakorin. Az ilyen papokat nem szabad tűrnünk, mert azon felül hogy tönkreteszi a plébániátokat minden tekintetben, valamint az ilyen papok miatt van rossz híre az Egyháznak még az a gyanú is felmerül, hogy hitehagyott. Ez viszont mindennél nagyobb gond és komolyan kell venni. Tehát írj valaki olyannak aki jártasabb a témában, mert komolyabb mint amit itt a gyakorin orvosolni lehet.

2022. nov. 26. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:
Szerintem nem NEKED kéne félni adtól hogy ki leszel tiltva a templombol.
2022. nov. 26. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
91%

Ott komoly baj van az atyával ha ez igaz.

Próbálni kellene segíteni neki, hogy visszatérjen a helyes útra!

Keresd fel a püspökséget és szólj nekik, hogy gond van.

A pap is csak egy gyarló ember, simán meg tud ő is borulni a szesztől, szerencsejátéktól, ... Sajnos ismerős a helyzet, mifelénk is volt egy hasonló pap.

Nem kell tőle megijedni! Nem tilthat ki sehonnan - maximum a saját tulajdonát képező házból!

2022. nov. 26. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:

"mifelénk is volt egy hasonló pap."

Nem fejeztem be a gondolatot.

Elment elvonóra. Eltartott néhány hónapig mire renbetették, de sikerült felállnia.

De ehhez kell a hívek és a feletteseinek segítsége! Egyedól nem fog menni!

2022. nov. 26. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

1: Betegápolás esetén is otthon lehet maradni, és betegség, rosszullét esetén is.

Kedves kérdező, ezek után inkább a városba járj misére!

2022. nov. 26. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:

Nem tilthatnak ki templomokból azért, mert egyszer nem mentél el. Hátha beteg vagy, vagy beteget ápolsz?

Egyébként pedig nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.

Tudod, ki van kitiltva a templomokból? Biden, aki az abortuszt politikusként az abortuszt támogatja, és annak ellenére, hogy emiatt kiközösítették, mindig feltűnő helyre ült a misén.

Kedves kérdező, rád férne a hittan, de nem ezzel a pappal.

2022. nov. 26. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
90%

Jó, ez egyértelműen kamu kérdés. A pénzt ráadásul nem is a pap kezeli, hozzá se férhet, mert világiakból álló egyháztanács kezében van. Ha lenne bármi közöd a templomhoz, akkor tudnád. Legfeljebb a fizetését ihatná el, amivel meg azt csinál, amit akar és nem sok közöd van hozzá.


De sokan felültek a provokációdnak és tudnak pöfékelni a katolikusok ellen, mert olyan jó érzéssel tölti el őket.

2022. nov. 26. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
#7 Attól, hogy nem ő kezeli, még hozzá férhet, nem tudom ez nálatok hogy megy :D
2022. nov. 26. 10:30
 9/19 A kérdező kommentje:
#6 Nyilván a betegnek van szüksége orvosra, ezért kellett elvinnem édesanyámat az orvoshoz... Illetve ha kérhetlek, ne itt politizálj! :)
2022. nov. 26. 10:35
 10/19 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:

7-es.


Nem csak katolikus papok léteznek.

2022. nov. 26. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!