Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Van egy érdekes kérdésem:...

Van egy érdekes kérdésem: ugye Isten megteremtette a Földet és minket. Ő neki viszont kik a szülei? Honnan származik? Vagy ez is olyan felvetül észrevétel, mint a "hiszem ha látom, és látom ha hiszem? "

Figyelt kérdés
2010. okt. 9. 15:39
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:

Tehát összefoglalva azt, amit előttem is valaki nagyon hosszan, de leírt, egy végső oknak feltétlenül lennie kell, ami minden létező mögött áll, mert logikai értelemben a végtelenségig visszakövetkeztetni mindig egy egy még ősibb okra, teljes képtelenség.


És ezek az okok csak kétfélék lehetnek: értelem és intelligens tervező erő nélküli, vagyis az anyag és az intelligens tervező, aki nem a véletlen felhasználásával hozott létre mindent, hanem értelmes tervezéssel.


Egyszerűen nincs több variációs lehetőség. Csak ennyi van: vagy véletlen, vagy értelmes tervező!


De logikus, hogy a materialisták sem kerülhetik meg ugyanazt a kérdést, amit a hívők elé tolnak, hogy "ha van Isten, akkor az honnan lett?", mert ugyanezt az anyagról is fel lehet tenni ám!

Csak az anyaggal magyarázni önmagát, sőt mindazt, amit az alkot, lehetetlen.


"- Ti (ateista emberek) valóban azt állítjátok, hogy a genetikus kódrendszert egész nyelvi és információs tartalmával együtt az anyag és a véletlen jelenségek írták?

- Ez így van - felelték (az ateista emberek).

- Jó - mondta a ... (hívő) - beszélhetek akkor világosabban?

Az (ateisták) bólintottak.

- Valójában azt akarjátok, hogyha elhinnénk, hogy a papír, amelyre a könyv szövege van írva, nemcsak azt a nyelvet fejlesztette ki, amelyen a könyvet írták, hanem ráadásul valamennyi eszmét és gondolatot is, amelyet a szöveg tartalmaz? Szerintetek tehát a papír írta az egész könyvet? Sőt, még maga a kötés és a fejezetfelosztás is a papírtól származik? Mi (hívők), nem tudjuk elhinni, hogy a könyv minden szava, gondolata, szókincse és fejezetfelosztása a papír alkotása lenne. Aki ezt elhiszi, az elszakadt a valóságtól. Ha ti (ateista emberek), abban hisztek, hogy a "papír", vagyis az anyag, a föld, amelyből valók vagyunk, írta genetikus "receptkönyvünket" (a genetikus kódot), akkor gondolkodásmódotok érzelmi... Mi hiszünk abban a nagy Szerzőben, aki az élet könyvét írta, mint ahogy minden egyéb könyvet valamilyen szerző írt... " (Prof. Arthur E. Wilder-Smith: Aki gondolkodik, annak hinnie kell 32-33.o)

2010. okt. 10. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:

"4,5 milliárd éve nem hűl ki, valószínű radioaktív anyagokat helyeztek el a belsejében és réteges a felépítése. "


Látod, ez van, ha valaki nem jár iskolába. Inkább ne égesd magad ilyen kijelentésekkel, könyörgöm.


"Az anyag és energia megmaradás törvénye azt feszegeti, hogy ezek nem keletkeznek a semmiből, nem tűnnek el, csak átalakulnak. "


Nem feszegeti, tételesen kijelenti. Egy perce még teremtésről volt szó. Most akkor végül is letagadod?


"Az energia egyes típusai még ismeretlenek."


Egyéb agyrobbantó kijelentés? Amúgy miből gondolod, hogy még nem fedeztük fel mindet?


"egy végső oknak feltétlenül lennie kell, ami minden létező mögött áll, mert logikai értelemben a végtelenségig visszakövetkeztetni mindig egy egy még ősibb okra, teljes képtelenség. "


Mert? Logikai értelemben ez nem képtelenség. Támaszd már ezt alá valamivel... De még jobb lenne, ha nem használnád a logika szót.


"Egyszerűen nincs több variációs lehetőség."


Jah, hát a hozzád hasonló droidok számára persze hogy nincs.


"Csak az anyaggal magyarázni önmagát, sőt mindazt, amit az alkot, lehetetlen. "


MERT? MERT? MERT? Komolyan, a szomszéd magában beszélő százéves anyóka koherensebb kijelentéseket tesz, mint te.


Mindegy, nem analizálom a mondataidat, semmi értelme semminek, amit leírsz, egy kib*szott elmebeteg vagy, akinek az elmegyógyintézetben lenne a helye.

