Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A kereszténység a világ egyik...

A kereszténység a világ egyik legtámadottabb vallása?

Figyelt kérdés

Sokszor már-már irracionális dolgokkal is támadják a kereszténységet. Például, hogy Jézus Ladakba, meg Pandzsábba, meg egyéb ázsiai térségekbe ment tanulni, de közben Mária Magdolna a felesége volt, és még gyerekük is született, sőt, az egyház elrejti ezeket az embereket a nyilvánosság elől, no meg egyes egyéb észkombájnok szerint valójában nem is keletre, hanem a druidákhoz ment tanulni stb. No meg ott vannak azok, akik konkrétan a történeti Jézus létezését is elvetik teljes mértékben, annak ellenére, hogy szinte 1000%-osan elfogadott tény a létezése, a kérdés csupán annyi, hogy a keresztény tanok mennyire fedik le az eredeti személyét, és valóbban Messiás volt-e, valóbban csodákat tett-e, valóbban a Fiú volt-e, vagy csak egy egyszerű ember, egy tanító a sok közül, akit aztán a követői ennyire magasztalni kezdtek, majd jókor voltak jó helyen (a klasszikus görög-római, illetve egyéb pogányságok éppen elbuktak, a Római Bir. polgárai pedig keletről érkező vallásokban kerestek lelki menedéket, így a kereszténységben is, magukra a keresztény tanokra pedig volt igény a Birodalomban, hisz korábban Seneca, meg Cicero is hasonlókat boncolgattak, csak nem ennyire direktben), így a világvallások közül a legnagyobb lett. Sokáig egyes keresztényellenesek tényként kezelték, hogy nem létezett például Pontius Pilatus, vagy Dávid király (utóbbit sem azért támadták, mert a zsidó vallás része volt, hanem mert a kereszténységé is, és Jézust tőle származtatták), egészen addig, amíg régészeti leletek nem igazolták ennek az ellenkezőjét. Amúgy Jézust sem azért támadják általában, mert az iszlám egyik prófétája, vagy mert a buddhizmus is elismeri bódhiszattvának, hanem mert a kereszténység egyik fő alakja.


Persze, ezzel nem azt akarom állítani, hogy a másik világvallásokat (iszlám, hinduizmus, buddhizmus, zsidó vallás, taoizmus és az összessel együtt a bahá'í hitet) nem támadják. Sőt, nagyon sokan támadják. Sokan kardoskodnak például a történeti Buddha létezése ellen is. Ugyanakkor én még mindig kevesebbszer, illetve kevesebb embertől tapasztaltam.


A kereszténység lenne a legtámadottabb vallás a világon? Vagy ezt csak azért érzékeltem így, mert Európában élek, és itt alapvetően ez az elterjedt? Vagy az emberek ezzel találkoznak legtöbbet, a keleti vallásokat olyan kis tünci-müncinek gondolják, hisz ismeretlen, a zsidó vallást nem merik, mert félnek, hogy antiszemitának bélyegeznék őket, az iszlám pedig beleáll a dologba elég keményen, hisz meg is parancsolja követőinek a hitvédelmet? Marad a kereszténység? Vagy amúgy mindenhol az ott legelterjedtebb vallást támadják, már ha lehet (pl.: Burmában és Indokínában, India több államában, Buthánban, Afrika, meg a Közel-Kelet több országában stb. nem lehet)? Mit gondoltok?



2023. máj. 21. 12:03
1 2 3 4 5 6
 21/57 A kérdező kommentje:

#4.

Katolikus haláltáborokról:

"Az usztasa mozgalom vagy usztasák a Horvát Ifjúsági Mozgalomból alakult militáns ultranacionalista, fasiszta függetlenségi mozgalom volt a két világháború között."


Egy fasiszta mozgalommal több vagy kevesebb tök mindegy.


Másrészt hangosan felröhögök, amikor egyes antiteisták azon hisztiznek, hogy különböző vallásúak, hogy ölik egymást. Nem azért, de mi köze hozzá? Ha szerinte az iszlám és a kereszténység is hülyeség, mi köze van ahhoz, ha ezek az emberek meggyilkolják egymást, ha a hitük ezt kívánja?

2023. máj. 21. 21:07
 22/57 A kérdező kommentje:
Amúgy zsidó rabbinövendékek között is volt fasiszta. Ott van drága Avraham Stern, aki konkrétan Mussolini rendszerére alapozva akart mélyen ortodox zsidó szellemiségű Izraelt megteremteni, természetesen a helyi muszlim palesztinok legyilkolásával együtt.
2023. máj. 21. 21:09
 23/57 anonim ***** válasza:
51%

#19

"Üsd már fel a netet, hol gyilkolták meg őket?"

Nem állítottam, hogy meggyilkolták volna őket. "Pusztán" kicsinálták őket.

Kopernikuszt eretneknek bélyegezték. Ez nem hiszem, hogy megkönnyítette volna az életét. Tudod, akkoriban az ilyesmit komolyan vették.

Galileiről csak idézet a Wikipédiáról: "A per tétje a legrosszabb forgatókönyv szerint akár Galilei élete is lehetett volna, mivel akkoriban az eretnekségért súlyos esetekben halálbüntetés is járhatott." Ez szerinted mi, ha nem komoly fenyegetés? Élete végéig házi őrizetbe helyezték.


Mivel rá vagy kattanva az élet kioltására:

Giordano Bruno (1548-1600): olyan gondolatokat vetett fel, mint a világegyetem végtelensége és a több világ létezése, amelyek ellentmondanak az egyház tanításainak. Eretnekséggel vádolták, bebörtönözték, máglyán elégették.

Michael Servetus (1511-1553): Spanyolországból még meg tudott szökni a katolikus egyház inkvizíciója elől, de Svájcban a protestáns inkvizíció elérte: megkínozták és máglyán égették el.

Thomas Aikenhead (kb. 1676-1697): lehet ez nálad nem számít, mert még 20 éves diákként kapták el istenkáromlásért, ateista nézetekért. Kivégezték.

Tommaso Campanella (1568-1639): a római inkvizíciót is megjárta, később bebörtönözték, több alkalommal is megkínozták. Bár "mindent bevallott", csak őrültnek színlelve magát úszta meg a halálos ítéletet. Csak Nápolyban 27 évet tölött a börtönben. De ez semmiség, hiszen végül nem gyilkolták meg.


"Ennyire szánalmasak már az ateisták, hogy tudósok életéről hazudoznak?"

Nem tartom szánalmasnak magunkat, ateistákat. Keresztényként gyakran érzed a késztetést, hogy másokat gúnyolj, vagy csak minket tüntettél ki kitüntetett figyelmeddel? Én csak pár példát írtam a vallásod szörnyűségeiről, a többit keresd meg magad, ott a Google. Álhőbörgés helyett magad is találhattál volna választ, ha rákeresel, vagy ha emlékeznél a történelem órákon tanultakra.


Kedves kérdező, úgy ment ez a kereszténység esetében, hogy a római birodalomba üldözöttként érkeztek a keresztények. Aztán egy váratlan fordulattal kötelező vallássá tették, és a keresztények mészároltak le mindenkit, aki nem tért át az ő hitükre. Az évezredek során "finomodott" a technika. Nem, most már jó ideje nem vagytok üldözöttek. Minden vallásos kultúrában az ateistákat vagy más vallásúakat hozzák nehéz helyzetbe. Elsősorban az ateistákat.

2023. máj. 21. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/57 A kérdező kommentje:

Gelileit nem égették meg. Ágyban párnák közt halt meg.

[link]


Ráadásul egy keresztény bazilikában van a sírhelye.


Kopernikusz betegségben halt meg, és nem égették el: [link]


Giordano Bruno amúgy keresztény szerzetes volt, de senkit ne zavarjon. Őt nem bárminemű tudományos munkája miatt ítélték el, hanem azért mert hermetikus okkultista tanokat vegyített kiforgatott keresztény tanokkal. Nála teljes mértékben vallási okok játszottak szerepet.


A kedvencem, amikor egyesek megpróbálták bemagyarázni az amúgy teológus Newtonról, hogy biztos a kora kényszerére volt hívő... Biztos... Biztos ezért írt könyveket a témában... Biztos ezért volt amúgy antitrinitárius, ami sem protestáns, sem katolikus, sem semmilyen egyéb közegben nem volt túlságosan egy támogatott dolog...

2023. máj. 21. 21:48
 25/57 anonim ***** válasza:
53%

Galieli meg Bruno kb bármit elismertek a kinzások miatt,utóbbi sajnos hiába..

Az meg tény,hogy egy tudós nem lehetett ateista vagy egyéb eretnek gondolat megfogalmazója abban a korban vagy még a 20. században se mert búcsut mondhatott a megélhetésének.


A kérdésnél maradva ha a kereszténység ott maradt volna a közel-keleten ahol felokádták,akkor nem lenne ennyire támadva mert nem mernék.

A tudomány és a felvilágosodás kellett ahhoz,hogy az egyház "megbocsásson" Galileinek 400 évvel később.

2023. máj. 21. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/57 anonim ***** válasza:
18%

#24

A harcos ateistáknak nem erőssége az igazmondás :)

Pedig mennyi sok tudóst megégettek, mert azt mondták, hogy a Föld nem lapos, ugye?

2023. máj. 21. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/57 A kérdező kommentje:

#25.

De Newton antitrinitárius volt. (Csak tudni kellene az mi.)

2023. máj. 21. 22:05
 28/57 A kérdező kommentje:
Newton azért írt teológiai könyveket, mert félt felvállalni az ateizmusát? Oké, érthető...
2023. máj. 21. 22:06
 29/57 anonim ***** válasza:
50%

Okoskodó hülyegyerek.....kényszeres mosdatása a bűnöző egyházadat - mert gondolom katolikus vagy- azok ilyen selejtesek.

Jézus az elsők között űzne ki titeket a templomokból.

2023. máj. 21. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/57 A kérdező kommentje:

#29.

Milyen jogon akarsz prófétálni? Mi alapján beszélsz Jézus nevében vallási kérdésekben?


Amúgy nem talált. Az ortodoxia közelebb áll hozzám tanítás szempontjából, inkább eszerint élek.

2023. máj. 21. 22:11
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!