2010. okt. 10. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:

Az öntudatra ébredés nem azt jelenti, hogy megismerjük magunkat a tükörben. Az öntudatra ébredés az egó megjelenése.

A szellemi dolgok örök értékek. kettő meg kettő mindig négy volt, akkor is, amikor nem volt ember a földön, aki meg tudta volna számolni. A igazságosság, jó és rossz akkor is létezett, amikor az emberélet cart sem ért, mindenki rabszolgákat tartott, és gyerekeket áldoztak a pogány isteneknek. Csak azért, mert a társadalom ezt akkor elfogadta, még ezek a dolgok rossz dolgok voltak.


Szeretet még azelőtt létezett, hogy valaki megfogalmazta volna. Az emberek a szellemi dolgokat nem kitalálják, hanem ráébrednek. Elérnek egy fejlettségi szintet, és ráébrednek.


Az anyag igazából csak energia, és úgy tűnik, az energia állandó.

Hála Istennek, sok természettudós van az ateisták között is, aki intelligens és nem utalná be az embereket elmegyógyintézetbe, mert más a véleményük. Nem engem sértettél meg ezzel a kijelentéseddel, de elárulom, hogy intelligens módon is lehet vitázni. Például tőled elég viccesen hangzana az hogy Isten nélkül is lehet valaki jó. Mert persze, hogy lehet. De tőled akkor is viccesen hangzana.

Pontozz le nyugodtan, végül is másképp gondolkodom, mint te. Csak nehogy így egy kategóriába kerül a mások véleményét nem tisztelő beszűkült vallásosokkal :-))


Freya voltam

2010. okt. 10. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Kedves ma 01:10-s!


Nagyon jól jellemezted magadat. Csak mocskolódni tudsz, vagy konkrét tények is a mellett szólnak, amit olyan fanatikusan védelmezel???


Pl. hogy meg ne erőltesd magad, csak egye kérdésre válaszolj: milyen harmadik lehetőség van a két fő meghatározáson kívül? A véletlen, ahol az anyag önmaga felelős mindenért és az intelligens tervezésen kívül, van-é más is? Nehogy ledobja az agyad az ékszíjat!

2010. okt. 10. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:

Isten számára nincs idő...Ő nem "létezik/létezett/létezni fog" innen is származik a kifejezés "időtlen idők óta".Isten létezésére a legjobb kifejezés az evidens=nincs szükség bizonyításra, mindig volt.Ember alakjában nem szabad ábrázolni a szentháromságbeli atyát.Nagyon nagy tévedés hogy az atya egy öreg szakállas ősz hajú bácsi aki fenn él.Ez Zeus-->Zeus pater-->Jupater-->Iuppiter (ejtsd:Jupiter).Vannak női és férfi jellegei is de nincs teste.

Az evolúcióval kapcsolatban: annyira erőltetett ráfogni az egyházra a kreacionizmust...a papok és a tanítók nagy része hisz az evolúcióban.Ahogy hittantanárom mondta "a biblia nem nevez meg eszközöket".

A fiúval kapcsolatban: a katolikus egyház védelmezi a szűzen fogantatást, tagadja azt hogy Máriának bármiféle bűne lenne(az eredendő bűnt is beleértve) és tagadja hogy Jézusnak lehettek testvérei.Ha jól tudom az ortodoxok tagadják a testvéreket és hisznek a szűzen fogantatásban de úgy vélekednek hogy Máriára legalább átöröklődött az eredendő bűn.A protestánsok állnak hozzá legliberálisabban a témához:szerintük semmit nem von le Mária értékéből ha esetleg nem volt szűz és nyitottabb Jézus testvéreiről szóló pletykákkal kapcsolatban.

A katolikus nézet az biztos de az o.-ról és a p.-ról lehet hogy tévedtem.Remélem a kusza foalmazás ellenére tudtam segíteni :)

Üdv:Skyquake

2010. okt. 10. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:

43%-os Jehova: te magad deriváltad ki, hogy nincs más lehetőség, mint az intelligens tervezés, aztán öt perc múlva már kettőre kérdezel vissz, szóval már azt is elfelejtetted, miről hadováltál te mag?


Mindegy, menj téríteni.

2010. okt. 10. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

Még azt sem tudod, hogy én nem vagyok "Jehova"?

Másrészt, az értelmetlen kötözködést máshol gyakorold - itt nincs rá szükség!

2010. okt. 10. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
Nem a fenét nem vagy. Az Őrtoronyból kimásolt térítőszövegedire még annyira sincs szükség.
2010. okt. 10. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

Akkor segítek: nem is lehetek "Jehova"!

Az Őrtoronyból pedig itt egy sor sincs.

2010. okt. 10. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
Hitgyüli. Nincs különbség.
2010. okt. 10. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!